Locsi&Fecsi locsogása&fecsegése

One Direction: Up All Night

2012-02-28T14:48:00.007+01:00

Aki teljes szívéből utálja őket, legyen szíves ezt nem elolvasni, mert nagy valószínűséggel ezentúl egy szentimentális libának fog tartani... Köszönöm.

Elég... furcsa a 1D-ről írni, mivel pontosan egy hete még egyáltalán nem ismertem/szerettem őket, és esküszöm, ha évekig magyarázzák, se különböztettem volna meg őket [a fura nevekről meg már ne is beszéljünk]. Tami már régebben is mutatta a What Makes You Beautifult, de úgy gondoltam, ez is csak újabb átlagos tinibanda öt Justin Bieberrel - jó, szigorúan véve tényleg az... Aztán a múlt héten láttam a One Thing klipjét [jót röhögtem rajta], és erre Tami megint elkezdte erőltetni a témát. Én meg fogalmam sincs, miért és hogyan, de a múlt heti betegségem alatt szó szerint egyik napról a másikra megszerettem őket. De tényleg nagyon durván rájuk kattantam, azóta napi háromszor meg kell hallgatnom a három klipes számukat, de ha épp nem hallgatom, akkor is ez jár a fejemben, rengeteg videót néztem youtube-on... Hihetetlenül gáz, tudom.

De az az igazság, hogy imádom őket. Normális esetben nem igazán hatnak meg ezek a feltörő sztárocskás-tehetségkutatós sztorik, de valamiért az övék tényleg érdekes. Az, hogy mindegyikük külön indult, aztán összepakolták őt négy vadidegen sráccal, akiket három hét alatt kellett megismerni, összebarátkozni, összerázódni, mintha már évek óta együtt lennének, tényleg nehéz lehetett. És végülis annyira jóban lettek, mintha kb. egész életükben ismerték volna egymást.

És most a négy legjobb barátjukkal utaznak a világon mindenhova, együtt csinálják azt, amit a legjobban szeretnek, és egy év alatt már tényleg rengeteg mindent elértek, na ezért vagyok iszonyatosan irigy rájuk. Igazából ezért szeretem őket. Imádom nézni, hogy mennyire közel állnak egymáshoz, és mennyire normálisak, mert ez tényleg elég ritka dolog.

Ráadásul mindegyiküknek annyira cuki akcentusa van :) Már csak ezért is nézek annyi videót róluk, mert ez elég jó nyelvgyakorlás, csomószor gőzöm sincs, miről dumálnak éppen. Ja, és hihetetlen, hogy mennyire hülyék, olyan életvidámak, ami néha annyira hiányzik nekem, és ami a számaikból is sugárzik, főleg a WMYB-ból és a One Thingből. Komolyan, bármelyiket meghallom, teljesen felvidulok tőle.

Viszont az a baj, hogy az album legtöbb száma nem ilyen. Igazából három csoportra lehet osztani: ezek a vidámak, az érzelgősek, és a gagyi tuc-tucok, amik valamiért Selena Gomez kezdeti próbálkozásaira emlékeztetnek. Azokat a számokat komolyan hanyagolniuk kéne, és inkább ebben a hülyéskedős irányban kéne haladniuk tovább. Bár a More Than This és a Moments is jó, az a két legérzelgősebb daluk.
Amúgy a legelső dolog, ami feltűnt velük kapcsolatban, hogy szinte csak Liam és Harry [akkor még buzifej 1-2] énekel, esetleg nagy ritkán Zayn, de Louis és Niall alig kap szólót. Ez amúgy az album összes számára érvényes. Pedig mindegyiküknek nagyon jó hangja van, ezt az élő éneklések is bizonyítják, meg hát nekem különben is Louis a kedvencem közülük, szóval remélem, ezen változtatnak majd a jövőben.

Nem tudom, mit adjak... az album max egy 7-es, viszont a srácok maguk nálam abszolút 10, szóval legyen 8,5/10.

Viszont azt figyelembe kell venni, hogy ez nálam a szokásos "periódus", ami azt jelenti, hogy amint leállok róluk és csak egyszerűen szeretem őket, ez az egész ömlengés talán érvényét veszti. Csak szólok...

Csak szexre kellesz

2012-02-13T17:50:00.000+01:00

Elég régóta ez az első film, amit láttam. Nem tudom, hogy hat és fél évad Odaát tette-e ezt velem, de most egy kicsit másként tekintek ezekre a romantikus filmekre. Továbbra is élvezem persze, de észreveszem a hibákat.

Sztori: Emma orvosnak készül, Adam egy High School Musicalre erősen hajazó sorozat készítésében segédkezik, egymást valami táborból ismerik, és egyszer csak rájönnek, hogy szexelni jó. Ettől fogva kb. ebből áll az életük, a szigorú szabályokkal: csak szex és más semmi. Amint kezdesz belém zúgni, vége.

A filmet nem tudom nem összehasonlítani a hasonló témájú Barátság extrákkal. Ashton Kutcher és Natalie Portman nagyon édesek együtt, de szerintem Justin és Mila párosa nagyobbat ütött. Igen, kicsit hiányoltam az ilyen sírva röhögős poénokat. Itt sokkal inkább az érzelmekre koncentráltak (értsd: nyáladzás)...

Pedig könyörgöm, én kb. tíz éve hajtogatom, hogy nincsen fiú-lány barátság. Szexszel meg főleg nem. Két felnőtt ember komolyan hogy lehet ennyire naiv?Gondoltam az elején. De azután a filmnek pont ez a fajta naivitása, ártatlansága magával ragadott.Nem volt benne semmi új: klisé hátán klisé, de mégis egyszerűen élvezet volt nézni. A cselekmény tényleg másodpercre kiszámítható, de Ashton elképesztően cuki karaktere (a felsőtestéről nem beszélve), és Natalie komoly de kedves Emmája abszolút kellemessé tette a biológia OKTV előtti estémet.

Ami kifejezetten tetszett, az a zenéje. Az ilyen kis szívbemarkoló dallamok nagyon fel tudják dobni az amúgy átlagos filmélményt. A színészek is teljesen átlagos alakítást nyújtottak.

Egy filmnek elment. De én mégis inkább a Barátság extrákkal-t ajánlom annak, aki ilyen témájú filmet akar nézni.

7/10

Odaát-videó :)

2012-01-23T15:01:00.001+01:00

Igen, továbbra is élünk meg virulunk, és egyszer az is lehet, hogy fogunk kritikát írni. De az a helyzet, hogy Krisztivel most mindketten elég durván rá vagyunk kattanva az Odaátra, amiből ugye hét évad van... és nem igazán bírunk másra koncentrálni, amíg utol nem értük a sorozatot. Most fejeztük be a 6. évadot (igen, szerintem is durva, hogy kb. másfél hónap megnéztünk HAT évadot), tehát hamarosan visszatérünk.

Addig is berakom Az Általunk Készített Odaát-videót, amit tök poénból csináltunk. Mert rájöttünk, hogy a HSM-ből a Gotta go my own way mintha a Winchestereknek lett volna írva. Halálkomolyan, minden egyes sor: I just don't belong here, I hope you understand; What about us? What about everything we've been throught? - stb.

So enjoy it!

Happy Birthday!

2011-12-28T12:30:00.000+01:00

Igen, a blogunk pontosan 1 éves (a bloggeren). Ez alatt az egy év alatt [is] rengeteget fejlődtünk, remélhetőleg több olvasót szereztünk, egyre jobbak vagyunk designügyileg is, szóval végülis jó év volt. Persze tele vagyunk ihlethiányos-leszaromablogot-időszakkal, vagyis inkább ezek a gyakoribb időszakok, de Tami előbb-utóbb úgyis annyit pattog nekem, hogy megunom és írok valamit [hogy aztán ő ne írjon egy hétig, de ez már más kérdés].

Szóval nem tudom mi lesz, de a blogot folytatni fogjuk, akár írunk bele, akár nem. Valamikor úgyis újra elkap minket a lelkesedés, és utána hetekig csak a bloggal foglalkozunk.

Tehát szülinapunk alkalmával itt a legelső videó, amit beraktunk egy éve:

Pixie Lott

2011-12-26T18:50:00.000+01:00

Most jutottam el odáig, hogy nyugodtan hasalhatok és agyalhatok azon, hogy miről írjak. Mert már tényleg kéne. Szóval először is minden kedves olvasónknak kellemes ünnepeket kívánok! Most sok bugyuta karácsonyi slágert berakhatnék, de inkább mindenki képzelje ide a kedvencét. :)

Hosszas töprengés után végül úgy döntöttem, hogy az angol énekesnőről írok. Egyrészt mindig is akartam, másrészt most jött ki a második albuma. Az első lemez (Turn It Up) 2009-ben jelent meg, a dalok többségét maga Pixie jegyzi, és popos, R&B-s, kicsit jazzes beütésű. Ez annyit jelent nekem, hogy nagy mennyiségben unalmas és egyhangú, de egy-egy szám felüdítő lehet megfelelő körülmények között. Oké, a Coldplaynél is ugyanezt írtam, de rájöttem, hogy igazából kevés kivételtől eltekintve egy albumot sem tudok teljes egészében végighallgatni.

A legtöbb dal kellemesen végighallgatható, a legjobbak a kislemezdalok (Mama D, Turn It Up, Gravity, Broken Arrow), mindegyikből árad a természetesség és a vidámság. Apropó, természetesség: ezek az angolok tudnak énekelni mindenféle agyontuneolt effektek nélkül valódi hangszerekkel, hülye haj, smink, és öltözködés nélkül is sikeresek tudnak lenni (lásd: Adele). De Adelellal szemben egyik száma sem valami hű de nagy durranás. Csak olyan egyszerűen békés. Még a Use Somebody-feldolgozás is kell oda a maga meghittségével, habár meg sem közelíti az eredetit.

Na most, körülbelül minden, amit fent leírtam, hogy szimpatikus a csajban, a második albumra eltűnt. A Young Foolish Happy sokkal modernebb (és ezalatt azt értem, hogy kicsit tuneolt), mesterkéltebb. A stílus eléggé hasonlít az előzőhöz (pozitívum), de vannak merészebb, poposabb hangvételű dalok is. Sajnos engem eddig egyik sem fogott meg.
Az első album elment, mondván, hogy friss és dallamos, de ezt már tényleg nem fogják eladni. Valahol olvastam (és mivel totálisan egyetértek vele, úgy érzem, idézhetem), hogy sem az idősebb generációt nem tudja megfogni, sem a fiatalokat, így az amerikai piacra sem igazán tud betörni.

Lehet, hogy nem tud, de Pixie becsületére legyen mondva, megpróbálja.Van pár ilyen igazi zúzzunk az éjszakában-szám, ilyenek például az eddig megjelent kislemezek (All About Tonight, What Do You Take Me For), a klipek elég Ke$hásak lettek, és amúgy sem valami eget rengető számok.

Szóval az album olyan egyveleg, vegyes érzéseim vannak vele kapcsolatban. Alapvetően, ha úgy vesszük, nem rossz, de ennyi azért nem elég. Az előző sokkal jobb volt.

6,5/10

Odaát

2011-12-18T15:08:00.005+01:00

Hát elég rég írtunk, tényleg sok volt a dolgunk stb. De majd karácsony meg minden után, a szünetben talán több időnk lesz foglalkozni a bloggal.

Szóval, az Odaát. Már hat sorozatot nézek [elvileg, gyakorlatilag csak ötöt], ezért nem akartam elkezdeni még egyet. Aztán ez a szemét [Tami] megnézette velem az első részt, és kiderült, hogy ez is olyan sorozat, hogy muszáj nézni. Szóval most éppen itt ülök Taminál, és Odaát-maratont tartunk, már a második évad elején vagyunk.

Szóval pont ezért nem igazán tudok ilyen évados összehasonlítást leírni, vagy hogy hova fejlődött a sorozat, csak az egy évados tapasztalataimat tudom elmondani: ezt tényleg MUSZÁJ nézni. Ez tényleg olyan horroros-véres sorozat, amilyennek lennie kéne a Vampire Diaries-nek is például. Sose szerettem a horrorfilmeket, nem tudom, mit élvez rajtuk az ember, de itt valahogy már nem is félelmetesek az epizódok egy évad után.

Ja és persze a főszereplők miatt is muszáj nézni. Az első rész óta próbálok választani Sam és Dean között, de nem megy. Vagyis, azt hiszem, Sam. Azok a legjobb részek, amikben egymást szivatják :)

Egyelőre még egy epizódra egy ügy jut, amit meg kell oldani, de szerencsére nem mindegyik, szóval valószínűleg nem fog Doktor House-szerűen kifulladni a sorozat [legalábbis remélem, mármint 7 évad alatt azért erre lehet esély].

Na jó, igazából nem tudok mást írni, csak hogy eddig ez az egyik legjobb sorozat, amit elkezdtem nézni, szóval kénytelen leszek dobni egy másikat, hogy ezt is nézhessem. Szerencse, hogy még hat évadnyi epizód van, amit nézhetek... Tényleg nagyon izgalmas, jó a hangulata, a főszereplők is nagyon jók együtt, szóval egyértelműen

10/10.

Ja, amúgy szerintem én még életemben soha máshol nem hallottam ennyiszer a son of a bitch kifejezést. Nem nagyon számoltuk, de átlagosan 2-3-szor biztos elhangzott epizódonként :D Főnévként, melléknévként... milyen multifunkcionális kifejezés.

Napi zene :P

2011-12-14T18:23:00.001+01:00

A One Direction az angol X-Factorban tűnt fel tavaly, és az első kislemezük a What Makes You Beautiful. Igazából semmi különös nincs a srácokban, de ez a dal olyan vidám és fülbemászó. Engem mindig felvidít.
'Baby, you light my world like nobody else...'

Amúgy amint lesz egy kis időnk a karácsonyi hajsza közben/után, teljes értékű kritikákkal fogunk jelentkezni. Mondjuk Krisztit hétvégén addig fogom rugdosni, amíg meg nem írja az Odaátról alkotott véleményét. :)

Coldplay: Mylo Xyloto

2011-11-29T18:20:00.001+01:00

A Coldplayről két jelző jut eszembe mindig: lagymatag ésmonumentális (aki nem hiszi el, most azonnal hallgassa meg a Paradiset. Imádomazt a számot. De attól még igazam van.). És rohadt jó. A műfaja hivatalosanalternatív rock, de ezzel én nem tudok mit kezdeni – pont úgy ahogy a 30Seconds To Marsnál és a Fraynél sem. Szóval egyszerűen csak hallgatom őket. Detényleg: mi az az alternatív rock? Nekem annyi nem elég, hogy ez.

Az együttes ötödik albuma, a Mylo Xyloto októberben jelentmeg, és kiéhezett rajongók ezrei találhattak végre boldogságot. De annyira, hogy ez lett minden idők legtöbbször letöltött albuma az első napon. Központi témájaelvileg Mylo és Xyloto utópisztikuskörnyezetben játszódó szerelme, de hangsúlyozom elvileg, mert ebből én őszinténszólva nem sokat vettem észre – még a dalszövegeket tanulmányozva sem. De oké,belemagyarázhatjuk.

Az első klip, az Every Teardrop Is aWaterfall júniusban jelent meg, aminek már a címe is eléggé monumentális, de a számmal nincs baj –tipikus Coldplay. Hát igen, sok új rajongót ezzel a számmal nemszerzett a banda, de szerintem tök jó kis klip.

Aztán jött a Paradise, az album egyik legjobb száma – a videómondjuk nekem annyira nem tetszett, de a zenét nagyon szeretem. Olyan ténylegesparadicsomi hangulata van. Simán lehet, hogy ez lesz az együttes új Viva La Vidája. Legalábbis számomra.

A többi szám közül főleg a különlegesebbek tetszenek, azok, amiben kicsit eltávolodtak a komfortzónájuktól, például a Princess of China (amiben Rihanna is közreműködik. Mondjuk ez nekem eléggé későn esett le.). A Hurts Like Heaven is kicsit más, olyan optimista, és ez is a baj vele: túl pozitív. Ettől függetlenül gyakran csak úgy spontán beugrik, hogy So cold, so cooold.

Az Us Against The World elég unalmas, de Chris Martin hangja nagyon szép benne, a Charlie Brown pedig kifejezetten átlagos. Most így a többi számról nem tudok nyilatkozni, mert őszintén bevallom, nem bírtam egyszer sem teljes egészében végighallgatni az albumot. Valahogy úgy túl tömör, monumentális, optimista, és lagymatag. Egyszerre 4-5 dal bőven elég, utána valahogy kell valami más, hogy ne kezdjem el unni. De amikor visszatérek rá, akkor ismét teljes értékkel tudom élvezni.

A végső kérdés, hogy az album után végre Coldplay rajongónak tartom-e magam. Nem igazán. Ugyanúgy állok vele, mint eddig: vannak rohadt jó számaik, de egyszerre nagyobb mennyiségben túl sok. Szóval ilyen tekintetben ez az album sem ért eredményeket nálam.
Attól még nem rossz, sőt! Mondjuk - egy abszolút szubjektív értékelés után - 7/10.

Napi zene

2011-11-26T17:26:00.004+01:00

Skylar Grey [a Love The Way You Lie egyik/eredeti szerzője] klipje. Nem mondom, hogy új, mert már vagy három hónapos, de valamiért csak most ragadt meg bennem a dal.

Breaking Dawn part 1

2011-11-22T14:58:00.009+01:00

Nem tudom, miért csak most írok, amikor már szombaton láttam a filmet, mindegy. Amúgy talán jobb is, hogy én írok véleményt, mert én teljesen közömbös vagyok ezzel az egész sorozattal kapcsolatban, szóval elfogultság nélkül tudok írni [bocs, Tami :P].

Szóval, megjelent a sorozat utolsó része, amit talán senkinek se kell bemutatni. Aki utálja/nem érdekli, az is kívülről fújja az egészet, ez folyik a csapból évek óta. Az elején még én is valamennyire rajongó voltam, de pont emiatt a nagy felhajtás miatt teljesen elegem lett az egészből. Örülök, hogy végre lezárul a dolog, és talán nemsokára el is felejtik. Persze ettől függetlenül annyira sok bajom nincs a könyvekkel. És azok közül a Breaking Dawn a második legjobb.

Azt leszámítva, hogy a nyitójelenet második másodpercében Taylor Lautner már vetkőzik, a film amúgy jól indult. Az esküvőszervezés volt a központ téma [persze], de teljesen új jeleneteket írtak hozzá. Mondjuk ezzel nem volt bajom, inkább ez, mint újabb nyáltenger. Amivel viszont volt bajom, az Edward és Bella esküvő előtti éjszakai beszélgetése, konkrétan Edward régről előhúzott sztorija, ami egészen biztosan nem szerepel a könyvben [legalábbis nem ebben] ráadásul teljesen The Vampire Diaries-os Stefan-érzés kapott el. A vért leszámítva. Vagyis hogy a TVD-ben volt, itt viszont egy csepp se.

Amin szintén rengeteget változtattak, az maga az esküvő, de annak nem is ártott [mellesleg Bella mindkét esküvői ruhája gyönyörű]. A film egyetlen vicces tíz perce volt. Tulajdonképpen az egyetlen könyvhű rész a nászút, az ominózus szexjelenettel együtt. Egyébként Esme szigete gyönyörű volt, a házuk is, idáig tényleg szinte semmi probléma nem volt a filmmel, tetszett.

De ami innentől történt, arra nem tudok mit mondani. A történet kissé átírt és jelentősen lerövidített változata. Ami nem feltétlenül baj, mert napok telnek el fontosabb események nélkül, ezek az üresjáratok nem szükségesek a filmben. Szerencsére a vámpírok szálát nagyjából megtartották, amit viszont nagyon sajnálok, hogy a vérfarkasos történetet így megváltoztatták. Úgy tűnik, a forgatókönyvírók és rendező nem tartották fontosnak ezt a szálat, csak a szerelmi háromszöget tartották meg belőle.
Teljesen kimaradt új falka élete, az összebarátkozás Leah-val, még jó, hogy Jacob lelki bajait beleírták. Persze elhiszem, hogy hosszútávon nem kivitelezhető ez a telepatikus társalgás, igazából már az a pár perc vita is tragikusan volt megoldva, amikor Jacob kiszakadt a falkából. De ezek a jelenetek akkor is fontosak, legalábbis Jacob számára mindenképpen. Ráadásul a két falka közötti viszályt is eltúlozták, iszonyatosan nagy hülyeség volt az a harc. Olyan, amire még nekem is az ugrott be a moziban hogy WTF??

Na jó, visszatérek a vámpírokhoz. Látvány és egyéb: Bellát gyönyörűen elrondították, tényleg olyan borzalmasan nézett ki, ahogy kellett. Amin viszont halálra röhögtem magam: Emmett először aranybarna szemekkel panaszkodott, hogy hetek óta nem vadásztak. Hát gratulálok. Másrészt Edward kirohanása váratlan volt és meglepő. Szinte már el is hittem, hogy nem egy szobor.

És aminek külön bekezdés kell: a szülés. Meg se tudom fogalmazni, mekkora csalódás volt... Minimum egy liter vért vártam és fájdalmas sikolyokat, de semmi, ezt még az ismerősöm két éves kislányával is meg merném nézetni. Egyébként, ahogy olvastam, a színészek se voltak nagyon oda a vágástól.

A vámpírrá válás amúgy tetszett, jól megcsinálták, egy ilyen szépítőkúrára én is jelentkeznék. És aminek a legjobban örültem, a befejezés: pont, ahogy vártam[/a mindenki].

És azt kell, hogy mondjam, hogy tetszett a film. Voltak benne iszonyatosan nagy baromságok, nem olyan, mint vártam, de élveztem. Nem olyan megható, sírós, nyáladzós, érzelgős, mint a többi film, és pont ezért ez az eddigi legjobb. Szóval most már egész kíváncsian várom a második részét.

7,5/10

Ui.: Ez már az előző részekben is feltűnt, szerintem hatalmas baki: a vámpíroknak NEM kéne változniuk. Ha ennyire kínosan ügyelnek arra, hogy Kristennek megmaradjon a hosszú barna haja [amit ugye a The Runaways c. film miatt feketére festettek és teljesen megtéptek], akkor már tényleg nem nagy munka ugyanezt Ashley Green-nél és Jackson Rathbone-nál is megtenni. Engem személy szerint zavar, hogy minden részben teljesen másmilyen a hajuk.

Gossip Girl

2011-11-13T13:34:00.001+01:00

Még mindig sokan nézik meg ezt a bejegyzést [erre keresnek rá legtöbben], de kicsit elavult már, mivel az első évad legelejéről írtunk véleményt. Szóval itt van a frissített verzió:

Kriszti: Tavasz óta sok új sorozatot kezdtem el nézni, de azt hiszem, még mindig ez és a Vámpírnaplók a kedvencem.

Valahogy minden jó benne: a szereplők, a történet, a ruhák [igen, itt még ez is fontos], minden. És igen, még mindig a Blair&Chuck-szál a legjobb benne, nem hiszem, hogy ezt a kapcsolatot bármi überelheti. A harmadik évad óta őket siratom.
A lényeg, hogy hamar rá lehet szokni erre a sorozatra, bárki találhat benne olyan szálat, ami érdekelheti, és előbb-utóbb minden szereplőt megszeret az ember. Aztán megutál. Ez is jó dolog szerintem: nincs olyan szereplő, aki abszolút pozitív vagy negatív, hálistennek.

De az az igazság, hogy most, hogy újranézem az első évadot, rájöttem, mennyire sokat változott ez is, és mennyire nem jó irányban. Még nem kezdett el kifulladni, de tény, hogy a történet szerintem egyre gyengébb lesz. Pont azt szerettem benne, hogy volt egy zárt kis társaság, köztük mindenféle dráma és pletykálkodás, de ez az, ami az évadok során egyre inkább eltűnt. Az eredeti szereplők most már alig találkoznak, rengeteg az új arc, és egyáltalán, az egész sokkal nyitottabb lett. Értem, én, hogy a szereplők felnőttek, megváltozott az életük, de valahogy ez volt az egész lényege, ezek miatt a kis belső ügyek miatt lett érdekes.

8/10

Tami: Nehéz megfogalmazni, hogy mit szeretek benne. Természetesen ott van a lehengerlő történetvezetés, a meglepetések, a pletykák, amik abbahagyhatatlanul izgalmassá teszik. De ne feledkezzünk el a megvalósításról: New York csillogó negyedében járunk, fényűző bulik, hangulatos zenék, márkás ruhák: minden benne van, ami ma egy tinédzsert érdekelhet.

A szereplők itt nem abba a kifejezetten aranyos-kedves kategóriába tartoznak (és ezt azért mondom, mert az említett megoldás egy idő után bosszantóan unalmassá válik), hanem hazudnak, csalnak, drogoznak, piálnak, buliznak vég nélkül, sznobok, lenéznek másokat, és mégis... mindenkiben van valami emberi és szerethető.
A főszereplők többségét én is kedvelem, az egyetlen kivétel Jenny (volt!:). A színészekre mintha ráöntötték volna a szerepeiket: Chace, Leighton, Blake, Penn, Ed tökéletes karaktereket alkottak. És hogy Taylorról is mondjak valami pozitívat: rohadt jól énekel.

Amúgy szerintem még mindig a CW csatorna a legprofibb a hangulatteremtésben: Vámpírnaplók, Pletykafészek, Odaát, stb.. A szuper zene, a helyszínek (New York), a tehetséges színészek, izgalmas sztori, én teljesen oda vagyok érte. És lecsupaszítva ez is csak egy tinisorozat.

Egy kis negatívum: az évadok sajnos egyre kevésbé hozzák az addigi színvonalat. Természetesen nincs az az isten, hogy én abbahagyjam, de félő, hogy pár év, és vége... Én azért drukkolok, mindig van valami új szál, ami húzza az egészet, nem beszélve a vendégszereplőkről; például Hilary Duff szerintem nagyon jót tett neki.

9/10

Napi zene

2011-11-12T19:09:00.003+01:00

Muszáj beraknom Katy Perry legújabb klipjét, a The One That Got Away-t, ami tegnap jelent meg. Egész jó szám, a klip is egész jó lett, bár semmi extra. Csak az öreg Katy durva kicsit :O

Daughtry

2011-11-09T15:17:00.000+01:00

Ezt a bejegyzést már nagyon régóta meg akartam írni. Nem húzom tovább. Szóval az írásom centrális dogmája: A Daughtry-t csak az nem szereti, aki nem ismeri. És kortárs zeneiparunknak hála elég kevesen ismerik. Szóval az amerikai banda 2006-ban alakult, az énekes az akkori American Idol egyik versenyzője, Chris Daughtry. Az első albumuk - Daughtry címmel - szintén ebben az évben jelent meg. A második albumuk, a Leave This Town 2009-ben, és a harmadik lemez, a Break The Spell a napokban fog kijönni.

Ahogy Britney a tökéletes popzenét, a Daughtry ugyanígy az abszolút rockot jelenti számomra. Igazából, aki nem ismeri az most azonnal hallgassa meg az It's Not Overt. Nekem is ez volt az első találkozásom az együttessel, és utána több napig nem ment ki a fejemből. Mert annyira tisztán JÓ. Erőteljes vokál, szívbemarkoló ÉS kemény rockzene (a basszusgitáros és a dobos is nagyon tehetségesek), amik tökéletesen kiegészítik egymást.

Ezek után bármit meghallgattam tőlük, imádtam: eleinte csak a zene érdekelt, annyira tisztán élvezetes volt hallgatni, aztán meghallottam a szöveget: általában mély, őszinte, de nem nyálas. A hangulat valami hihetetlenül különleges: szenvedélyes és gyengéd, szomorú de erős, és a többit nem tudom megfogalmazni. Van bennük valami titokzatos és megfoghatatlan, aki meghallgatja a lenti számot, érteni fogja.

A Daughtry szerintem sokkal jobb, mint a Leave This Town. Mindkét albumon vannak érzelmesebb és keményebb számok, de az első lemezen sokkal több ez a daughtry-s különleges hangulat. Persze a másodikon is fellelhető, de kevésszer, szerintem egy kicsit Fall Out Boyosabb és Nickelbackesebb. Ami persze nem probléma, mert ezek is jók.

A legtöbb számuk szakítós/szerelmes, de igazából tőlem Chris egy legelő tehénről is énekelhetne arabul, ha ilyen jól teszi, és ilyen király zenével. Nem tudom, mit írhatnék még... ha felsorolnám a legjobb számaikat, az elég sokáig tartana. Még a kedvencemet sem tudom. De mondjuk, hogy az It's Not Over. De ott van a September, a What About Now, a Home, a Gone, az Over You (aminek a klipjében a GG-s Jessica Szohr szerepel)... és ÁLLJ!
Annyit tudok mondani, hogy mindenki hallgassa! Bár igazából én attól is boldog leszek, ha egyetlen egyvalaki emiatt a kritika miatt hallgatja meg. És tényleg 17 év élettapasztalatával azt mondom, hogy aki meghallgatta, annak tetszik. Azt többé nem engedi el a Daughtry-varázs.

Amúgy az új albumukról, már kijött a Renegade, és a Crawling Back To You (ez utóbbiban ismét megvan az a csodálatos hangulat), és habár a klip konkrétan annyiból áll, hogy az együttes játszik egy teremben, én egy másodpercig nem untam. A zene miatt.
10/10 (És tuti írok az új albumról is. Valakit csak érdekelni fog:)

Közérdekű közlemény: szóval gondolom mindenkinek feltűnt, hogy az oldal designváltáson esett át, ezen dolgoztunk sokáig. Amúgy nincs sok időnk, de minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy tartsuk a tempót (mondjuk heti 2-3 írást). Ugye, Kriszti? -^
Ja, és ugye vannak immár olvasói kéréseink is: meg fogjuk csinálni. Egyszer csak.

Once Upon a Time

2011-11-06T14:46:00.008+01:00

A Once Upon a Time az ABC Family legújabb sorozata [mintha nem lenne elég], két hete indult, szóval már két része van. A Pilotnak nagyon nagy sikere volt, többen nézték, mint a Pretty Little Liarst, már be is rendelték az egész évadot, szóval hatalmas felhajtás van körülötte.

Igazából egész érdekes a sztorija, mivel a főszereplők a mesevilágból érkeztek a valóságba egy gonosz királynő átka segítségével. A főszereplő, Emma Swan [Jennifer Morrison - naná, kellett ide egy ismerős arc] egy átlagos és magányos bostoni nő, akihez a 28. szülinapján beesik egy kisfiú, és azt állítja, hogy Emma az anyja. Ezután elutaznak Storybrooke-ba, a kisvárosba, ahol Henry és a nevelőanyja, a város polgármestere élnek. Ebben a városban az idő meg van fagyva, a lakók mind mesebeli szereplők, csak nem tudnak róla. Henry szerint Emma igazából Hófehérke lánya, és ő az egyetlen, aki segíthet megtörni az átkot.

A sorozatban leginkább az az érdekes, hogy két szálon futnak az események: a jelen a valóságban játszódik, de közben visszatekintéseket mutatnak a múltból, a mesevilágból, amikor a gonosz királynő megátkozta az összes szereplőt.

Viszonylag érdekes a dolog, az első két epizód alapján még akár jó is lehet, de azért nem vagyok tőle annyira hanyattesve. Nem is értem, mi ez a nagy felhajtás. Talán várólistára kerül, és esetleg, amikor pangás van, előveszem. Mondjuk nyáron.

7/10

Napi zene

2011-11-05T18:24:00.003+01:00

Igen, fogok írni is, de mivel most nem otthon vagyok, most csak ennyi:

Lopott idő

2011-10-29T11:07:00.003+02:00

Elég régóta nem jelentkeztünk, de nem volt sok újdonság, és Kriszti szerint, ha régi dolgokról írunk, az senkit nem érdekel. Na mindegy, a Lopott időt ezen héten mutatták be a mozik, szóval elég friss. És tegnap nekem is sikerült megnéznem.

Történet: a film a jövőben játszódik egy utópisztikus társadalomban, ahol az emberek úgy vannak genetikailag programozva, hogy 25 éves koruk után nem öregszenek, és elindul a karjukon egy óra, ami tulajdonképpen maga a vagyonuk. Van akinek kevés jut, és minden percért véresen meg kell dolgoznia, ahhoz hogy ne járjon le az ideje (vagyis ne haljon meg...), és vannak időmilliomosok, akik a kapitalizmus segítségével meggazdagodtak, és ellehetetlenítik a szegényebbek életét. Mindenkinek jutna 70-80 év, de persze mindig vannak olyanok, akik többet akarnak. De hogy egy fiatal testbe zárva mit kezd valaki magával két-háromszáz évig? Elképzelni sem tudom.

Will Salas (Justin Timberlake) a gettóban tengeti napjait édesanyjával (Olivia Wilde. igen ő is 25 éves. Mindenki az. Furcsa volt ez így először, de beleszoktam.), amíg egy nap a környékére kerül egy gazdag pasas. Ő elmondja neki, hogy az életnek nem ilyennek kéne lenni, hogy beleunt ezekbe a hatalmi játszmákba, és szeretne meghalni, ezért Willre hagyja 110 évét. Ekkor megindul a hajsza: az időrendészet észreveszi, hogy 110 év csak úgy eltűnt, Will pedig próbál beilleszkedni, elvegyülni a gazdag emberek világában. Persze hamarosan a szerelem is megtalálja őt Sylvia Weis (Amanda Seyfried) személyében... Akik elhatározzák, hogy elveszik a gazdagok idejét, és a szegényeknek adják. Modern Robin Hood.

Nem olvastam még kritikát a filmről, de imdb-n csak 6,2 pontja van. Hát szerintem ennél lényegesen jobb. Ijesztően profi volt a megvalósítás: az időzónák, a gettó, ez a karba épített óra, az akciójelenetek.

A színészek többsége ismerős volt (például a nagyon kék szemű pasas is benne volt az Eredetből, akit incepcionáltak), és szerintem tök jó alakítást nyújtottak. Mármint alapból, hogy ilyen szerepet elvállaltak, az szerintem nagyon tisztelendő. Naivan remélem, hogy nem a pénz miatt. Egyedül a szinkronnal nem voltam kibékülve: Amandának például nagyon nyávogós hangja lett.

A történetet jobban is kidolgozhatták, lezárhatták volna, így az egésznek olyan befejezetlen Robin Hood-hatása volt, a szerelem sem volt olyan mindent elsöprő, de ez nem zavart MERT az egész egy kifacsart társadalomkritika. És tényleg ha valaki észreveszi, hogy tényleg ez folyik a világunkban, talán változtathatna. Mindenkinek jutna elég pénz. De nem, a milliárdosok egyre gazdagabbak lesznek, miközben az infláció növekedik, a reálbérek csökkenek, és így a szegényebb helyzetűek élete kilátástalanná válik. Én szerencsés vagyok ilyen tekintetben, de egyre jobban kezdem észrevenni a fogyasztói társadalom igazságtalanságát.

Főleg, hogy most kezdtük nézni a Hülyeség korát ofőn (mindenki, akit érdekel a téma kicsit valóságosabban, nézze meg). Ez nekem nem elveszi a jövőmet, hanem épphogy megteremti: segíteni akarok. Nem gondolnám, hogy egyedül bármi nagy eredményt elérhetek, de ha egy családnak is sikerül segítenem, boldog leszek.
És épp ezért szomorú, hogy a filmben nem derül ki, hogy milyen következményei lesznek Willék garázdálkodásának... Mi lesz a kapitalizmussal? Mi lesz ezután? Nem kellett volna ennyire személyesnek lenni, sokkal társadalmibbra csináltam volna.

Már megint eltértem a témától, bocsánat. Szóval jó film, lehetett volna jobb is; elgondolkodtató, de csak ha nem röhögő libák tévednek a terembe, JT felsőtestét bámulni (ilyenek is voltak. De csalódtak, mert ez a film nem arról szól. Még egy tisztességes szexjelenet sem volt benne:)

8/10

Napi zene

2011-10-19T16:24:00.000+02:00

Nem bírom ki, hogy ne rakjam be Britney legújabb klipjét, a Criminalt:

Ez a kedvenc számon a Femme Fataleról, annyira dallamos és szerethető. És a klip is jól sikerült. Britney felsője a végén tök jó.

Claudia Gray: Evernight-sorozat

2011-10-15T15:23:00.001+02:00

Mint a Halhatatlanokat, ezt a könyvsorozatot is az Alkonyat-hisztéria keretében kezdtem el olvasni. És ez nem okozott akkora csalódást.

Bianca meséli el a történetet, hála a jó istennek múlt időben, és olyan átlagosan élvezhető stílusban. Bianca két vámpír vér szerinti gyereke, ami még abban a világban sem hétköznapi. A sorozat második és harmadik kötete Bianca kutatását mutatja be, amikor arra próbál rájönni, hogy mit tettek a szülei, milyen ára van a létezésének. Érdekes.

Az első kötet inkább ilyen felvezető dolog, sok izgalomra nem kell számítani, de megalapozza a kapcsolatokat, és a végére a sztori is beindul.

Amúgy egyáltalán nem elhanyagolható, az szerelmi szál: a szőke vámpírvadász, Lucas (én mindig neki szurkoltam), akivel aranyos a kapcsolata, vagy Balthazar, a szimpla jó vámpír. Teljesen hétköznapian áll a kérdéshez, és ezért tényleg tök átlagosan jó. Az érzelmei sem olyan mindent elsöprőek, igazi tiniszerelmek. És tulajdonképpen ez szerethető volt.

A másik érzelmi rész a bizalmi kérdés: ahogy a szüleiben megrendül a hite, hirtelen fel kell nőnie, és szerintem ez is egy kidolgozott szál volt. Szóval érzelmi síkon az egész hihető és jó volt.

A történet eleinte az Evernight Akadémián játszódik, ez nekem akkor kicsit nagyon Roxfortos volt, de most, hogy olvastam a Vámpírakadémiát, inkább ahhoz hasonlítanám. Miután kikerültek onnan (és az viszonylag hamar megtörtént) már minden könnyedén ment. Tényleg nem akarok semmi nagy poént lelőni, de a harmadik kötet, amiben bujkálnak, Lucasnak dolgoznia kell, ilyesmi, nagyon életszerűvé sikerült.

Igaz, a harmadik könyv nagyon megrázott, és nagyon furcsa volt a vége (nem tudtam elképzelni), de tulajdonképpen tetszett, és érdekel a folytatás. Fél éve pihentetem az ügyet, de ha a kezembe kerülne, akkor elolvasnám.

Szóval semmi korszakalkotó dolog nincs benne: sztoriban jobb a HP, a vámpírkedvelőknek is inkább a Vámpírakadémiát ajánlanám, és az érzelmek szintjén sem közelíti meg az Alkonyatot. De mégis kellemes olvasmány, és nincsenek benne olyan erőltetett dolgok mint a Halhatatlanokban.

7/10

J. R. R. Tolkien: A Gyűrűk Ura-trilógia

2011-10-14T13:46:00.009+02:00

Erről igazából nem hiszem, hogy rendesen tudok írni, mivel a filmeket sokkal előbb láttam, mint ahogy a könyveket olvastam, szóval mindent ahhoz viszonyítok.

Azt hiszem [és jó, tudom, ez van a könyv fülszövegében is], hogy ez a világ leghosszabb meséje. És a legrészletesebb is, mivel Tolkien nem csak összedobott egy jó sztorit, hanem felépített neki egy kitalált világot saját lényekkel, saját történelemmel, mitológiával... Még külön nyelvet is kreált, csak emiatt. Elég maximalista ember lehetett, ha ennyit foglalkozott egy külön világ felépítésével [több, mint tíz éven át írta]. Vagy csak tök sok szabadideje volt.
Szóval a trilógia csak az alap könyvsorozat, de még csak nem is A Gyűrű Szövetségével kezdődik a történet, van hozzá több külön regény Középfölde történelmének leírására, Zsákos Bilbó kalandjaira stb., amiket egyébként sosem olvastam.

A történetet mindig is szerettem, az ilyesmi fantasyk általában tetszenek. Az is jó, hogy az első regény [szóval a második könyv] után a cselekmény két szálon fut tovább, és ezeket nem felváltva folytatja, hanem külön-külön, könyvenként. Írásban ez a módszer szerintem sokkal jobban működik, könnyebben átlátható, viszont filmben nyilván a váltogatós módszer jön be.

Igazából azt hiszem, hogy a film mindig is jobban tetszett, egy ilyen kitalált világot olvasva nehezebb elképzelni, mint látva [vagy csak az én fantáziámmal van a gond]. A filmbeli táj tényleg gyönyörű, nem csak az igazi, amit Új-Zélandon forgattak, hanem a nem létező helyek is, mint pl. Mordor és Völgyzugoly. Ez most talán hülyén hangzik, de amikor ezt nézem, valahogy beszippant ez a világ, teljesen a hatása alá kerülök, és a végén sajnálom, hogy én nem lehetek akkor ott a történetben. Ezt a könyv valahogy nem tudta elérni. Persze a film hihetetlenül szép zenéje nélkül nehéz is.
Amúgy nekünk itthon bővített extra kiadásban van meg mindhárom rész, vagyis filmenként kb 3,5-4 óra + 4 órányi extra, szóval rengeteg minden benne van, amit a mozis verzióból kihagytak. Ez a legjobb könyvadaptáció, amit eddig láttam, a rendezőnek direkt az volt a célja, hogy lehetőleg minden pont úgy legyen, mint a könyvben volt.

Néhány főszereplő nem volt túl szimpatikus, például Frodó és Samu, bár ez inkább a filmre vonatkozik. Elijah Wood hihetetlenül béna fejeket vágott szenvedés címén. Ráadásul, ha a végén Samu nem nősült volna meg, simán elhittem volna, hogy van köztük valami...

Szóval külön értékelve a könyv 7/10, a film 9,5/10.

Meg Cabot: A neveletlen hercegnő naplója

2011-10-13T18:55:00.008+02:00

Azt hiszem, ez az a könyvsorozat, amit szinte minden lány olvasott 12-15 éves kora körül. Én is nagyon rég kaptam meg az első könyvet, és már rég el is felejtettem, amikor pár éve megjelent az utolsó könyv. Amitől persze azonnal újra kellett kezdenem az egész sorozatot, többször is. De volt már olyan is, hogy fordított sorrendben olvastam újra mind a tízet.

Valószínűleg azért ennyire népszerű ez a történet, mert a szereplők annyira hétköznapiak, hogy könnyű beleélni magunkat az életükbe. Mármint a hercegnő-testőr-Genova-dolgot leszámítva. Mia és a barátai teljesen átlagos amerikai diákok, teljesen átlagos tiniproblémákkal. Azért jó mégis ez az uralkodó/híres ember-szál, mert enélkül csak egy újabb 4/10-es átlagos-amerikai-tinik-kavarnak történet lenne. Szóval örülök, hogy még most is lehet misztikus és természetfeletti lények nélkül izgalmas könyvet írni.

A központi probléma persze Mia hercegnősége és a kapcsolata Micheallel, de én a mellékszálakat és a mellékszereplőket is szeretem, például Tinát, Grandmére-t és Mr. Gianninit. Igazából szinte minden szereplőben van valami, ami miatt megszeretem.
Viszont Mia egyszerűen halál idegesítő a dilijeivel, a folytonos aggódásával és a túlzásaival... Az első három könyv még úgy-ahogy elmegy, de amikor összejött Michaellel, a fejemet vertem a falba a hülyeségeitől. Ezért a negyedik-hetedik könyvet nem sokszor olvasom újra. Még a jó sztori se nagyon képes kompenzálni ezt a hisztériázást. Még szerencse, hogy egyre kevesebb ilyen van a könyvek során, mivel előbb-utóbb Miának is fel kell nőnie és éretté kell válnia. Ezért is a tizedik a kedvencem a sorozatból, itt Mia már szinte normálisnak mondható.

Az idegbajain kívül viszont teljesen bele tudom élni magam Mia helyzetébe, azon kívül, hogy elfogadja a tényt, hogy hercegnő, teljesen átlagos problémái vannak. Elnyomás a suliban [igaz, ez elég elcsépelt], a kapcsolata a barátaival, az első pasi[k]... Ráadásul Michael az egyik kedvenc fiktív pasim, helyes, okos, normális és rendes, ráadásul évek óta szerelmes Miába [és mégsem nyálas]. Ritka az ilyen.

Szóval az egész sorozattal úgy összességében nincs sok problémám, ráadásul ez pont olyan, amit bizonyos időközönként az ember újra elővesz. Én egyelőre még nem untam meg.

8/10

PS: a film tragikus, borzalmas, a második résznek pedig semmi köze nincs a könyvekhez [4/10].

Alyson Noel: Halhatatlanok-sorozat

2011-10-12T19:28:00.002+02:00

Hát ez az a könyvsorozat, amit olvastam - őszintén bevallom az Alkonyat-hisztéria miatt (bűn az, ha én naivan ugyanazt az olvasási élményt kerestem?) - de remélhetőleg az életben nem kerül többé a kezembe.

A sorozat öt kötetből áll, én csak az első hármat olvastam, és egyáltalán nem tervezem folytatni.

Először is fontosnak tartom, hogy lehet, hogy engem csak a magyar verzió borított ki: igénytelen fordítás, és iszonyatosan ronda borítók. A külföldi verzió sem annyira hű de fantasztikus, de még mindig jobb.

Mi nem tetszett? Egyrészt a jelen idő: beülök a kocsiba, elvezetek a suliig, meglátom, hogy ott áll álmain pasija, megdobban a szívem, blabla. Ez nagyon-nagyon idegesített végig. Miért nem lehet egyszerűen múlt időben írni? Mindenesetre az első kötetnél, az Evermore-nál (Mindörökké) még hittem abban, hogy a sztori legyűrheti a jelen idő okozta kellemetlenségeket.

Lehet, hogy pont emiatt nem volt szimpatikus Ever karaktere. Az elején én tényleg abszolút megértettem, hogy rossz neki, hogy elvesztette a családját, és emiatt ronda ruhákban jár, pedig természetesen ő a legszebb. De valahogy, ahogy leírja az érzéseit jelen időben ugyebár... teljesen őszintétlen volt. Most komolyan, ha valaki tényleg feldúlt, akkor képtelen rá, hogy ennyire tárgyilagosan leírja, mit érez. És amúgy is tök átlagos főhős karakter, én szeretem, ha valakiben van valami különleges, ami miatt kiemelkedik a többiek közül.

Itt amúgy senkiben nem találtam semmi fűszert, hogy úgy mondjam. A világ legátlagosabb karakterei. A főpasikat alapból bírni szoktam, de Damen egyáltalán nem volt szimpi. Szereti Evert, de azért ha úgy tartja kedve, Ever halálos ellenségével flörtöl lazán. Még ha az a virág nem is nagy szerelmet jelent. Na és? Attól még ezt nem kéne.

Na és a fő ok, ami miatt nem fogott meg: a természetfeletti szál. Alyson helyesen ráébredt, hogy a vámpírok csillaga leáldozóban van, és erre fogja magát és mit csinál? Kitalál valami újat: halhatatlanok, gyönyörűek, erősek, és hupsz még gondolatolvasni is tudnak. És mi kell még? Mágia... boszorkányok, gyertyák, főzetek. Ez ám az eredetiség. Ami meg tényleg érdekes lehetett volna, az Árnyvidék-szál, de azt elnagyolta, és így az az egész világ megfoghatatlan és érthetetlen számomra.

Volt egy-két jobb megmozdulás, amiből valami jó kisülhetett volna (például ez a több életen át való üldözés), és talán még érdekelt volna a folytatás is, ha nem akkora baromság a harmadiknak a vége. Ever végig azért küzd, hogy megmentse Dament, és ez végül hiphiphurrá sikerül, de könyörgöm mi az, hogy nem érhetnek egymáshoz, mert a pasi meghal? Ez akkora hülyeség, amire tényleg csak azért van szükség, hogy még két köteten át szenvedhessenek. Ez volt az a pillanat, amikor úgy gondoltam, hogy köszönöm, nekem ebből elég volt.

Nem tudom mit írhatnék még... amikor olvastam, azért én tényleg reménykedtem, hogy jobb lesz. És még most is, félek leírni, hogy 4/10, mert mi van, ha a vége tök jó? De erős vagyok, és

4/10.

Stephenie Meyer: Alkonyat-sorozat

2011-10-11T12:09:00.002+02:00

A következő híres könyvsorozatunk, a Twilight Saga. Lehet vitatkozni, hogy rosszabb vagy jobb-e a Harry Potternél, az biztos, hogy lányosabb, és pont emiatt más dolgokra koncentrál. És ez nem biztos, hogy egy tetszik egy általános fiúnak vagy egy fantasy és izgalomkedvelő lánynak.

A régi blogban volt kritika néhány részéről (amit mellesleg senki ne olvasson el), de a szériát egészben még nem értékeltük. Most ez a feladat rám vár.

Ezúttal megpróbálok nem annyira elfogult lenni. Az első könyv, az Alkonyat 2005-ben jelent meg Amerikában, és ezt 2008-ban filmesítették meg, nálunk a könyvet ekkora fordították le. Az én első találkozásom vele 2009 elején volt, amikor Kriszti írta, hogy nézzem már meg indavideo-n (nem biztos, hogy ott, de valami hasonló magyar videómegosztón húszperces bontásban, ferde mozis képminőségben, ahol azt is lehetett hallani, hogy valaki tüsszent). Szóval megnéztem, és tényleg nem gondolnám, hogy tökéletes élmény volt a tízcentis négyzetben pixelesen, recsegő hanggal, de már akkor is azt mondtam, hogy egész jó volt.

Ezután, amikor megtudtam, hogy van könyv is belőle, azonnal hívtam apát, hogy vegye meg, mert kötelező olvasmány. Apa persze elhitte, és estére ott volt a kezemben. Másnap estére kiolvastam. Így kezdődött a rajongásom.

Szóval a történetet a főszereplő, Bella meséli el. Hogy miért költözik a szürke kisvárosba az apjához, mit érzett, amikor meglátta először Edwardot, mit derít ki a furcsa fiúról, mennyire vonzódik hozzá, mennyire hiányzik neki, amikor elhagyja, mennyire nehéz választani közte és egy másik srác között, milyen érzés férjhez menni, gyereket szülni, és egy teljesen új életet kezdeni. Mindezt ködös hangulatban, bizonytalansággal fűszerezve, odaadó szerelemmel és kitartással, természetfeletti lényekkel, halálos fenyegetéssel.

Én szeretem ezt az egészet. Talán azért, mert tökéletesen bele tudom élni magam. Ezt gondolom több ezer lány elmondhatja magáról. Szóval persze ismerek sok olyan embert, akinek Bella túl átlagos/hülye/beképzelt/esetlen, Edward meg nyálas/férfiatlan/idegesítő, de ennek ellenére szerintem Stephenie zsenialitása miatt a legtöbb lány találhat magának valamit Bella karakterében, amiben magára ismerhet. Ha mást nem, hogy két srác közül kell választani, vagy nem kívánt udvarlót lekoppintani, stb. Edward meg számomra a tökéletes pasi. És azt is elismerem, hogy van, akinek ez nem jön be, de annak meg ott van a humoros, lobbanékony Jacob, akinek lehet drukkolni.

A mellékszereplők elég változatos karakterek, és az összeütközésük jó kis poénokat szül (Rosalie és Jacob). A Cullenek megtestesítik a Szerető Családot, ezzel párhuzamosan találkozunk a falka összetartásával, ami egy teljesen ellentétes berendezkedés. Szerintem az írónő ügyesen érzékeltette ezt az ellentétet és párhuzamot a két csoport között.

Az érzelmek leírása tökéletes (ismét: néhányaknak nyálas), egy könyv sem volt rám azelőtt ilyen hatással. Hogy egész éjszaka azt kellett olvasnom, mert képtelen voltam letenni. Hogy élveztem azt, hogy sírok a történeten, hogy felgyorsult a szívem, amikor Edward megjelent, hogy néha legszívesebben felpofoztam volna Bellát (Eclipse... a Jacobos kavaráskor), máskor vele ugrottam le a sziklán, vele küzdöttem a kicsi lányért, és egyszerűen a falat kapartam, hogy nekem nem lehet ilyen életem.

Ami viszont nem tökéletes, az a természetfeletti szál. Vámpírok, vérfarkasok, Volturi, blabla. Ez nekem mind erőltetett volt, csak hogy legyen valamiféle izgalom a nyáladzás között. Nem volt igazán kiépített, a legendáknak sem volt olyan titokzatos hangulatuk. A vámpíroknál ezt még megemésztettem (valószínűleg Edward miatt), de a vérfarkasok kifejezetten idegesítettek. Igen, ebből a szempontból a HP toronymagasan vezet a Twilight-hoz képest.

Nem tudom melyik a kedvenc darabom: a Twilight, ahol minden elkezdődött, a New Moon, amiben a legjobban együtt tudtam érezni Bellával, az Eclipse, amikor cuki Edward-Bella jelenetek sorozatát kapjuk, vagy a Breaking Dawn, amiben megvalósul minden, amire a jövőben vágyom. Talán a New Moon.

Amit egy kicsit sajnálok a sorozattal kapcsolatban, hogy a filmet előbb láttam, és így nem lehetett saját Edwardom... Robert Pattinson volt az. De nem baj, így legalább nem csalódhattam, hogy nem úgy csinálták meg ahogy én elképzeltem.

Apropó, filmadaptációk: nem rosszak, nekem semmi komolyabb bajom nincs velük, attól eltekintve, hogy a könyv nyomába semmi nem érhet. Megvannak a magam fenntartásai a színészekkel kapcsolatban, de szerintem nem lehetett volna olyan Edwardot választani, aki mindenkinek megfelel. Épp az előbb említett nem olyan, mint ahogy elképzeltem-dolog miatt. Szóval mindent kihoztak a filmekből, amit lehetett. Várom a novemberi Breaking Dawn 1. részét.

Összességében a béna természetfeletti szál nem tudta elrontani a hatalmas élményt, amit az olvasás okozott. Szóval 9/10. Számomra. De én abszolút meg tudom érteni, ha valaki nem szereti, és azt is, hogy miért nem.

Utóirat: a borítók gyönyörűek.

J. K. Rowling: Harry Potter-sorozat

2011-10-10T15:00:00.002+02:00

Tamival nem tudtunk elég témát összeszedni [és minden délután megírni], szóval eldöntöttük, hogy elővesszük a legkézenfekvőbb dolgainkat, vagyis ez a hét lesz a könyv- és filmsorozatok hete. Én kezdem, a Harry Potterrel, amiről már eddig is sokat beszéltünk, de csak a filmekről, pedig a könyv sokkal inkább említésre méltó.

Elég sok helyet venne el a történet leírása, amit szerintem senkinek sem kell bemutatni. Aki még soha nem hallott róla, az itt és most álljon fel és kezdjen neki, mert talán csak én vagyok elfogult, de ez az a könyv, amit mindenkinek legalább egyszer el kell olvasnia. Én szerintem már az összessel végeztem minimum háromszor. A másodikat olvastam a legtöbbször, és szerintem a harmadikat és az elsőt a legkevesebbszer. Letehetetlen és megunhatatlan.

Nem tudom, pontosan mitől szeretem ennyire ezt a könyvsorozatot, de az biztos, hogy az egész történet hihetetlenül jól van felépítve. Minden rész végén egyre több minden derül ki, de még mindig nem tudjuk a teljes igazságot, vagyis csak az adott évben történt eseményekről. Vagy még csak nem is az az igazság, amit több köteten át gondolunk [például Pitonról]. Tényleg, szerintem az a szál lett a legjobban megírva, főleg, hogy a hatodik könyv után mindenki teljesen biztos lehetett benne, hogy Piton halálfaló. Amúgy mindig a könyvek utolsó pár fejezete volt a kedvencem, amikor minden kiderül, amikor Harry és Dumbledore megbeszélnek és megmagyaráznak mindent. És valószínűleg ezért a hatodik az egyik kedvenc részem, ott szinte az egész történet erről szól.

Nem csak azt szeretem benne, hogy a történet ötletes, jól felépített, és még a hetedik rész sem unalmas [sőt, a könyvek egyre izgalmasabbak lesznek], a stílusa is nagyon jó, könnyen érthető. Az is tetszik, hogy a történet a mai világba van beépítve. Amúgy is, az egész varázslóvilág annyira jól ki van dolgozva, az egész társadalmi rendszer fel van építve, a lények, a történelem, szinte olyan jól, mint a Gyűrűk Urában [arról is írok majd a héten valamikor].
Egyik szereplő se tipikus és elcsépelt. Még mindig nem tudom eldönteni, ki a kedvencem, de azt hiszem, a Weasley-ikrek, főleg Ronnal együtt. Kár, hogy Fred meghal.

Amúgy Harry egyszerre rokonszenves és idegesítő. Ahhoz képest, hogy az első részben mennyire félénk volt, a hetedik rész végére egyre hangosabbá és magabiztosabbá vált, és persze sosem lett beképzelt és nem vágyott a hírnévre, azért egy kicsit nagyobb lett az arca, lazán parancsolgatott és kiosztott néhány embert. Az önfejűsége és a mártírkodása, amire Voldemort is sokszor épített, kifejezetten idegesítő.

Nem egyformán jó mindegyik könyv, például az elsőben túl kevés varázslós dolog történik, a harmadiknak pedig a története nem tetszik annyira. Az egyetlen igazi bajom viszont csak az, hogy a hetedik rész vége [a csata, Harry és Voldemort harca] elég hatásvadászra sikerült, de legalább nincs tökéletes happy end. Kellettek áldozatok is. Voldemort visszatérése után egyébként is egyre sötétebb lett a hangulat, viszont Dumbledore halálától már kimondottan drámai, ezért a befejezés se lehet tökéletesen boldog.

Igazából még oldalakon át tudnám dicsérni a könyvet, de inkább itt lezárom. Egyértelműen 10/10.

Adele: 21

2011-10-05T15:48:00.000+02:00

Mostanában lett nagyon felkapott az angol énekesnő, szerintem nincs is olyan ember, aki ne ismerné a Rolling In The Deep-et, az egyszerű, de nagyszerű világslágert. 2007-es 19 című albuma még nem terjedt el annyira, de a 2011-es 21 meghozta számára a sikert.

Szerintem Adele-nek nagyon különleges hangja nincsen, azonban hihetetlenül erőteljes, tehetséges, és képzett. És annyira letisztult. Az albumborító, a nem polgárpukkasztó öltözetek és videoklipek, az igazi hangszerek, az egyszerű dalok mind emlékeztetnek minket, hogy létezik még olyan zene, amit nem egy számítógép kever. Lady Gaga után/közben szerintem hihetetlenül szükség van egy ilyen karakterre is.

Szóval az első szám, amit megszerettem természetesen a Rolling In The Deep volt. Erőteljes, valódi, a hangját gyönyörűen használja, és tényleg... 2011 szerintem legjobb pop/blues száma lett. Még ha rádiókban ez megy hajnaltól estig, akkor sem lehet megunni. A Set Fire To The Rain-t első hallgatásra megszerettem, és nemrég megjelent a Someone Like You-nak a klipje is, és valamiért ez is megfogott. Ekkor jött el a pillanat, amikor megkockáztattam az albumot.

És... kicsit csalódtam. A fent említett három szám a legjobb. Nem tudom csak én vagyok-e így, de nekem túlságosan R&B-s. (Nem értek annyira a zenéhez, szóval ha tévedek, akkor javítsatok ki.) Szóval ilyen a One and Only és a He Won't Go. Ez a két szám, ami nagyon távol áll a tőlem.

A többi szám meg hihetetlenül átlagos. Gondolok itt a Turning Tablesra vagy a Don't You Rememberre. Szép dalok, de valahogy hiányoltam belőlük valamit. Egyedül a Rumour Has It-ben van meg az a különleges-rejtélyes hangulat, ami a Rolling In The Deep-ben.

Szóval másra számítottam és még kimondottan nem döntöttem el, hogy tetszik-e vagy sem. Vannak jó számok, és ez egy jó album. Azt nem tudom, hogy nekem való-e.

Amúgy szerintem a manapság Adele az egyetlen, aki őszinte. Nem játszik szupersztár szerepet (Rihanna, Britney, Lady Gaga - na mindenki érti mire gondoltam?), nem nagyképű, egy tehetséges csaj, akinek nem a producerei mondják meg, hogy mit és hogyan csináljon, és nem a stylistjai öltöztetik. Szimpatikus.

7/10

Johnny English újratöltve

2011-10-03T18:14:00.006+02:00

Akárki akármit mond, én az első Johnny English filmet imádom, pedig Rowan Atkinson nem a kedvencem. De annyira beteg az a film, hogy akárhányszor megnézhetem, sosem unom meg. Szóval felkészültem rá, hogy ez a közelébe se fog érni. És nem is ért.

Johnny English pár év kényszerpihenő után tér vissza egy tibeti kiképzésről, hogy megmentse a kínai elnököt, aki ellen merényletet tervez egy titkos társaság. Azóta amúgy az egész MI7 megújult, új Pegazus, új kütyük, teljesen olyan volt, mint egy James Bond film és egy Totally Spies-epizód keresztezése.

Johnny English pedig, hát nem mondom, hogy normálisabb, de mindenesetre sokkal okosabb/ügyesebb lett, mint az előző filmben. Tehát volt olyan győzelme, amit nem csak a szerencsének köszönhetett. Amúgy Johnny új társat kapott, aki okosabb, mint Bough, de kevesebb a szerepe.

Persze a poénok most is hasonlóak voltak, de már egyre jobban el tudok vonatkoztatni Mr. Beantől [amiből amúgy egész életemben csak egy fél kisfilmet láttam]. Viszont a főgonosz és az egész bonyodalom valóságosabb volt, mint az, hogy egy francia meg akarja szerezni a brit trónt, hogy egy hatalmas börtönné alakítsa át az országot. Tehát ez a film inkább volt akciófilm, mint vígjáték.

És igen, nekem az első rész jobban tetszik. De azért ez is egész jó.

7/10

Elcserélt életek

2011-10-01T12:20:00.000+02:00

Ezt a filmet, azóta meg akarom nézni, amióta leforgatták, decsak most sikerült. Mindenesetre azt kell mondjam, megérte várni rá. A 2008-as film igaztörténeten alapul: az 1920-as években vagyunk Los Angelesben, Christine (AngelinaJolie) kétségbeesett harcát látjuk elveszett kisfiáért. A rendőrök hamarosan - csak hogy sikeresnek mutassák magukat - egy hasonló korú fiúval beállítanak, de az anya természetesen tudja, hogy az nem az ő gyereke. Ezután tényleg mindent, amire egy ember képes megtesz, hogy a nyomozás folytatódjon, de egy egyedülálló gyenge nőnek egy ilyen társadalomban senki nem hisz...

Korrupt, gonosz, önfényező világ ez, és nagyon kevesen tudják az igazságot. De Christine soha nem adja fel. Mindig reménykedik, mindig harcol.

Először is a történetvezetés remek volt. A néző mindig pont annyit tud, amennyit Christine, és pont annyira reménykedik, törik össze, ahogy a főszereplő. Egyszerűen nem lehet nem együtt érezni szegény anyukával. A vége kicsit furcsának, befejezetlennek hatott, de végülis kiegészítette a szöveg, amit a végén mondtak. A zenének itt nem csak aláfestő hatása volt, hanem ténylegesen megadta a film alaphangulatát.

Amúgy ugye ez egy kosztümös film, és minden díszlet, minden jelmez tökéletesen passzolt. Akkor is, ha szerintem elég bénák Christine ruhái. A korszakot többféleképpen láttam már filmen, de egyértelműen a pszichiátriai részek a legijesztőbbek, és legszomorúbbak (például ilyen volt a Viharsziget és az Álomháború is). Az embertelen körülmények és bánásmód, amiben még a teljesen ép elméjűeknek is nehéz, szinte lehetetlen megőrizni önmagukat és józan eszüket. Borzasztó volt ebben a filmben is.

Nem beszélve arról a morbid dologról, amire Christine fényt derít küzdelme során. Nem akarom leírni, mert még belegondolni is rémisztő, hogy ki képes ilyesmire. És hogy az anyuka ennek is ellenére is megőrzi a hitét. Amikor rajta kívül már mindenki biztos abban, hogy nincs esély...

Angelina zseniális színésznő. Amikor a Mr. és Mrs. Smith kritikát írtam, még nem láttam ezt a filmet. Ebben sokkal jobb volt. Christine erős, határozott karaktere olyan páratlan nőiességgel társul, amit nem tudom, ki tudna jobban eljátszani. Senki. Annyira emberi volt. 2009-ben meg is kapta érte az Oscart.

A többiek is jók, de a szereplők legalább felét legszívesebben felpofoztam volna. Annyira ridegek és nemtörődömek voltak.

Mindenesetre nagyon megrázó és szomorú. Profi alkotás, az biztos, de most egy ideig ezt a korszakot megint pihentetem.

8,5/10

Őrült, dilis, szerelem

2011-09-29T21:51:00.001+02:00

Ma teljesen váratlanul ültünk be erre a filmre a moziba, úgy, hogy semmit se tudtunk róla, se az alapsztorit, se a színészeket, semmit. Mondjuk lekéstük az első 1-2 percet, de szerencsére nem ott történtek a sorsfordító dolgok.

Szóval, a főszereplő, Cal megtudja, hogy a felesége megcsalta egy David Lindhagen nevű csávóval, ezért eldöntik, hogy elválnak. Egyébként furcsa, hogy ahhoz képest, hogy Emily csalta meg Calt, mégis Calnek kell elköltöznie, és még a gyerekek se vele maradnak.
Cal teljes depresszióba zuhan, minden este leissza magát a helyi [úgy tűnik, egyetlen] szórakozóhelyen, amiből Jacobnak, egy fiatal és iszonyatosan jó pasinak elege lesz, ezért elhatározza, hogy segít Calnek újra nőcsábásszá válni.

A film elég lassan és átlagosan indult, de aztán hamar belejöttek a cselekményszálak kavarásába. Volt néhány teljesen váratlan fordulat, ami azért romantikus vígjátéknál elég ritka. Lehetett sejteni, hogy minden összefügg, de valahogy mégse jöttem rá a Hanna-Nana-dologra. Az egész film legjobb jelenete a tetőpont, amikor az összes rokoni/szerelmi kapcsolat kiderül. Utána viszont borzalmasan klisés lett, a nagy vallomás sem hiányozhatott, pedig én ki tudtam volna hagyni, ez a romantikus filmek legidegesítőbb eleme.
A poénok nem mindig jöttek be, de alapvetően szórakoztató volt a film. A legjobban az tetszett, hogy minden mellékszereplőnek, minden mellékszálnak végülis fontos szerepe lett, ebből lett a bonyodalom.

A színészek is jók voltak, bár a főszereplőt, Steve Carellt nem szeretem. Ryan Gosling és Emma Stone viszont nagyon jól illenek egymáshoz.

Elég furcsa film, nem olyan, mint a tipikus romantikus vígjátékok. De egyszer biztosan meg lehet nézni, szóval

7/10.

A lány és a farkas

2011-09-29T10:50:00.000+02:00

A film főszereplője Valerie, aki egy kis faluban él a középkorban. Meg akar szökni a szerelmével, Peterrel, mert a családja máshoz akarja feleségül adni. Azonban a falut rendszeresen farkas támadja meg, a következő áldozat Valerie húga. A lakosok Solom atya, a farkasvadász segítségét kérik, aki rájön, hogy a farkas igazából vérfarkas, és a falu egyik lakója az. Senki sem bízik senkiben, az emberek a saját rokonaikra is gyanakodnak. Valerie azonban rájön, hogy a farkas beszélni tud vele, és csak ő kell neki.

Eredetileg viszonylag érdekelt a film, de több helyről is hallottam, hogy gyenge, szóval amikor leültem megnézni, már semmi elvárásom nem volt vele kapcsolatban. Különben is, kezdem unni a vérfarkasokat [ahogy a vámpírokat is]. Így végülis nem csalódtam olyan nagyot... Amúgy szerintem a történetből sokkal jobbat is ki lehetett volna hozni. Nekem furcsa volt, hogy direkt ráterelték a gyanút Valerie összes ismerősére, nagyon erőltették, hogy Valerie-nek és a családjának mennyire köze van a dolgokhoz. Nagyobb lett volna a meglepetés a végén, ha nem igazolódik be, hogy jé, tényleg Valerie egyik családtagja a farkas.

A film próbált ijesztő, misztikus hangulatot teremteni, de ezt maximum a zenével sikerült elérnie, és Gary Oldmannel, aki tényleg egy őrültet játszott. Már nem emlékszem a vérfarkasra, de szerintem még nem láttam olyan filmet, ahol egy farkast normálisan meg tudtak volna csinálni számítógéppel. És ez az egész beszéd a farkassal-dolog...

A lényeg, hogy maradok az eredeti Piroskánál. Ennél még az Alkonyat is sokkal jobb volt. Itt is próbáltak valami szerelmi háromszöget alkotni, de az már tényleg teljesen felesleges volt.

6,5/10

Mr. és Mrs. Smith

2011-09-27T16:11:00.000+02:00

Már korábban megemlítettem a Bérgyilkosék kapcsán, de most hogy újra láttam, gondoltam, megérdemel egy kritikát. A film 2005-ös, és leginkább azért kapott figyelmet, mert Angelina Jolie és Brad Pitt ennek a forgatásán jöttek össze.

Sztori: Jane és John jó pár éve házasok, és kezdeti fellángolás és szenvedély után most kezdenek elhidegülni egymástól. Azonban amit mindketten elfelejtettek megemlíteni a másiknak - hogy körülbelül a világ legprofibb bérgyilkosai (konkurens cégeknél) - kiderül, és az új célpontjuk nem más, mint egymás.

Hát alapból ez egy tök jó kis alapszitu, és a tálalás... nem leszek visszafogott, a Titanic mellett ez is az egyik kedvenc filmem.

Szóval szép sorrendjében: nem kapunk azonnal akciót, az a szál lassan bontakozik ki, de nem is unalmas az első félóra, kapunk pörgős párbeszédeket, poénokat, hangulatos zenét, szóval időt, hogy felkészüljünk lelkileg az akciódús jelenetekhez. Amik szintén fantasztikusan profira sikeredett: a verekedések, a lövöldözések, komolyan élvezet nézni. És azután szinte végig ilyen lélegzetelállítóan izgalmasak.

Eközben van egy érzelmi szál is: vajon megölik-e egymást. Természetesen az első pillanattól kezdve világos mindenkinek, hogy nem. De attól még vicces párbeszédeket szül, a filmművészet legerotikusabb motozásához vezet, és megmutatja, amiről akkoriban még csak pletykáltak: hogy Angelina és Brad mennyire tökéletesen passzolnak egymáshoz.

Amúgy szerintem Angelina az egyik legügyesebb színésznő mostanság. Jane karakterét senki nem tudta volna jobban alakítani: hidegvérű, profi, és mégis megvan benne az odaadás és a nőiesség. Zseniális. És megkapta Brad-et maga mellé, aki szintén remek színész, és hihetetlenül jóképű (bár tényleg öreg). Szinte szikrázik közöttük a levegő. A mellékszereplőkkel sem volt komolyabb gond, egyedül Benjamin idegesített, de valószínűleg csak a karaktere miatt.

Az egyetlen negatívum, amit muszáj elismernem, hogy köze nincs a valósághoz. Tehát komolyan a szomszédságban senkinek nem tűnt fel, hogy egy egész ház csak úgy spontán összedőlt? Vagy az autós jelenetben a többi sofőr halál nyugodtan végignézte, ahogy lövöldöznek, meg golfütőkkel az úttestre löknek emberkéket. Totálisan abszurd. Meg az is, hogy a két cég összefog Smith-ék ellen, mert hogy milyen, hogy ellenséges ügynökök egy fedél alatt élnek... ha már képesek ezt az egész akciót kitalálni, akár ki is békülhetnének, és erőiket egyesítve nyírnák ki a többi áldozatot. Oké, nem értek az üzlethez, de nekem ez akkor is furcsa volt.

Csak emiatt lesz a szuper film 9/10.

Demi Lovato: Unbroken

2011-09-25T16:22:00.005+02:00

Végre megjelent Demi új albuma, az Unbroken, amin a Skyscraper is van.

Azt már korábban is írtam, hogy Demiben az a zavaró, hogy minden dala ugyanolyan. Na most megkaptam, amit akartam. Ugyanis ennek az albumnak szinte köze nincs az előző kettőhöz, Demi teljes stílusváltáson esett át, ez már a borítón is látszik. A régi, kicsit rockosabb zenéjét lecserélte egy sokkal poposabb műfajra. Gondolom, a stílusváltásnak köze van azokhoz a dolgokhoz, amik mostanában Demivel történtek, most ő is megújul, tehát a zenéjén is változtat.

A legkevésbé Demis dalok a duettek: az All Night Long [Timbalanddel és Missy Elliottal], a Who's That Boy [Dev], a You're My Only Shorty [Iyaz] és a Together [Jason Derulo]. Ezek közül nekem az All Night Long tetszik a legjobban, kicsit Bruno Marsos, legalábbis nekem a Runaway Baby jut eszembe róla, fogalmam sincs, miért.

Elég sok szólószám is van az albumon, de ezek két hallgatásra sem nagyon maradtak meg bennem. Jobban mondva kettőt tudok kiemelni: a Hold Up és a For The Love Of A Daughter szerintem szörnyűre sikerült. Főleg a Hold Up.
A dalok témája hasonló, többnyire a szerelemről, szakításról szólnak. Pont ezért a legtöbb szám lassabb, nincs köztük egyetlen igazán bulizós dal se, persze a csak a szólószámokra értve.

Igazából még nem tudtam eldönteni, hogy ez az újfajta stílus tetszik-e, de végülis nem rossz ez az album. Demi sose lesz a kedvenc énekesem, de azt hiszem, most sikerült elérnie, hogy holnapig az All Night Long járjon a fejemben.

7/10

Privileged

2011-09-22T19:39:00.000+02:00

Én jelenleg kórházban dekkolok megfigyelésen (mert bevertem a fejem egy ablakba), és körülbelül végtelen mennyiségű idő áll a rendelkezésemre. Az egyetlen sorozat, ami ezen a laptopon van a 2008-as CW-széria, a Privileged.

A főszereplő Megan (a Gossip Girlben ő volt Bree, Nate egyik csaja. Amúgy ezt a sorozatot is a GG készítői jegyzik), aki a Yale-en végzett, és szeretne író lenni. Azonban ez nem olyan könnyű. Miután kirúgják egy bulvárlaptól, Palm Beachre kerül, hogy egy gazdag üzletasszony két unokáját, Roset (Lucy Hale) és Saget korrepetálja. A lányok gazdag elkényeztetett libák, akiknek csak a bulizáson, a pasizáson és a népszerűségen jár az eszük, Megannek pedig be kell juttatni őket a Dukera.

Ez az alapszitu, amúgy milliónyi apró családi szál, jóbarát, szerelem bekavar a jól megszokott GG-tálalásban: habár villásreggelik helyett itt medencés partik vannak, ugyanaz a konfliktuskezelés fényűző kiadásban.

Amúgy az egész sokkal bájosabb, mint a GG. Nincsenek drogok, nincs erőszak, csak a lányok modellkarrierjének egyengetése, jegyeinek javítása, erkölcsi nevelése, és a hozzuk össze a családot-téma. Tényleg bájos, igazi rózsaszín köd, guilty pleasure.

Megtervezett, igényes jelenetek vannak benne: a zene nagyon jó (a Shake it!-es az komolyan olyan, mint a GG-ben az Apologise-os. Na jó, ezt fontos volt kiemelni), és a hangulat, a körítés... minden olyan szemkápráztató.

A színészi teljesítménytől nem voltam elájulva, annyira átlagos. Lucy néha még egy kicsit sok is volt, bár lehet, hogy csak a karaktere miatt.

Mindenesetre kellemes időtöltés... ennél többet senki ne várjon. Nem váltotta meg a világot, és egy évad után vége is lett.

Én tíz rész után azt mondom, hogy 6,5/10.

Barátság extrákkal

2011-09-20T18:05:00.007+02:00

Már régóta meg akartam nézni ezt a filmet, de még csak most vasárnap sikerült. Főleg a főszereplők miatt vártam, Justin Timberlake-et mindig is bírtam, Mila Kunist annyira nem ismerem, de a Fekete Hattyúban nagyon jó volt.

A történet elég egyszerű, két barátról szól, Dylanről és Jamie-ről. Mindkettőjüket dobták, ezért egy ideig egyikük se akar szívfájdalmat, érzelmeket, meg semmit, ami egy kapcsolattal jár... A szexet kivéve. Ezért megállapodnak, hogy ezentúl csak úgy barátilag lefekszenek egymással, minden érzelem nélkül, ami persze úgyse jön össze.

Lehet, hogy a sztori elcsépelt [múlt télen jelent meg a Csak szexre kellesz c. film, amit nem láttam, de gondolom/úgy hallottam, tök ugyanerről szól], és lehet, hogy nyilvánvaló minden egyes szál végkifejlete, én mégis élveztem a filmet. Az egészben semmi nyálas túlzás nem volt, a szereplők, a kapcsolatok és egyáltalán az életük teljesen valóságos.
Mondjuk ahhoz képest, hogy ez egy vígjáték, azért nem röhögtem magam halálra, de ami poén volt, az nem volt se erőltetett, se kiszámítható, szóval alapjában véve szórakoztató a film.

Dylan és Jamie kapcsolata egyébként érdekes, mert lehet, hogy csak nekem nem volt még ilyen, de szerintem ennyire szoros barátság nem igazán alakulhat ki férfi és nő között anélkül, hogy legalább egy kicsit ne akarnának egymástól valamit. Bár az is igaz, hogy szerintem Dylannek már az elején bejött Jamie, nem tudom. Mindenesetre furcsa.

Amúgy a karakterek többségét bírtam, nem csak a két főszereplőt, hanem Dylan családját, a kollégáit, Jamie anyját, még az exeket is.

8/10

Greta

2011-09-19T20:30:00.000+02:00

Elég nehéz erről a filmről írnom, mert nagyonvegyes érzéseket keltett bennem.

A film 2009-es, és nem túl népszerű, ennekellenére imdbn nem is kapott rossz értékelést. Alapjában véve az Anya,lánya, unokája című 2007-es felejthető filmnek a durvított és jobbváltozata.

Greta (Hilary Duff) egy hisztis, szarkasztikus,és erősen mazochista hajlamú tinédzser. A nyarat a nagyszüleinél kell töltenie.Greta azt gondolja, hogy minden jó, ami egy emberrel történhet 18 éves koráigtörténik meg. Az anyukája példájából úgy látja, hogy a felnőttek nem lehetnekboldogak. Stresszesek, dolgozniuk kell, és komoly problémákkal megküzdeniük. ÉsGreta köszöni szépen, ebből nem kér. Ehelyett elhatározta, hogy öngyilkos lesz,amikor betölti a 18-at. Van egy füzete, amibe listát vezet a különbözőöngyilkossági-módszerekről.

A nyár során rengeteg új tapasztalatot szerez, kipróbáldolgokat, de mindig megmentik. Megismerkedik egy szintén tragikus sorsúsráccal, Julieval (igen, ez a neve), és fokozatosan kihúzogatja az elemeket alistájáról... és fokozatosan még inkább meg akar halni.

Greta karaktere szerintem nagyon izgalmas volt.Láttam elég sok Hilary-filmet, de komolyan mondom, ebben a különleges szerepbenvolt a legjobb. Okos volt, humoros, és végre nem az az aranyos jó kislány. Nemtudom százszázalékosan átérezni a helyzetét, de azt belátom, hogy komolyproblémái vannak. Végig őszintén aggódtam, hogy vajon mikor nyírja ki magát.Őrült, de zseniális. Akit kár lenne elveszteni olyan korán.

Úgy éreztem, hogy nagyon igazságtalan volt anagyszülőkkel szemben. Akik nagyon féltik, szeretik, próbálják nevelni (az mármás kérdés, hogy milyen módszerekkel), és Greta meg szegény öregeket kitesziilyen stressznek.

Nagyon furcsa volt számomra, hogy ugye ez egykomoly felnőtté válási dráma, és ezt mégis nehéz volt elhinnem. Úgy értem,gyerekes ábrák (vagy poszterek), nyálas zenék, csodaszép helyszínek - ezek nemazt mutatják, hogy ez egy kőkemény dráma. És mégis pont emiatt volt különleges.Ijesztő és kedves.

Apropó zene. Ebben is más volt: minden zene, amibe volt rakva, hangulatilag abszolút nem illett a jelenethez, de szövegileg…nagyjából Greta gondolatai voltak. Érdekes elgondolás, de néha zavarónakéreztem.

Teljesen másféleképpen dráma, mint mondjuk a Feketehattyú, és nem tudom megmondani, hogy ez hátrány vagy nem.

Tele van további hasonló furcsa, talán jó, talánrossz kameraállásokkal, párbeszédekkel, szerelmi szállal (az is nagyon más,mint bármi, amit eddig láttam). Még arról a fontos zöld ruháról sem tudommegmondani, hogy tetszett-e. Mert története volt. Jól állt Gretának, debelegondolva, ha boltban látnám, farsangi jelmeznek nézném. Tényleg ez mostpozitív?

Nem tudom megmondani azt sem, hogy kinek ajánlom.Az biztos, hogy amikor először 14 évesen láttam, nagyon megviselt. Másodszorrasokan érettebben és kritikusabban álltam hozzá, de azért sírtam. Mert megható.Meg kell emészteni. Elgondolkodni rajta.

Tényleg hihetetlenül egyedi film: klisémentes (eznagyon pozitív), furcsa megoldásokkal, érdekes karakterekkel, és összességében másodszornézés után kijelenthetem, hogy tetszett. Hogy jó film.

7/10

The Secret Circle

2011-09-18T14:14:00.002+02:00

Igen, végre az is eljött, hogy írok. Bocs mindenkitől, de nem volt olyan ötletem, amit csak így hirtelen előszedek és fél óra alatt összedobok egy bejegyzést. Csak olyanok jutottak eszembe, amit előtte meg kell nézni, el kell olvasni, meg kell hallgatni...

Viszont most csütörtökön debütált a CW új sorozata, a The Secret Circle, amit egyébként a The Vampire Diaries rendezője készít. A sztori őszintén szólva nem hozott lázba, de azért adtam egy esélyt a Pilotnak.

A főszereplő Cassie, akinek az apja már rég nem él, az anyjára meg az epizód legelején rágyújtják a házát, így a nagymamájához költözik Chance Harborba, ami természetesen egy csendes kisváros, az amerikai misztikus sorozatok tökéletes helyszíne. Itt megismerkedik öt másik fiatallal, Dianával, Adammel, Faye-jel, Melissával és Nick-kel, akik azt állítják, hogy mindannyian boszorkányok, ahogy Cassie is, és ők [most már] hatan alkotják a titkos Kört. Cassie persze nem hisz nekik, de előbb-utóbb belátja, hogy igazuk lehet.

Igazából a Pilot nem mondott sokat, nagyjából annyit tudtunk meg belőle, amennyit már korábban is olvashattunk előzetesekből. Egyébként eddig ennek a boszis témának nem nagyon sikerült felkeltenie az érdeklődésemet, persze egy epizód nem elég sok mindenre.
A másik problémám a Cassie-Adam-szál, nagyon erőltetett és klisés lett. Nem tudom, miért kellett, ráadásul rögtön az elején, olyan szerelem első látásra-szerűen odavágni. Iszonyú unalmas és kiszámítható. Teljesen fölösleges volt beletenni. [Na jó, én szerelmi szál-téren elég kritikus vagyok, amióta nézek Gossip Girlt. A Blair-Chuck-kapcsolatot nehéz überelni.]

Szóval a történet eddig nem győzött meg, de a megvalósítás elég jó, CW-s sorozathoz méltó. A hangulat rejtélyes és borongós, ami főleg a zenének és a hegyes-vízpartos tájnak köszönhető. Az erdős jelenetet a vízcseppekkel nagyon szépen meg lett csinálva, remélem, több ilyen is lesz még.

Szerintem jobban indult, mint a The Lying Game, szóval gondolom, erre is rá fogok szokni.

7/10

Cinderella Stories

2011-09-17T10:54:00.000+02:00

Na jó, ezennel kijelentem, hogy eddig bírtam írás nélkül. Kriszti írni fog. Nem tudom, mikor, nem tudom, miről, de fog.

Addig is jövök én.Szóval van egy csoport nyálas tinifilm, a Hamupipőke feldolgozások. A sort 2004-ben Hilary Duff nyitotta, a Los Angeles-i tündérmesével (A Cinderella Story), folytatta 2008-ban a feltörekvő Selena Gomez a Hamupipőke-történettel (Another Cinderella Story), és a napokban megjelent A Cinderella Story: Once Upon A Song a PLL-ből ismert Lucy Hale-lel.

Ezek a filmek tényleg ugyanarról szólnak: van egy szegény, de kedves, aranyos, okos, tehetséges lány (Sam, Mary, és Katy), akik a mostohájukkal élnek, és tulajdonképpen modern kori rabszolgák. Persze reménykednek, hogy ebből az állapotból egyszer kitörhetnek. Sam menekülő útvonala az egyetem, Maryé a tánc, Katyé a zene.Aztán persze jön a herceg, akivel egy bálon maszkban találkoznak, elvarázsolják egymást, de mielőtt bármi komolyabb történhetne, a csajnak rohannia kell, és csak egy apró jelet (~üvegcipő) hagy maga után.

Ezután jön a hercegnőkeresés, az akadályok, gonosz mostohatesók, a teljes csőd, majd persze a happy end.

És az a durva, hogy én ezt IMÁDOM. Annyira jó mind, annyira viccesek, kedvesek, és pont olyan valóságosan tündérmesések, hogy akármennyire rossz kedvem is van, feldobnak.

Nem számít, hogy attól, hogy egy icipici maszk van rajtuk olyan szánalmasan felismerhetők, hogy csak szegény herceg túl naiv, nem számít, hogy Selenának akkor még fájdalmasan nem volt hangja, nem számít, hogy a minden szerepkör (herceg, segítő, mostoha, stb.) karaktere mindig ugyanolyan, csak az számít, hogy a zenék jók, egy percig nem kell rajta gondolkodni, tudjuk, mikor kinek kell szurkolni, és hogy szépek a ruhák, a bál csodálatos, tényleg meseszerű.

Oké, tényleg elég hasonlóak ezek a filmek, főleg az utóbbi kettő, ahol ugye a szellemi törekvéseket a showbizniszbe való betörés váltja fel: mindkettő ugyanúgy kezdődik, a srác tényleg ugyanolyan, még a barátja, a rapper kiscsávó is, és az utolsó is jelenet ugyanaz, arról nem beszélve, hogy Lucy és Selena eléggé hasonlítanak. De azért érdemes megnézni mindkettőt: a poénok mások, a bál is teljesen más (Lucysben konkrétan egy hastáncos indiai összejövetel), és Lucynek ezerszer jobb hangja van.

A Hilary-verzió lett szerintem a legaranyosabb, és tényleg ott rendes célok vannak: bejutni az egyetemre, tandíjat megkeresni, és szerintem ez fontosabb, minthogy valaki táncikáljon/dalolásszon a csávója mellett.

Tőlem minden aktuális tinisztárral csinálhatnak egy Cinderella Storyt, annyira jók és szórakoztatóak. Külön nem érdemes értékelni őket, de egyben 8/10. Jól összehozott hétvégi TV-filmek, de többet senki ne várjon.

Napi zene

2011-09-13T20:56:00.000+02:00

Csak mert Kriszti jelenleg ihlethiányban szenved. Oké, sok óránk van (NAGYON sok), és egyéb elfoglaltságaink is vannak, de a blog nem zárhat be. Nem fog bezárni. It's not over.

Szóval ezzel inspirálnám Krisztit, mert én tényleg nem akarom ezt a rendet (egyszer ő, egyszer én írok) megtörni, de azt sem akarom, hogy a blog kihaljon.

Remélem, az időhiányt megoldjuk, és valahogy megszokjuk a sulit. Nagyon sok ötletünk van amúgy, hogy miről írhatnánk, csak tényleg egy kis idő - átgondolni és megírni a kritikákat - nem ártana.

Addig is maradunk a napi zenénél.

Napi zene

2011-09-12T19:50:00.003+02:00

Annak örömére, hogy ma fél nap ez járt a fejemben:

Amúgy bocsánat, hogy két napja nem írok, de hétvégén nem igazán értem rá, ma meg semmi kedvem nem volt, és amúgy is mindjárt elalszom a laptop felett. És amúgy sincs semmi ötletem. Majd holnap, asszem...

Avril Lavigne: Goodbye Lullaby

2011-09-09T18:00:00.000+02:00

Avril negyedik nagylemeze 2011 tavaszán látott napvilágot, Goodbye Lullaby címmel. Avril diszkográfiájáról egy dolgot tudnék mondani: fokozatosan romlik. Az első album, a Let Go a legjobb szerintem. Mindig változtatott kicsit a stílusán, modernebb hangzású, egyre fiatalosabb lett. Nem gondolnám, hogy a változás rossz, egyszerűen csak annyiról van szó, hogy a korábbi dalok jobban tetszenek, közelebb állnak hozzám.

Nos, amikor megláttam a borítót, és a címet, úgy gondoltam, hogy valami melankolikusabb, szakítósabb hangvételű, a megszokottól eltérő dolgot kapunk. Férjével való szakításukat dolgozza fel, ami ugye egy nagyon személyes téma. Az albumhoz magához ez nagyjából köthető (ezt később kifejtem).

De a klip-dalok? Azok egyszerűen teljesen kilógnak a sorból. Próbálják azt sugallni, hogy Avril még mindig az a tizenéves csitri, aki volt. Az öltözködés, a hangulat, mind a What The Hellben, mind a Smileban egyszerűen nem illik az albumhoz. Marketingfogás. Mert ez kell a népnek. És tényleg nem rossz számok, csak ezáltal Avril őszintesége, komolysága egyszerűen elillan. Számomra legalábbis mindenképpen.

Dicséretes, hogy kivétel nélkül mindegyik számát ő maga írta.
A Black Star ugye reklámdal, szerintem kicsit zavaró benne Avril vinnyogása. Igen, Avril hangja nem rossz, csak hajlamos átcsapni egy ilyen idegesítő nyávogásos dologba, és itt szinte végig jelen van. A Goodbye-ban is tökéletesen megfigyelhető ez az effektus, és tényleg őszinte, meg minden, de mit tegyek, ha egyszerűen nem tetszik? Ez a két problémásabb dal számomra.

Az I Love You először nem jött be, de minél többször hallgatom, annál jobban megszeretem. Azt hiszem, ebből a kategóriájú dalból van a legtöbb: átlagos (NEM első hallgatásra) megszerethető popszámok. Sok zongorával, gitárral, néha vonósokkal, dallamosak, lassúak, néha vinnyogósak.

A legjobbak: Everybody Hurts, Push, Remember When, Wish You Were Here (a legújabb kislemez száma) - egyik sem különleges dal, egyik sem lesz a kedvencem soha, de kellemesek, szeretem hallgatni őket.

A Darlin a legérdekesebb száma szerintem. Állítólag tizenöt évesen írta, ez a második dala. Tipikusan tinédzsereknek szóló (...ugye Avril véletlenül sem 27 éves?), kedves dalocska. És hogy miért érdekes? Mert tökéletesen ugyanaz a stílus, ami a Goodbye Lullabyon végig jelen van. A Let Go-n meg nem. Hogy is van ez?

Észrevettem, hogy szinte minden dalban van ismétlés (és nem a refrénre gondolok). Ezekre nem szoktam figyelni, és a világért sem akarok irodalmi elemzésbe kezdeni, de minden dalban van több olyan sor, szószerkezet, amit megismétel. Mit fejezhet ki? Nyomatékosít, és olyan, mintha nem lenne még túl az exén. De mondom, ez az őszinteség nekem annyira nem hiteles.

Szóval Avril új albuma szerintem a leggyengébb, de még mindig jó. A poprockhercegnő (vagy hogy szokás nevezni) mindent megtett, hogy ne tűnjön el a zeneiparban. De már a What The Hell klipnél is megjegyeztem, hogy egy Lady Gaga-által uralt világban sok esélye nincs. Ez sajnos kevés. Sajnos, mert Lady Gagával nagyon nem vagyok kibékülve.

Oké, nem elemezgetem a kortárs zeneipart sem, inkább simán értékelek:
7/10

Demi Lovato

2011-09-08T17:26:00.008+02:00

Igen, Deminek is a közeljövőben jelenik meg az új lemeze [szeptember 20-án], szóval addig is nézzük a többit :)

Demi számait nagyjából egy szóval tudnám jellemezni: hasonlóak. Tényleg, minden száma szinte ugyanolyan, szóval nem tudok leülni és végighallgatni egyben az összes számát, úgy elég unalmas.

Az első albuma, a Don't Forget 2008-ban jelent meg, 2009-ben pedig kiadtak belőle egy deluxe editiont [nekem az van meg], rajta van a a Behind Enemy Lines-szal, ami Taminak hála az egyik kedvenc számom tőle.
Szerintem Demi stílusa az évek során nem nagyon változott, régen is ezt a Disney-szerű zenét nyomta, most is. Vannak bulizósabb számai és lassabbak is, de tényleg minden bulizós és minden lassabb száma ugyanolyan. Elvétve van egy-két különlegesebb, azok a kedvenceim. Erről az albumról ilyen ugye a Behind Enemy Lines. A The Middle is egész jó, mert a versszakok végén az utolsó hang nem illik a dallamba, ettől kicsit különlegesebb. Kicsit más hangzású az Until You're Mine is, de az simán nem tetszik. A többiről többet tényleg nem tudok mondani.

A második albuma, a Here We Go Again 2009-ben jelent meg. Már írtam, Demi stílusa nem nagyon változott, de ezen a lemezen több jó szám van. Még mindig azok a kedvenceim, amik kicsit másmilyenek, mint a többi dal, vagyis a Here We Go Again, a Remember December és az Everytime You Lie.
A többi dal sem rossz az albumon, tipikus Demi-zene, még mindig eléggé Disneys hangzással.

Szóval tény, hogy Deminek jó hangja van, és a stílusa sem olyan rossz, de bőven elég, ha néha bekeveri egy számát a zenelejátszóm.

7/10 [a Don't Forgetre 6,5-et adnék, de a Here We Go Again kicsit felhozza a pontot]

Amúgy az új száma, a Skyscraper tényleg jó, végre kicsit más, mint a régebbiek, szóval kíváncsi vagyok, milyen lesz ez az új album.

Napi zene

2011-09-07T20:52:00.005+02:00

Már azt is tudtam, miről akartam írni, de nem jutott rá idő. Szóval majd meglátom, holnap mi lesz... Addig is itt egy klip [nem mondom, hogy csak gyorsan kiválasztottam egy számot a gépről...]:

Amúgy az együttest annyira nem ismerem, csak ezt meg egy másik számukat, de szerintem egész jó.

The Veronicas

2011-09-06T19:38:00.001+02:00

Hamarosan megjelenik harmadik, Awakening című lemezük, addig is jobb lesz, ha egyszerre írok az ausztrál duó első két albumáról. 1999-ben alapította az ikerpár, Jessica és Lisa Origliasso. A lányok hangja erős, karakteres, de szerintem elég hasonló. Pörgős és érzelmes (igen, egyszerre) számaik vannak leginkább, ezek nagyon illenek hozzájuk.

Már Aly&AJ számainál is furcsálltam, hogy a dalok szövege olyan, mintha egy ember énekelne. Pedig egy testvérpárról van szó, és mégis így szeretlek baby, úgy hiányzol, mindig I. Komolyan, we szinte alig van. Két emberről van szó... szóval nekem ez furcsa. Így kicsit őszintétlennek tűnnek, annak ellenére, hogy a legtöbb dalukat maguk írták. De mindkettejüknek egyszerűen nem lehettek ugyanazok a szerelmi élményeik. Na mindegy.

Első albumuk - ami meghozta a várva-várt sikert - The Secret Life of... 2005-ben jelent meg.

Ez még olyan stíluskeresés-féle dolog volt (mint minden debütáló album esetében). A legnagyobb sikert a 4ever érte el, és nekem is ez az egyik kedvencem. És pont ezért kezdték szerintem ezt a nagyon jó rockos témát nyomatni. Mármint látták, hogy ez kell a népnek.

A 4ever nagyon bátor, igazi ordítozós szám, a többinél még féltek és visszafogták magukat. Gondolok itt a többi pörgős dalra: Everything I'm Not, When It All Falls Apart, Revolution. Ezek sem rosszak, én ezt a stílust is bírom, de azért nem az igaziak. A Leave Me Alone-t valami miatt nagyon megszerettem, de igazából tökéletesen ebbe a sorba illeszthető.

A Secret is ilyesmi, de a hangulata nagyon különleges. Rejtélyesen kezdődik, aztán begyorsul, és tök kellemes, de a szövege... hát nagyon vicces.
A lassú dalokat nem igazán szeretem: a Mouth Shout nekem nagyon ijesztő, a Speechless nyálas, a Heavily Broken szenvedős, a Nobody Wins meg nagyon semmilyen. Ők is rájöttek, hogy ez nem túl nyerő, és a későbbiekben elhagyták.
Az I Could Get Used To This szerintem elég Disneys, gyerekes lett, a Mother Mother meg egyszerűen hallgathatatlan. Azzal a számmal nem tudok megbarátkozni. Miért rakták fel egyáltalán?
De mondom, a többség nagyon jól sikerült, dallamos, gyors dalok, kicsit visszafogottak, de tök jók. A Secret Life of... nagyon ígéretes kezdet volt.

Második albumuk, a Hook Me Up két évvel később, 2007-ben jelent meg. Ez összeszedettebb, bátrabb, és szerintem sokkal jobb. Például a legkedvencebb számom tőlük, a különleges hangszerelésű, szuper hangulatú Untouched is ezen jelent meg. Amúgy szerintem ez a leghíresebb daluk.

A Hook Me Up, és a Popular nekem olyan gimisnek tűnnek. Mármint a témájuk. Furcsa ez a huszonéves lányoktól, de maga a zene elmegy.
És akkor a többi legjobb szám: This Is How It Feels - üvöltözős, remek; This Love - laza, kellemes; Can't Stay Away - tökéletes, érzelmes, de nem nyálas dal (második kedvencem); Take Me On The Floor - bulizós, pörgős; I Don't Wanna Wait - egyszerű jóféle popszám; Revenge is Sweeter (Than You Ever Were), Someone Wake Me Up, All I Have - szakítós, hangulatos számok, eszméletlenül szerethetőek. Emberiek, valóságos szituációk és érzelmek jellemzik, a zene pont az én stílusom, és a hangjuk is tök jó.
Egy kis negatívum: igazából nem váltak meg teljesen az általam nem kedvelt stílusuktól, az In Another Life pont ugyanaz az idegesítő lassú izé, ami az előző albumom sem jött be. Oké, ez csak egy szám.

Mindenkinek ajánlom, aki szereti a Pretty Recklesst, meg általában a jó pop-rockot. (Komolyan, ha nem lenne a PR, akkor ők lennének a kedvenc együttesem - bár ez elég relatív nálam.)
Várom az új albumukat, és remélem, hogy ezúttal végleg maguk mögött hagyják az idegesítő zenéjüket.
Az értékeléssel kapcsolatban: nem igazán tudom beszámítani a rossz dalokat, mert nem hallgatom őket, amit meg igen, azt imádom. Azok mindent kompenzálnak. De azért csak be kell számítanom az összesítésbe:
8/10

Napi zene

2011-09-05T19:58:00.000+02:00

Régen volt már, és ma nem igazán van erőm kritikát írni akármiről is, szóval itt egy zene, amit két másodperc alatt megszerettem. Hangulatos, dallamos, kedves dal.

Paramore: Brand New Eyes

2011-09-04T21:07:00.004+02:00

Talán egyszer, még ebben az életben a Paramore kiad új lemezt, legalábbis nagyon remélem [végülis már vannak új számaik]. Addig is egy kis agyfelfrissítés az előző albumról, ami egyébként már a harmadik, az elsőről, az All We Know Is Fallingról nem tudnak olyan sokan, csak a Riot!-tal lettek igazán ismertek.

Az első lemez még eléggé kezdetleges, átlagos, unalmasabb számok vannak rajta, és még a Riot! sem teljesen az igazi, bár azok a dalok szerettették meg velem az együttest. Viszont igazán szerintem a Brand New Eyes-szal sikerült tökéletesen megtalálniuk a stílusukat. Hayley Williamsnek egyébként tényleg hihetetlenül jó hangja van, nem átlagos, és nagyon jól áll neki ez az alternatív rock-pop/punk stílus.

Az albumon 11 szám található, a legtöbb pörgősebb, de van rajta egy-két csendesebb, líraibb dal is, amik egyébként nem annyira jellemzőek az együttesre.
Előbb-utóbb az összes szám előlépett az akkori kedvencemmé, de azt hiszem, összességében és a három album ismeretében kimondhatom, hogy az Ignorance az abszolút favoritom. Klipje is van, ami nem nagy durranás, de a szám maga szerintem fantasztikus. A másik, ami erről az albumról a kedvencem, a Brick By Boring Brick, aminek a klipje is lenyűgöző, olyan Alice Csodaországban-szerű.

Aztán vannak az átlagosan jó dalok, mint a Careful, a Playing God vagy a Turn It Off, valamint a két lírai szám, a The Only Exception és a Misguided Ghosts. Személy szerint nekem a Misguided Ghosts jobban tetszik, sokkal jobban illik a Paramore-hoz, mint a The Only Exception, és már egy ideje szeretném megtanulni eljátszani gitáron [meg amúgy is jó lenne megtanulni gitározni :)]. Egyébként lassabb dalnak számítom az All I Wanted-ot is, ami valahogy megfogott, valahogy furcsa az egész dal, de pont ezért tetszik.

Nem igazán foglalkozom a dalok szövegével, de a Paramore dalszövegeit szeretem, értelmesek és őszinték, ráadásul saját maguk írják őket [ahogy a dalokat is].

9/10 [mert még elférne rajta egy-két olyan jó szám, mint az Ignorance vagy a Brick By Boring Brick]

Nikita

2011-09-03T15:12:00.004+02:00

A Viasat3 leszinkronizálja a CW 2010-ben indult sorozatát, a Nikitát. A széria olyan sikeres volt, hogy szeptember bemutatják a 2. évadát Amerikában. Őszintén szólva, még nem fejeztem be az első évadot, de a közeljövőben nem sok időm lesz rá, az is csoda, ha egyáltalán bármiről is tudok érni, vagy bármi sorozatot követni, ezért inkább most írok róla kritikát.

Történet: Nikita bosszút esküdött az egykori cége ellen. A Divízió FBI-nál profibb kémszövetség, több hatalma van, mint a kormánynak, és senki, az ég adta világon senki nem tud a létezéséről. Az ügynökök reményveszett, elzüllött tinikből lesznek, komoly kiképzésen vesznek részt, hogy a világ legprofibb bérgyilkos-titkosügynökökévé váljanak. Nikita egykor közéjük tartozott. De szerelmes lett egy átlagos srácba, a Divízió pedig megölte őt. Nikita megszökött, és elhatározta, hogy tönkreteszi a cégét. Lépésről-lépésre, küldetésről-küldetésre szabotálja, meggyengíti, végül elpusztítja a céget. Van egy beépített embere, az újonc, Alex, akire senki nem gyanakszik.

Szóval izgalmas, tényleg, bár még nem látom, hogy Nikita egy ilyen kaliberű vállalatot hogy képes lerombolni. Alexet bírom, nagyon profi az amatőr szerepében, és ahogy kockázatos infókat szerez meg... tök izgi. A Divízió egyik fontos embere, Michael, akinek Nikitának valószínűleg volt, vagy lesz valamilyen kapcsolata, VAGY Alexszel. Ezt még nem tudom, de érdekel, mi lesz.

De Michaelnek és Nikitának is ugye volt más nagy szerelme, és a haláluk bosszúért kiált.

A szálak lassan, szépen épülnek fel, tényleg óvatosan érnek össze, és így mindenki maga jöhet rá a dolgokra. Ez nagyon tetszik, hogy semmi sem túl nyilvánvaló.

A Divízió főhadiszállása nagyon ijesztő. A kiképzés, az, hogy az újoncok egy föld alatti helyszínen vannak, a napot nem is láthatják, és a tesztek, ezek mind-mind nagyon durvák. A kényszerzubbony Alexen, és hogy még akkor is ragaszkodnia kell az alibijéhez, amikor hatalmas fájdalmak gyötrik. Persze őt is a bosszúvágy, és a Nikitához való hűsége hajtja.

Én az akcióhoz nem túl fényesen állok hozzá, és az ilyen küldetéses-gyilkolós-verekedős sorozatok sem igazán vonzanak (CSI, NCIS), és ugye ez a Nikitának is fontos része. Nekem ez tényleg unalmas, ÉS izgalmas. Furcsa kombináció, de tényleg így van.

Szóval, a sorozat egyelőre jó, és amiket spoiler-mentesen olvastam róla, további kidolgozott küldetések, és izgalmas epizódok várnak rám, ahogy a szálak bonyolódnak, tekerednek egyre jobb lesz. És az évadzáróban tényleg minden bizonytalan és lélegzetelállító.

A Hellcatsnél sokkal jobb belépő sorozat, de nem igazán az én stílusom.

7,5/10

Egy boltkóros naplója

2011-09-02T18:47:00.006+02:00

Igen, tényleg elkezdődött a suli, ha egyeseknek nem is, szóval azt hiszem, most én is egy romantikus vígjátékról írok. A másik lehetőség egy olyan film, aminek a 2,5 órájából ma láttam kettőt, de nem hiszem, hogy arról bármi jót tudnék írni...

A történet Rebecca Bloomwoodról szól, egy vásárlásmániás lányról, akinek már több, mint tízezer dolláros adóssága gyűlt össze, és ezért üldözi is őt egy behajtó, Rebeccát viszont még ez sem állítja meg a vásárlásban. Álmai munkáját akarja megszerezni egy divatmagazinnál, de nem ő kapja meg, ezért beáll a kiadó egy másik magazinjához, hátha onnan előre tud törni, szóval ezentúl egy pénzügyi lapnál osztja az észt a spórolásról. A főnöke persze egész véletlenül iszonyúan jó pasi, akinek egész véletlenül egy szót se szól a boltkórosságáról és az adósságáról.

A film egy könyvből készült, amit nem olvastam, de biztos forrásból tudom, hogy teljesen másmilyen. Tényleg nem tudnám ezt elképzelni könyvként, mert ezek a bénázások csak filmben működnek. Igazából nem is szeretem az ilyen típusú rom-komokat, amikben a poénok az elesésekre, tárgyak leverésére stb. vannak építve, ráadásul nekem a két főszereplő lány is túl sokat visítozott.
Amúgy a történet elég nagy hülyeség, ráadásul tipikus romantikus film, megy a hazudozás meg az ellenségek eltüntetése, a film háromnegyedénél minden kiderül, Beckyt mindenki megutálja, aztán egy-két lépés és varázsütésre kész a happy end. Ennyi, semmi extra.

Viszont Isla Fishert szeretem, valahogy olyan aranyos az egész nő, itt is az volt. Összeillett a Luke-ot játszó színésszel.
Szóval ha a történet klisés is, a csapkodás-visítás nem is jön be, maga a film akkor is tetszett, az egész hangulata aranyos volt.
Ha reális lennék, ez a film max 6 pontot érne, de én akkor is

7/10-et adok.

Szívtiprók

2011-09-01T17:09:00.001+02:00

Mindenkinek nagyon boldog szeptember 1-jét kívánok! Tudom, hogy kezdődik a suli, de egy olyan filmről írok, ami tengerparton, luxusban játszódik, nagyon vicces, és kellemes nézni. Szóval, aki ki akar szabadulni a szürke hétköznapokból (amik mellesleg még el sem kezdődtek teljesen), annak bátran ajánlom a Szívtiprókat.

Egy kevésbé ismert darab. Pedig lenne oka az ismertsége. Romantikus-komédia, amiből oké annyi van, mint égen a csillag, de szerintem ez egy kifejezetten kiemelkedő darab. Mondjuk olyan Nász-ajánlat szintű. 2001-es, igen, már tízéves, és a mai napig azt mondom, hogy hiba kihagyni.

Történet: Page (Jennifer Love Hewitt), és anyja, Max (Sigourney Weaver) szuper profi csalók. A módszer egyszerű: utazgatnak álneveken, és kinéznek különböző pénzes pasikat. Page valahogy beépül a pasi környezetébe (ott dolgozik), Max pedig elcsábítja az áldozatot, és elveteti magát mindössze pár hónap alatt. Az esküvő után nem sokkal a fiatal friss munkatárs kezd viszonyba a férjjel, Max pedig pont akkor nyit be persze. Ez után jöhet a válás, a kárpótlás, és így együttes erővel meggazdagszanak.

Page önállósodni akar (ugyanis egy valamire való szélhámos egyedül is képes megállni a lábán), de rájuk száll az adóhivatal, és elveszik majdnem az összes becsületesen elcsalt pénzüket. Így egy utolsó, nagy dobásra készülnek, egy idős multimilliárdost (Gene Hackman) néznek ki, azonban úgy néz ki, Page életébe időközben beköszöntött a nagybetűs szerelem.

Szerintem nagyon kidolgozott az alapötlet, nincsenek felesleges nyálas drámázások, csak kőkemény poénok. A film egész egyszerűen szórakoztató. A helyszín irigylésre méltó, a zenék is nyáriasak, kellemesek, a színészek is végzik a dolgukat rendesen. A vége persze happy end, de az utolsó jelenet bevisz egy még egy jó kis poént, amitől röhögve nézem a főcímet.

Amúgy sokat lehet tanulni belőle. Trükköket, hogy hogyan hívassuk meg magunkat egy benzinre, hogyan improvizáljunk egy orosz népdalt, vagy milyen módokkal nyerjük meg egy fogadást az anyánkkal. Feminista, a pasikat nőfaló agyatlan barmoknak ábrázolja (kivéve a Jófiút), és tényleg nagyon vicces.

Már legalább ötször láttam, és cseppet sem unom.

8/10

The Lying Game

2011-08-31T18:17:00.006+02:00

Azt hiszem, három epizód után talán már írhatok kritikát a sorozatról. Aki esetleg nem tudná, ez az ABC family legújabb sorozata, hétfőnként adják az új epizódokat.
A történet Emmáról és Suttonról szól, akik szétválasztott és örökbefogadott ikrek, és akik 17 év különélés után tudják meg, hogy a másik egyáltalán létezik.. Hónapokon át videochatelnek, a találkozást tervezik, miközben Sutton az igazi szüleiket keresi. Valami hiba miatt viszont Emmának sürgősen le kell lépnie Vegasból, és csak Suttonhoz mehet. Ő pedig talál valami nyomot, ami Los Angelesbe vezet, így ő elutazik "két napra", Emma meg átveszi a helyét Phoenixben.

Igen, ez így pont annyira elcsépelt, mint amilyennek hangzik. Elég rosszul is indult a sorozat, szóval nem tudom, meddig viszik. Egyébként a történetet egy könyvből vették, amit ugyanaz írt, mint a Pretty Little Liars-könyveket, szóval a PLL "testvéreként" még nagyobb volt az elvárás, ezért még nagyobb volt a bukás is az első epizóddal.

A kezdés tényleg nem sikerült túl izgalmasra, maximum elmegy-kategória, de adtam még egy esélyt neki. A második epizód egy fokkal jobb lett, szóval még egy epizódnyit vártam, és azt hiszem, így fogom elkezdeni nézni... Elvileg kb annyira drámainak kéne lennie, mint a Pretty Little Liarsnek, de ezt eddig nem tudta hozni. Persze bonyodalmak már most vannak, de ezzel maximum olyan, mint egy gyenge Gossip Girl-szerű sorozat.
A főszereplő egy rossz Nina Dobrev-hasonmás, gondolom nem véletlen, hogy őt választották a szerepre. Amúgy eddig egyik szereplő se lett nagyon szimpatikus, de minden nekem szinte minden sorozat így indul, szóval ez nem jelent semmit.

Azért szerintem még van esélye, de bele kéne húzniuk azokkal a drámai elemekkel, eddig nem sokat láttunk belőlük. De minden rész egyre biztatóbb, szóval elképzelhető, hogy elkezdem nézni.

6,5/10

The Pretty Reckless: Light Me Up

2011-08-30T16:14:00.004+02:00

A Gossip Girl Jenny Humprey-ja, az extravagáns és utálatos Taylor Momsen a Pretty Reckless énekesnője. Igazából az együttesnek ő a lényege, és őszintén szólva én sem tudom elhinni, hogy pár negyven éves rockzenész odavan, hogy egy szőke hisztérikával együtt zenéljen, hacsak nem számítjuk, hogy Taylornak igazságtalanul fantasztikus hangja van.

Ja, és tudja, hogy milyen stílusú dalokat kell énekelnie, és hogy mennyire jól illik ez a hangjához.

Szóval létrejött a Pretty Reckless, és 2010-ben meg is jelent első albumok, a Light Me Up. Ami azt kell mondjam, rohadt jól sikerült. Az egész album egy számtól eltekintve rockos, pörgős, kemény, amihez tökéletesen párosul Taylor reszelős-mély hangja. A legtöbb dal igazán lázadós, és ha van benne szerelem, akkor se az a rózsaszín ködös dolog.

A kedvenc számom, a Just Tonight például a drogos pasijáról szól, aki mellett még egyszer, utoljára kitart. Egyszer már beraktam Napi Zenébe a belőle készült klipet. A videó amúgy elég gótos-véres-vámpírosra sikeredett, de a zene hangulatához abszolút illik.

Az első videó a Make Me Wanna Die volt, ez az a szám, ami miatt megszerettem a zenéjüket. Nincs komoly szövege, de annyira jó ez a stílus, és Taylor hangja... á, irigylem és kész. Ez egy fantasztikus szám.

Klip készült még a legjobb lázadós számból, a Miss Nothing-ból, ahol egy szál semmiben kaját rombol, miközben vonaglik az asztalon. A zene és a hangja azonban itt is király. Amúgy sosem tudtam megfejteni (és minden felirat más mond), hogy a szövege I miss nothing, vagy I'm Miss Nothing. Mindkettőnek lenne értelme, de nem tudom...

A többi szám is jó, a Nothing Left to Lose-t tudnám még kiemelni. Arról szól, hogy egy tíz évvel idősebb pasival kavart, és azután... semmije nem maradt. Nem tudom, hogy ezeket a témákat maga találja-e ki, vagy van valóságalapja, de elég züllött hatása van. Ahogy a többi dalnak is, hogy így iszik, úgy indult el a lejtőn, cigi, öngyilkosság, gyógyszerek, minden, ami kell. És könyörgöm, alig 18 éves!

Na mindegy ettől eltekintve jó számok, de ezek a dolgok... elítélendőek.

Az egyetlen lassú szám a You. Ami hihetetlenül gyönyörű, lágy, és abszolút szükséges az albumra. Hogy egy kicsit ellenpontozza ezeket a kemény témákat.

Összeségében az album, de csak mert nem veszem figyelembe a témákat, amiről énekel: 9/10

(És azt az egy pontot azért nem adtam meg, mert nincs rajta az eredeti albumon a másik kedvenc számom tőlük, a Zombie. Ja, és a Far From Never sem...)

I don't think I can be anything other than me - Ne is legyél más Taylor, amíg ilyen rohadt jó a zenéd.

Bandslam

2011-08-29T20:19:00.008+02:00

A film magyar címét még leírni is alig merem, annyira gáz. High School Rock... Ezt ki találta ki? Még a Beastlynek is jobb magyar címe lett. Ez viszont... Arra utal, hogy köze van a HSM-hez, pedig Vanessán kívül nem nagyon hasonlít egymásra a két film.

Will Burton a tipikus béna gyerek a suliban, aki csendes, fél mindentől és mindenkitől, a suliban mindenki őt lökdösi és tintásnak nevezi [később megtudjuk, miért]. Egyik nap valóra válik az álma: az anyja munkát kap máshol, ezért elköltöznek jó messzire. Az új suliban összebarátkozik Sammel [Vanessa Hudgens], aki ugyanolyan zárkózott, mint ő. A másik barátja Charlotte [Aly Michalka], aki felkéri Willt a bandája menedzserének, hogy indulhassanak a Bandslamen.

A központi téma persze a zene, és az, hogy Will összejön-e Sammel, de kicsit drámaibb a film, mint elsőre vártam volna. A suli lúzere most legalább nem valami tipikus stréber, és ezért utálják őt a többiek, hanem normális és teljesen hihető oka van a dolognak. Charlotte teljesen átlagos, a pompomcsapat kapitánya volt, aki a suli legmenőbb pasijával járt, de aztán hirtelen teljesen megváltozott, otthagyta a barátait és összeállt a legidiótább emberekkel a világon, hogy bandát alapítsanak. Valahogy kezdettől fogva nem volt szimpatikus, éreztem, hogy valami nem stimmel ezzel az új én-dologgal.
Willel nem igazán tudtam együttérezni, ez a sok szenvedés és bénázás hosszú távon idegesítő volt. Most, hogy belegondolok, egyik szereplőt se sikerült megszeretnem.

Ahhoz, hogy egy zenés film tetsszen, főleg a zenének kell tetszenie, és ez a stílus nem igazán jött be. Főleg az utolsó dal, Vanessa előadásában volt szörnyű, Aly Michalkának sokkal jobb hangja van.

Jobb, mint egy átlagos tinifilm, a szereplők és a problémáik igazibbak, de ennyi. Egyszer meg lehet nézni, többször nem érdemes.

6/10

Pretty Little Liars 2x11 magyar felirat

2011-08-28T23:15:00.005+02:00

Tegnap nem igazán jött össze az írás, cserébe ma Monte Carlo feliratot akartam hozni, de az se jött össze :D Szóval gondoltam, akkor valami más hiányt pótolok, így jött a PLL-felirat. Teljesen egyedül fordítottam, Tami átnézése/segítsége nélkül, úgyhogy elnézést a hülyeségekért, félrefordításokért. Jó szórakozást hozzá!

Ide katt a feliratért.

Titanic

2011-08-28T15:10:00.019+02:00

Furcsa érzés a kedvenc filmemről írni. Talán nem is nekem kéne. De Kriszti nem hajlandó, és most adják a TV-ben, és muszáj róla egy kritika. Ez az a film, amit MINDENKINEK kötelessége megnézni egyszer az életében.

Tudom, hogy az egész film egy visszaemlékezés (ami nagyon profin meg van csinálva), de én most akkor is a lényeget írom le.

1912-ben járunk Angliában. A fényűző projekt, a világ legnagyobb hajója végre elkészült. Azt hiszem senkinek nem kell bemutatni Rose-t (Kate Winslet), az elszegényedett előkelő polgári családból származó lányt, aki gazdag vőlegényével, Cal-lal érkezett a Titanic első osztályára, hogy a hatalmas hajó első útján részt vegyenek, és szálljanak partra a lehetőségek földjén, Amerikában.

Jack (Leonardo DiCaprio) pókeren nyerte a jegyét egy kicsi kabinba, és az utolsó pillanatban száll fel a csodás hajóra. Jack szegény, de optimista, ide-oda járkál a világban, imádja a szabadságát, Rose azonban meg van kötve a nemesi világban, és ezt utálja... A vacsorákat, a giccses ruhákat, az udvarias csevejeket, és legfőképp a vőlegényét. Ki akar szabadulni, és egyetlen esélye, egyetlen mentsvára Jack.

Tökéletesen végi lehet nézni a fiatalok szerelmének szövődését, Jack pimaszsságát, esetlenségét Rose világában, és Rose boldogságát Jackében. Találkozniuk sem szabadott volna, nem hogy egymásba szeretni.

Mint tudjuk, a Titanic elsüllyedt... az a jelenet az utolsó naplementében, amikor Jack és Rose szabadok, boldogak, és először csókolóznak (elég érdekes pózban), az a zene... elképesztő.

A szerelmük csúcspontján megtörténik a tragédia, a Titanic nekiütközik egy jéghegynek, menthetetlenül rongálódik, és szép lassan elindul az óceán feneke felé, több ezer utassal a fedélzetén (nem beszélve arról, hogy túl kevés mentőcsónakkal).

Szomorú. Ahogy a menekülést féltékenységgel, szerelemmel, barátsággal, halállal, belenyugvással, akcióval, zenével kombinálják, a tökéletes arányban. Döbbenetesen profin szívszorítóan szomorú... És itt most nem csak Rosékra gondolok (ami pedig szintén rohadt jól meg lett csinálva), hanem mondjuk a zenekarra akik mindvégig kitartóan játszanak, az idős házaspárra, akik a hajón ragadnak, és békében halnak meg, a kapitányra, aki tudja, hogy az egész az ő hibája, és így várja a véget, az anyukára, aki a kabinban két gyerekének olvas mesét, hogy boldogan éltek, míg meg nem haltak...

Apróságok az elsöprő sztori mellett, de nagyon fontosak.

Aztán a hajó elsüllyed, rengetegen meghalnak. Jack csak Rose-t akarja megmenteni. Mindig fel tudom idézni magamban, hogy 'Rose, magának élni kell.' Ahogy Jack félholtan könyörög a jeges vízben szerelmének, hogy éljen. Aztán Jack egyszerűen csak meghal... És Rose végül - hihetetlenül erősnek kellett lennie ehhez - túléli, és tovább lép. Nem megy vissza az addigi életébe, hanem Amerikában tiszta lappal kezd mindent, olyan boldog és szabad élete lesz, mint amilyenre mindig is vágyott.

És aztán évtizedekkel később meglát egy fotót egy fiatal meztelen nőről, akinek a nyakában a lehető legértékesebb gyémánt van. Ezt a fotót egy kutatócsoport a Titanic roncsaiból hozta fel.

Rose végül odamegy hozzájuk, és elmeséli történetét a nőről. Magáról.

Most tulajdonképpen leírtam az egész filmet. De nem érdekel. Még pár dolog:

Jack iszonyatosan helyes, Rose is szép, a karakterük tökéletesen illik egymáshoz, a tanulság is ebből származik, amit én is nagyon fontosnak tartok. A zene azt hiszem a világ legjobb filmzenéje. A Titanic süllyedése, a jeges víz, a hullák, mindent úgy megcsináltak, ahogy ma sohasem tudnák. A mai effektek túl műek. Ezek valódiak. Azt hiszem, nem véletlenül nyert 11 Oscar-díjat 1998-ban. Szerintem ez minden idők legjobb filmje.

10/10

P.S. 1.: Mellesleg 2012-ben a Titanic elsüllyedésének 100. évfordulóján a mozik újra bemutatják a filmet. 3D-ben, de az tök mindegy. A Titanic az Titanic. Mindenki nézze meg. Újra meg újra.

P.S. 2.: Bocsánat az elfogult kritikáért. De ha már az írás közben is elsírtam magam? Annyira jó.

Sorsügynökség

2011-08-26T13:35:00.005+02:00

Történet: a fiatal, sikeres szenátorjelölt, David Norris (Matt Damon) a választások előtt áll. A választások estéjén véletlenül összefut egy nővel, csókolóznak, és habár nem tud róla semmit, hihetetlenül inspirálja. A választásokat elveszti, de olyan beszédet mond, hogy mindenki biztosra veszi, hogy legközelebb ő nyer.

Másnap - ezúttal tényleg véletlenül - a buszon megint találkozik a nővel. Ellisnek (Emily Blunt) hívják, és azonnal egymásra kattannak. A nő megadja a telefonszámát, elválnak, és David bemegy dolgozni. Itt lát valami nagyon furcsát, ezért az ismeretlen, kalapos emberek elviszik őt, és elmagyarázzák neki, hogy...

Van egy terv. És az ő feladatuk, hogy a tervtől eltérő embereket visszaterelgessék az útjukhoz. És itt a bökkenő. A tervben Davidnek és Ellisnek nem kellett volna találkozniuk. David ebbe beletörődik, és három évig nem találkoznak. De amikor végül mégis látják egymást, David elhatározza, hogy ezúttal nem szakíthatják el őket egymástól...

Érdekes ez az elgondolás. Hogy mindenkinek előre megvan írva a sorsa, és ha letérünk róla, egy kávé, egy szakadás, bármilyen apró dolog terel vissza minket oda. A tervet az Elnök írja (Isten?), és a Sorsügynökség tagjai csak végrehajtják, gondoskodnak arról, hogy minden a terv szerint menjen.

A kalapos-ajtós rész kicsit zavarosabb volt. Szóval akin kalap van, az az ajtókon át tud tulajdonképpen teleportálni egyik helyről a másikra.

Furcsa volt, én igazából egy akciófilmre számítottam, szerelmi szállal feldobva, de valójában ez egy szerelem története ajtókon át való meneküléssel megspékelve. Nem mondom, hogy ez rossz lenne, csak másra számítottam.

Igazi amerikai film: egyrészt Matt Damonnál amerikaibb színészt keveset tudok. Jó volt szenátorként, és ez egyszer Stohl András hangja sem idegesített. Az effektusok, a zene a drámai részeknél, és a megoldás is... túlságosan amerikai.

David és Ellis szerelme aranyos volt, nem olyasmi, amit egy komoly politikustól elvárnánk, és ez nagyon tetszett. Még egy normális ember is örülne, ha ilyen társat találna...

Szóval habár nekem egy kicsit tényleg sok volt, és nem is erre számítottam, élvezhető, és izgalmas volt. De tényleg, a színészek nagyon jók voltak, az alapötlet elgondolkodtató (amúgy viszonylag ki is lett dolgozva, de nekem azért vannak kérdéseim), és a vége is lehetett volna rosszabb.

Tök menő lenne ennek a Sorsügynökségnek a tagja lenni.

8/10

Monte Carlo

2011-08-25T21:51:00.007+02:00

Ez nem az a film, amire moziba elmennék, de mivel mindhárom főszereplőt ismerem valahonnan, meg akartam nézni. Csak az a gond, hogy egy normális angol feliratot sem találtam hozzá [magyar meg egyáltalán nincs, sehol, de Tamival lehet, hogy lefordítjuk]. Szerintem ezeket nem is angolok csinálták, még a mondatok értelme sem stimmel, nemhogy a szavak vagy helyesírás... Teljesen összezavart, hogy mást mondanak, mint amit olvasok [pedig magyar feliratoknál működik a dolog], nem tudtam egyiket se kizárni, szóval nem tudom, mennyire tudok róla értékelhető kritikát írni...

Grace a mostohanővérével, Meggel, és a legjobb barátnőjével, Emmával Párizsba utazik, azonban a nyaralás nem sikerül túl jól. Egyik este betévednek egy luxusszállodába, ahol Grace-t a személyzet összekeveri a brit örökösnővel, Cordelia Winthrop Scott-tal. Mivel a nyaralásuk úgyis tönkre volt téve, nem magyarázzák meg a dolgot, hanem hagyják, hogy elvigyék őket Monte Carlóba, és mindenféle bálokra és vacsorákra járjanak.

Igazából nem tudom, mit mondhatnék erről a filmről, annyira semmilyen. Olyan, mint egy tipikus Disney-film, a történet és a karakterek átlagosak, és a hasonmás-helycserés témát is unom már egy kicsit. Nem tudom, pontosan minek van szánva ez a film, de szerintem egyik típusba sem illik. Romantika itt is van, miért ne lenne, a végén, hú micsoda meglepetés, mindhárom lány összejön álmai pasijával. Poént nem igazán találtam benne, de lehet, hogy ez csak a felirat hibája. Van benne pár zavaró logikátlanság, még az sincs megmagyarázva, hogy Grace és Cordelia miért olyanok, mint az ikrek, úgy látszik, ez egyik szereplőt se izgatta. Egyébként Selena Gomez kaphatna már más szerepeket is, egész jó színésznő, de a filmjeiben mindig ő az aranyos jó kislány, ami neki nem nagy kihívás, nekünk meg hosszú távon unalmas. Cordeliaként itt sokkal jobb volt.

Az egyetlen szál, ami tetszett, Meg és Riley kapcsolata volt. Ja, és az is jó pont, hogy végre nem huszonévesekkel játszatnak el gimnazistákat, mindenki a saját korának megfelelő karaktert kapott.

Selenát és Leightont szeretem, de biztos, hogy nem ez lesz a kedvenc filmem tőlük.

6/10

Egyébként a film nagy részét Budapesten forgatták, bár ebből nem látszik túl sok, mivel a jelenetek többsége beltéri.

Hellcats

2011-08-24T14:59:00.004+02:00

A sorozat a CW csatornán futott 2010-ben, aztán kaszát kapott. Imádom a CW-t, ezért kezdtem el nézni, ráadásul volt benne pár ismerős arc: Ashley Tisdale és Aly Michalka.

Történet: Marti jogászhallgató, de elveszik tőle az ösztöndíját. Mivel az álma, hogy ügyvéd legyen, keresnie kell egy másik támogatási forrást, amit az általa szörnyen elítélt szurkolócsapatban lel meg. Itt ismerkedik meg Savannahval, Alice-szel, Lewisszal és az egész csapattal, a Hellcatsszel. Vannak családi problémák, belső konfliktusok, pasibajok, és persze a kemény edzés, hogy bejussanak a megyei szurkolócsapatok versenyébe.

Ezek jó szálak, az elején kidolgozottak, és pont jól keverik őket, mármint pont annyira, hogyha valaki elkezdi nézni, akkor érdekelje, hogy mi lesz.

De amúgy sok újdonságra, eredeti ötletre nem kell számítani. Szinte minden filmes klisé benne van, gonosz csajszi (akit mellesleg bírtam), idegesítő anyuka, a jó barát szexi pasi, akiről kiderül, hogy nem csak barát.

A karakterek is elég idétlenek voltak: kezdjük Martival. Először utálja az egész csapatot, ódzkodik tőle, tényleg csak a pénzért csinálja, aztán egyik napról a másikra ő lesz az egyik húzóember, aki összetartja őket. Hm?

Aztán ott van Savannah, aki vallásos neveltetése miatt... állj. Szóval ő a csapatkapitány, és azt hiszi, hogyha alkoholos tollal buzdító szavakat rajzol valaki gipszére, attól gyorsabban meggyógyul. Mindegy, furcsa, hogy ilyen vallásos, és mégis félpucéran vonaglik, mármint egy ilyen csapatot vezet. Próbálják megmagyarázni, de nekem akkor is furcsa.

Dant, a BFF-et kedveltem, jól nézett ki és jó dumái voltak. Azt hiszem, ő a kedvenc karakterem. A kedvenc epizódom, amikor horrorfilmet forgat a Hellcatsszel. Az tényleg kellőképpen ijesztő ÉS vicces volt. Kidolgozott rész.

Voltak benne jó poénok, drámázások is, de az egész vérszegény volt, csak azért folytattam, mert nem volt jobb. Idővel a kedvenc táncjeleneteimet (megjegyzés: amit TÉNYLEG a színészek hoztak össze. Ahogy dobálják őket 5 m magasba, az igen. Respect. És a zenék is tök jók voltak hozzá.) lecserélték arra, hogy Marti gitározik, és hú de jó. Pedig engem idegesít a csaj hangja. Amikor Savannah énekelt, azzal nem volt gond, csak annyi, hogy ez egy TÁNCOS sorozat.

Na szóval, ha végig tartotta volna a színvonalat, akár még jó is lehetett volna. De a végén nagyon rámentek Martira, meg hogy keresi az apját, és amikor kiderült, hogy Aly húga, AJ tényleg Marti húga, na akkor kiakadtam. Mert arra az ég adta világon semmi szükség nem volt. Vagy ha igen, simán lezárhatták volna. Tudták, hogy vége a sorozatnak, és mégis egy rossz cliffhangerrel zárták le, mintha lenne 2. évad. Miért?

Már az alapötletre is azt mondom, hogy minek nyomatni ezt a pompom-témát, szerintem a Hajrá csajok! mindenkinek elég volt egy életre, de akkor is lehetett volna jobbat kihozni belőle. Az elején sikerült is, de a végére... khm... Szóval kaszát kapott. Volt pár kellemes pillanat, de azért egyetértek ezzel.

6/10

Förtelmes főnökök

2011-08-23T18:02:00.006+02:00

[Mivel Tami a múltkor kétszer írt, most megint én jövök.]

A Förtelmes főnököktől nem vártam sokat, lehet, hogy ezért tetszett. Igazából az egész film felépítése Másnaposok-szerű: a karakterek, a poénok stb. Végülis csak a történet más.

Nick-nek, Kurtnek és Dale-nek is borzalmas főnöke van, mindhárman legszívesebben kinyírnák őket, vagy felmondanának, de valamilyen jól megmagyarázott ok miatt ez egyiküknek sem lehetséges [vagyis a főnökeik tesznek róla]. Marad tehát az első verzió: meg kell ölniük őket. Ezért felbérelnek egy bérgyilkost, akiről azonban kiderül, hogy csak tanácsokat ad, és mivel nem akarják tovább a pénzt szórni, inkább megfogadják azokat, és megpróbálják saját maguk kinyírni a főnökeiket.

A történet elég egyszerű, tulajdonképpen csak egy váratlanabb fordulat van benne, de mivel az sem a végén, nincs semmi kiszámíthatatlan az egészben. Végülis az ilyen filmekben nem is ez a lényeg, hanem a poénok, amik viszont nagyon jók voltak. A humora tényleg olyan, mint a Másnaposoknak, a beszólások viccesek voltak, a legtöbb poén nem volt előre kiszámítható, se erőltetett. Itt is megvolt az a hiperaktív idióta, mint Alan, de Dale egyáltalán nem volt annyira idegesítő, és annyira hülye sem.

A sztorinak amúgy sincs sok valóságalapja, de azért a főnökök karakterei eléggé el voltak túlozva. Mellesleg jó volt látni, hogy Jennifer Aniston nem csak egy újabb fölösleges romantikus vígjátékban tud alakítani valami hárpiát, akiből már a film elején elegem van, hanem ilyen szerepeket is képes eljátszani. Vagy csak azért volt itt jobb, mert nem szerepelt olyan sokat?

Szóval ezt a filmet érdemes megnézni, messze a legjobb vígjáték, amit mostanában láttam.

8/10

A villámtolvaj - Percy Jackson és az olimposziak

2011-08-22T18:36:00.010+02:00

Átmenetileg nem volt netünk, tönkrement a modem, szóval ez alatt a pár nap alatt filmet néztem. Itt az első, A villámtolvaj.

Percy Jackson természetesen egy átlagos 12 [? a színész januárban 20 lesz] fiú, aki azért mégsem teljesen átlagos, mivel tovább bírja a víz alatt, mint egy delfin, mellesleg diszlexiás. Egy nap azonban az új tanáruk valami furcsa lénnyé változva megtámadja őt, mire a legjobb barátja és az anyja elküldik őt egy táborba az erdő közepére. Percy itt tudja meg, hogy ő igazából félisten, egészen pontosan Poszeidón fia, és hogy Zeusz be van pöccenve rá, mert azt hiszi, ő lopta el a villámait. Ezért Percy a barátjával, akiről időközben kiderül, hogy félig kecske, és egy másik félisten lánnyal, Annabeth-tel szövetkezve elindul, hogy megmentse az anyját, és hogy bebizonyítsa Zeusznak, hogy ártatlan, ezzel elkerülve az istenek háborúját.

Az alapötlet szerintem érdekes, olyan, amiből még jó is kijöhet, ez valahogy mégse volt az igazi. Ez az egész "ókori görög történelem átültetése a modern korba" kicsit Asterixes nekem [még ha az nem is erről szól], és az egész film alatt az volt az érzésem, hogy ez valami paródia.

Talán az volt a baj, hogy 2 óra kevés volt a filmkészítőknek. Egyik szál sem volt rendesen kifejtve, magyarázat nélkül ugráltak egyik helyről a másikra. Vagyis valami magyarázat volt, de az is elég felszínes, és gyorsan túlléptek rajta, inkább az akciókra koncentráltak. Oké, ez egy akció-kaland-fantasy-film, de mégis élvezhetőbb lett volna, ha jobban bemutatják ezt a rejtett, mítikus világot. Így tényleg csak olyan poénokra futotta, hogy Aphrodité lányai egész nap napozó, bikinis libák. Ha már itt tartunk, az egész filmben szerintem a legjobb poén az volt, amikor az "indulunk az Alvilágba"-jelenet alá berakták a High Way To Hell című számot. Meg Zeusz a film elején: Hozza vissza a villámomat! Kicsit homokozólapátért verekedő ovis beütése volt. Egyébként Zeuszt elég szigorú diktátornak állították be, ami lehet, hogy a mitológiában tényleg így van, de itt annyira negatív szereplő, hogy az ember nem tudja eldönteni, kinek drukkoljon.

Egyébként elég sok híres színészt összeszedtek, Sean Beant Zeusznak, Uma Thurmant Medúzának, még a Grace klinikás Kevin McKidd-et is ismertem. Ezzel semmi gond, azon akadtam ki, hogy Pierce Brosnan képes volt elvállalni egy KENTAUR szerepét... Hihetetlen volt nézni, hogy egy ló van kinőve a hátából. Én őt csakis öltönyben tudom elképzelni, valami menő üzletemberként, esetleg bűnözőként, az eddigi filmélményeim alapján [a Panamai szabó kivételével].

Összességében az alapötlet és a látvány jó [egy fantasynél miért is ne lenne], de a megvalósítással és a történetvezetéssel voltak gondjaim. Egyébként nem értettem, hogy ha már elindítottak valami romantikus szálat a két főszereplő között, miért nem fejtették ki/zárták le normálisan. Így nem sok értelme volt a dolognak, csak olyan "ilyen is kell bele"-szál. Ja, és az, hogy az Olümposz bejárata az Empire State Building, annyira... amerikai.

7/10

A Bermuda-háromszög

2011-08-21T09:48:00.004+02:00

[Krisztinek jelenleg nincs nete, ezért ismét én írok. De be fogja pótolni, remélhetőleg.]

A Bermuda-háromszög 2009-es, a két legismertebb név belőle talán Melissa George (A Grace Klinika dr. Sadie Harrise), és Liam Hemsworth (Miley Cyrus pasija).

A történet ott kezdődik, hogy Jess (M.G.), a fiatal, egyedülálló anyuka elmegy hajózni a barátaival. Minden oké, amíg hirtelen a szél el nem csendesedik, és ezzel egy időben hihetetlen gyorsasággal egy sötét, pusztító vihar közelít feléjük. Az egyiküket elvesztik, de a többiek megmenekülnek, majd meglátják, hogy egy hatalmas óceánjáró hajó észrevette őket és segít rajtuk. Felmásznak, és amit nagyon furcsának találnak, hogy egy árva lélek sincs a hajón. Körbejárnak, lakott szobákat találnak, az étteremben megrakott asztalok sorakoznak, és Jessnek minden sarkon déja vu-je lesz.

Aztán egyszer csak valaki elkezdeni sorban öldösni őket...

Tényleg, nem akarok semmi főpoént lelőni, mert nagyon izgalmas találgatni, hogy mi történik, de annyit azért elmondok, hogy a film harmadánál se járunk még, amikor Jessen kívül már mindenki meghalt.

A film angol címe ugye Triangle, a magyar Bermuda-háromszög. Furcsa, hogy egyszer sem említik a filmben a Bermuda-háromszöget. Tőlem akár a Japán-tengeren is játszódhatna. És a film nem a nyomtalanul eltűnt hajókra koncentrál, hanem az ördögi körre, amiből nincs kiút.
Olvastam egy elemzést, amibe minél jobban belegondolok, annál igazabbnak hangzik. Hogy a taxis a kulcs, a halál, vagy mit tudom én, mi, aki ezt a kört újra meg újra elindítja. Ez nem egyértelmű, de épp ezért lehet elgondolkodni. Hogy esetleg ott tudna kitörni a körből, nem máshol. Mert Jess ugye mindenhol máshol próbálja megtörni, de a végére feladja, és... kezdődik elölről.
Egy-két kisebb logikai hibát észrevettem, de ezek nem voltak zavaróak. A történet kidolgozott, minden jelentőséget nyer, és amikor azt hiszed, hogy hopp, na most már teljesen vágom, akkor ismét jön egy csavar, ami mindent megkavar.

A végkifejlettel kicsit bajban vagyok. Mostanában nem nagyon láttam olyan filmet, aminek tetszett volna a vége, kivéve talán az egyik leggagyibb pszichot, a 13 - a gyilkos száma. Na, annak nagyon jó vége volt. Szóval, megoldották persze itt is, de olyan szomorúan-savanyúan, kicsit hibádzva. Mert tényleg nincs kiút. Jess nagyon reméli, hogy van, és pont ezáltal sodorja magát még beljebb a spirálban.

Jess karaktere érdekes volt, mert hatalmas változáson ment át. A kisfia a mindene, és hogy visszajusson hozzá, egyre mélyebbre süllyed. És végül visszajut, de akkor is elköveti ugyanazokat a hibákat... hát furcsa volt, de tulajdonképpen hihető.

A többiek elég mellékesek voltak, egyszerű áldozatok, de azért volt pár jó megmozdulás.

A zene hátborzongató volt, a díszletek Titanicosan ijesztőek, a vér sem volt művér-szerű. Igényes, és kidolgozott volt minden, arról nem is beszélve, hogy abszolút elgondolkodtatott. Egy kicsit olyan érzést keltett bennem, amit annak idején az Eredet. Ami azért nagy szó. Oké, nem volt olyan mindent elsöprő, de szerintem egy ilyen noname filmtől ez tök meglepő.

Biztos vagyok benne, hogy ezt a filmet még meg fogom nézni.

8/10

A negyedik

2011-08-19T17:43:00.002+02:00

Nem tudom, hogy kezdjek hozzá ehhez a kritikához, mert annyi mindent le akarok írni.

Kezdjük a sztorival (és a megjegyzéseimmel): van a Negyedik, akinek nincs is normális neve, annyit utazgat, viszont van rengeteg személyazonossága. A legújabb neve a fantáziadús John Smith. Szóval Negyedikünk valami jóságos keresztapa-szerűséggel, Henrivel menekül a mi drága Földünkön, merthogy ők földönkívüliek, és ki akarják őket nyírni a mogok. Amin kiakadtam, hogy maga Henri is elkezdte Negyediket Johnnak hívni. Ez annyira gáz. Valami nevének KELL hogy legyen...

Ezek a mogok sorrendben gyilkolnak, és Negyedik megérzi, hogy kinyírták Harmadikat, ami azt jelenti, hogy most ő következik. Egy kis városban, Paradiseban próbálnak elbújni. Negyedikünk persze nem az az otthon várom a csodát-típus, legalább 25(-nek néz ki), de azért beiratkozik a helyi gimibe. Mit ad isten? Kinézi magának Saraht, akibe beleszeret; és ezzel egy időben felfedezi, hogy világít tenyere, hogy képes lámpabúrákat robbantgatni, szóval a rejtett örökségét. Olyan hülye, hogy nem akarja elhagyni a szeretett kiscsajt, és ebbe Henri is belehal. Gratulációm.

Kihagytam Sam-et, a gimi kivetett kisköcsögét, akinek az apja ufóvadász volt, amíg el nem tűnt. (Megjegyzés: ki sem derül, hogy mi lett vele) Sam apja nyomába lép, segít a nála legalább tíz évvel idősebb szépfiúnak, a már emlegett Negyediknek.

Aztán (asszem, ez sem derült ki tisztán) beleszeret Hatodikba, aki a kutyáját végig a frontvonalban tartotta, ő maga azonban csak az utolsó pillanatban robbant be a harcba.

Többet nem is akarok a sztoriról írni, azon kívül, hogy komplett baromság. A végének sincs semmi értelme, vagyis annyi, hogy együtt erősebbek vagyunk, irány keressük meg Ötödiket, Hetediket, Nyolcadikat, és Kilencediket, de ahelyett, hogy beindulna a film, hupsz, egyszerűen csak vége. Olyasmi szöveggel, hogy ó, ez az első hely, ahova érdemes visszamenni (csajszika miatt, naná). Komolyan, ez szánalmas.

Lássuk a karaktereket: volt ugye Negyedikünk, a naiv, tipikus szuperhős-jófiú, Alex Pettyfer tálalásában. A felsőteste volt az egyetlen dolog, ami meghatott. Amúgy annyira nyálas (főleg a borzasztó szinkronhanggal), és annyira hiteltelen... Na ugorjunk.

Sarah, a nagybetűs Szerelme, jellegtelen, igazi senki, de annyit azért megjegyeznék, hogy amikor Negyedik majdnem megöli az expasiját, annyit mond, hogy Na kísérj haza! Hm?

Na jó, a többiekről meg tényleg képtelen vagyok írni. A film nagyon, fájdalmasan mű. Ez a kiszenvedett sztori, ami ráadásul több pontban hibádzik, a halálig nyomatott klisés érzelmes mondatok, a szánalmas effektek (még egy egyszerű tábortűzről is ordít, hogy számítógépes), ja meg ez az egész szaltózzunk mindig minden körülmények között... ez nem jön be. Ráadásul a szinkron is szar.

Most erősen gondolkozom valami pozitívumon a felsőtestén kívül, de... azt hiszem csak az tette ~~élvezhetővé~~ nézhetővé, hogy Krisztivel mi is így alámondtunk dolgokat, és rohadt vicces volt.

Szóval... 4/10

Kár volt erre a filmre pazarolni a 100. (azaz századik) bejegyzésünket. Amit új designnal ünnepelünk meg.

Rossz tanár

2011-08-18T13:45:00.004+02:00

Ez a film is vígjáték, romantikusnak annyira nem nevezném. Magyarországon még csak ma mutatták be [Tamival a reggel 10-es adáson voltunk ott a moziban, rajtunk kívül csak három ember nézte, az is együtt jött].

Elisabeth Halsey [Cameron Diaz] a legrosszabb tanár, aki létezik: iszik, füvezik, utálja a sulit, a diákokat, és semmire sem tanítja őket. Az egyetlen életcélja, hogy találjon egy gazdag pasit, aki eltartja, és aki fizeti a mellműtétét. A film elején a vőlegénye rájön, hogy csak a pénzéért volt vele, és kirúgja, pedig Elizabeth már örült, hogy többé nem kell belépnie az iskolába. Ezután viszont kénytelen újra tanítani, mivel a műmell 9000 dollár, amit különböző fura módszerekkel próbál összeszedni. Kiszemeli az új helyettestanárt, Scottot [Justin Timberlake], aki természetesen valami iszonyú nagy cég alapítójának fia, egyébként viszont valami totális lúzer. Ja, és ott van még a tanári kari konkurenciája, Amy, akinek elszánt célja, hogy leleplezi Elizabeth minden sötét dolgát és kidobatja őt az iskolából, ráadásul még Scottal is összejön.

Igazából a film egyetlen nagy hibája, hogy semmi története nincs. Amit most leírtam, nagyjából csak az alaptörténet, de az egész filmet elmondtam vele. Tényleg arról szól az egész, hogy Elizabeth a műmellre gyűjt, és közben Amyt próbálja eltakarítani az útból. Semmi haladás a történetben, semmi értékelhető jellemfejlődés... Elizabeth ugyanolyan bunkó és erőszakos marad, csak rájön, hogy a műmell hülyeség, és hogy még a pénze miatt se kéne neki olyan pasi, mint Scott [tökéletesen megértem], inkább a csóró tesitanárt választja.

Viszont a poénok többnyire jók voltak, ahogy a karakterek többsége is. Persze itt is voltak idegesítően béna emberek, mint a dagadt tanár, Amy és Scott. Na és a ruhás szex... Még most se értem. Lemaradtam az előzményről, vagy azt minek csinálták?! De Elizabethet és Russelt, a tesitanárt kifejezetten bírtam, örülök, hogy végülis összejöttek a film végére.

Szóval ennek a filmnek a mondanivalója tényleg nulla, ráadásul Elizabeth minden kis ügyét megússza, a drogot, a lopást, más ember elkábítását, mindent. De azt hiszem, a poénok miatt egyszer megéri megnézni, mást ne nagyon várjon senki ettől a filmtől.

7/10

Szerelem kölcsönbe

2011-08-17T17:19:00.002+02:00

A komoly filmek után most jöhet egy viszonylag új, nyári romantikus komédia, a Szerelem kölcsönbe. Rachel, a szürke ügyvédnő véletlenül összehozta álmai pasiját a legjobb barátnőjével, Darcyval (Kate Hudson), akik most boldogan szervezik az esküvőjüket. Darcy önző, beképzelt, mindig minden úgy van, ahogy ő akarja, sosem veszít, Rachel pedig kedves, aranyos, önzetlen, aggódó, törődő. Álmaik pasija, Dex, viszont akkora egy sunyi, gyáva alak, komolyan, egy férfi főszereplő nem lehet ilyen anyámasszonykatonája. Végig utáltam. A mellékkarakterek azonban zseniálisak voltak, Claire az abszolút szőke, buta csaj, aki rá van tapadva Ethanre, a jófej haverra, és persze az agyatlan nőcsábász, Marcus. A karakterekből rengeteg komikum adódott, és ez a része tök oké.

Szóval a poénok élvezetesek egyszer, Rachel és Darcy barátsága nekem nagyon tetszett, főleg amikor ott táncoltak a Push it!-re az ottalvós bulijukon. Amivel viszont nem voltam elégedett, az a sztori. Olyan össze-vissza csapkodó, köszönhetően a hülye Dexnek, és a döntésképtelenségének. Komolyan, voltak olyan pillanatok, amikor legszívesebben pofán vágtam volna azt a bamba képét.

El volt jegyezve, az nem a világ, bármikor felbonthatta volna, ha tényleg szereti Rachelt, és elvileg tényleg szerette, de ezt is megkérdőjelezi párszor, mert hülye, és boldogan enyeleg a menyasszonyával, és kb. elvárja, hogy Rachel ezt végignézze.

Aztán persze összejönnek, mert happy end van, Darcy-t sem kell félteni, hirtelen terhes lesz mástól (amit legjobb számításaim szerint se lehetett biztosan megmondani, hogy kitől, de hát ő tudja), és ez gáz volt. Sokkal jobb lett volna, ha Rachel a szuperkedves, és őszinte Ethannel jön össze, az esküvőt meg megtartják Darcyék.

Na mindegy, szóval a sztori baromság, hihetetlenül elrontotta a karakterek, a csodaszép környezet, a zene és a poénok által felépített, akár még jónak is nevezhető légkört. Így elég vegyesen tekintek vissza a filmre. Komolyan, milyen hülyeség, hogy kb. HAT nagy szerelmes vallomás van? Ennek mi értelme?

Hát legjobb indulattal is 6/10.

Dorian Gray

2011-08-17T00:48:00.010+02:00

Hú, szerintem még sose írtam ilyen későn... De a lejátszó a másik gépen gagyi, folyton akadozott, lefagyott, szóval úgy egy fél órát pluszban rádobott az egészre. Az a baj, hogy az ilyen szünetek miatt nem is tudom átélni rendesen a filmet, folyton visszaránt a valóságba.

A történet Oscar Wilde regényéből készült, amiben a fiatal, jóképű és tapasztalatlan Dorian Gray Londonba kerül, ahol a nagybátyja, Henry Wotton bevezeti őt a társasági életbe. A szépsége miatt mindenki felfigyel rá, egy festő is, Basil Hallward, a portréja tökéletesen ábrázolja Doriant. Ő azonban rájön, hogy nem marad örökké fiatal és szép, ezért eladja a lelkét az ördögnek. Ezután már semmi nem állítja meg a lejtőn, ahol Henry indította el.

Ben Barnest eddig csak a Narniában láttam, ahol elég ellenszenves volt, de adtam még egy esélyt, és azt hiszem, jól tettem. Egyrészt oké, elismerem, tényleg helyes, másrészt itt azért színészileg több feladata volt, mint Caspianként, és ezeket többnyire tudta teljesíteni. Még most se a kedvenc színészem, de nagyot lépett előre a szememben. A karaktere elég ellentmondásos volt, de jól érzékeltette a fejlődését, mindenféle irányba. És az a tekintet... tényleg félelmetes volt néha. Sokkal jobban áll neki egy ilyen szerep, mint egy kitalált világ királya.

Az egyik ok, amiért megnéztem a filmet, ő volt, a másik Colin Firth, akit még soha nem láttam ilyen komoly szerepben [igen, tervezem A király beszédének megnézését is]. Felüdülés volt nézni, végre nem olyan karaktert játszott, aki az egész filmben magát égeti, mint egy bamba buzi, ahogy Henry Wotton mondta. Itt látszott, hogy tényleg tehetséges, szóval azt hiszem, még nem írtam le teljesen.

Nem olvastam a könyvet, nem tudom, annak milyen a stílusa, de ez elég horrorisztikusra sikerült. Még mindig kicsit félelmetesnek tartom a 19. századi utcákat, főleg éjszaka, tényleg tökéletes alap egy ilyen történethez. Egyébként a látvány és a jelmezek hitelesek voltak, jól visszaadták a korok stílusát, de néha úgy tűnt, mintha a házat számítógéppel csinálták volna meg, és kicsit túlzásba vitték volna a színezését. És a festmény... Az elején jól indult a kép elváltozása, ahogy Dorian sorra követi el a bűnöket, és a kukacoktól hányingerem volt, de aztán azt is elrontották a számítógépes technikákkal, túl mű lett. A zene önmagában egész szép volt, de szerintem az egész filmben végig nagyjából ugyanazt a dallamot hallhatjuk, ami kicsit unalmas. Amúgy érdekes, hogy a film kicsit régies a kor miatt, amiben a történet játszódik, viszont a különböző vágások és trükkök miatt mégis modernebb. Ez valahogy elütött a film hangulatától.

Pár ilyen kis dologtól eltekintve tényleg tetszett a film, szóval adok rá mondjuk

8/10-et

Amúgy azt nem értettem, hogy Dorian miért csak a kép alapján jött rá arra, hogy ő mennyire jól néz ki? Értem, nagyon élethű festmény, de hát a tükör is elég pontos, nem?

A király beszéde

2011-08-15T11:44:00.003+02:00

A 2011-es Oscar-gála egyik legnagyobb győztese a film: többek között a legjobb film lett, a legjobb rendezőnek, és a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat is bezsebelhette a Király beszéde. Nekem maga a sztori először nem keltette fel az érdeklődésemet. Második világháború előtt járunk az angol királyi udvarban, és a fő kérdés, hogy vajon ki lesz örökös, miután V. György meghal, az elsőszülött botrányos bunkó vagy a dadogós Bertie. Aki sokat szorong, többször leégette magát a népe és családja előtt, mert egyszerűen képtelen két mondatot elmondani egymás után. Meg kell tanulnia rendesen beszélni, és egy különös módszereket alkalmazó ausztrál logopédus, Lionel (Geoffrey Rush) segít neki ebben. Na meg a felesége (Helena Bonham Carter).

Szóval most sikerült megnéznem a filmet, és egész jó volt. A történelmi tudásomat abszolút kiegészíti, kitölti az üresjáratokat, és ez meglepően kellemes filmélményt jelentett. Tényleg, Bertie harca, küzdelme, és az, hogy néha feladja teljesen emberi volt. Azonban ez az önbizalomhiány egy idő után idegesítővé vált. Hála az istennek, ezt kompenzálták a fantasztikusan megírt párbeszédek. Komolyan, egyrészt pörgősek, humorosak, másrészt nagyon szép a színészek kiejtése, hangsúlyozása. Az angol akcentus, amit az amerikai színészek is simán hoznak, élvezetes volt.

Még Colin Firth a dadogásakor is hitelesen, és szépen beszél. Ennek ellenére nem mondanám, hogy ő volt a legjobb férfi főszereplő az évben. Számomra Leonardo diCaprio, vagy a Social Network-ös Jesse Eisenberg sokkal jobb alakítást nyújtott. De persze, Firth sem volt rossz, sőt... csak nem tudtam átérezni a helyzetét, azonosulni a karakterével, kicsit néha túl szánalmas volt.

Viszont kiemelném az állhatatos, szerető, és mégis méltóságos feleségét, akit Helena Bonham Carter alakított, szerintem zseniálisan. Eddig ugye csak Szívkirálynőként, Bellatrix Lestrangeként, vagy épp Mrs. Lowettként láttam a Sweeney Toddban, és ezek ugye nem túl pozitív szerepek. Mindig nagyon király volt, ijesztő, ördögi, kegyetlen, de most megmutatta a másik oldalát. És ismét szuper volt: a tökéletesen hűvös arisztokrata, akiben mégis ott volt végig a szeretet, a báj, és a kitartóerő, a hit.

Szóval lehet, hogy a téma miatt éreztem így, de nekem az Eredet egy hangyányival jobban tetszett (ha már a 2010-es filmekről beszélünk). Elismerem, hogy A király beszéde nagyon igényes, élvezetes film, kicsit lassan történnek a dolgok, de ez cseppet sem zavaró, a zene, a ruhák, a díszletek tökéletesen korabeliek, a színészek ügyesek, és a sztori is kidolgozott, egyszer remek élmény volt, de szerintem többet nem fogom megnézni. Tényleg lehet, hogy csak nekem nem feküdt (annyira) ez a téma.

8,5/10

P.S.: Nagyon ötletes, és hiteles volt, hogy berakták az igazi VI. György tényleges beszédét, így sokkal közelebbinek éreztem a történetet, és belegondoltam, hogy az egész film tulajdonképpen egy abszolút megtörtént cselekménysort ölel fel. Jó pont.

Katie Fforde: Tökéletes ajánlat

2011-08-14T21:40:00.007+02:00

Nem igazán szoktam ilyen könyveket olvasni, de egyik délután anyu hazaállított azzal, hogy ezt nekem hozta, és jelenleg bármire nyitott vagyok, ami nem a Vörös és fekete [hihetetlen, hogy még mindig hátravan vagy 16 fejezet, pedig több hete olvasom. Ezzel bezzeg két nap alatt végeztem].

A történet főszereplője Sophie, aki természetesen gyönyörű, okos, de a családja [ami viszonylag szegény] nem veszi őt komolyan, nem tartják okosnak, mivel nem járt egyetemre. A nagybátyjánál segédkezik, amikor talál egy hivatalos iratot, ami akár még gazdaggá is tehetné őket. Ezért, és mert elege van a családjából, elutazik az egyik barátnőjéhez New Yorkba, ahol megismerkedik egy idős hölggyel, Matildával, és az unokájával, Luke-kal.

Na, eddig szerintem szinte teljesen ugyanaz a története, mint a Levelek Júliának című filmnek. Ott van a fiatal, okos és gyönyörű lány, a kedves idős hölgy, akivel az első pillanattól fogva tökéletesen megértik egymást, és a néni undok és bizalmatlan unokája is, aki természeten iszonyat jól néz ki [és gazdag is, persze]. Ott a küldetés, amiben a néninek segít, és ami közben a pasival egymásba szeretnek. Tényleg nagyon hasonlít a két sztori.

Persze, vannak különbségek, és a két főszereplő lány személyisége is különböző, de alapjában véve ez is egy teljesen kiszámítható romantikus történet [furcsa, én ilyeneket nem szoktam olvasni, inkább filmben ismerem a témát]. Szerintem amúgy jól is indult, de amint Sophie és Luke bizalmasabb viszonyba kerültek, idegesítőek lettek. Minden átmenet nélkül jutottak el a tegezésig, és valahogy onnantól kezdve Luke személyisége is mintha teljesen megváltozott volna. A fő bonyodalmat is kicsit erőltetettnek éreztem, mintha muszáj lett volna állítani valamit kettejük útjába [persze, tudom, hogy muszáj]. Valami ötletesebb is lehetett volna, mint egy ármánykodó másik nő.

Ezeket még el is néztem volna, de a vége... hát, szerintem totális katasztrófa. Nem elég, hogy minden teljesen nyilvánvaló volt, csak Sophie nem vette észre, még a lánykérés is a repülőn... Nagyjából ennyi: " - Tudok egy jó módszert, hogy a tiéd legyen, ami az enyém is! - Igen? - Gyere hozzám! - Hát, oké..." Azért egy romantikus regénytől többet vártam volna. Még akkor is, ha ehhez Luke elrabolta Sophie-t, hogy a magángépén mindent megbeszélhessenek.

Tudom, nagyon kötekedő vagyok, mindenben találok valami hibát, és elismerem, hogy ezeken kívül élveztem a könyvet. Egyszer mindenképpen el lehet olvasni, nekem tetszett. Vagy csak ki vagyok éhezve valami normális olvasnivalóra... Tényleg, tud valaki ajánlani valamit?

7,5/10

Vizet az elefántnak

2011-08-13T14:14:00.000+02:00

A filmet tavaly mutatták be, azonban 1931-ben játszódik, amikor a világhírű cirkusz, a Benzini Bros társulata járta Amerika városait. Jacob (Robert Pattinson), a fiatal állatorvos is odakerül, és szép lassan beleszeret a főnök feleségébe, Marlenába (Reese Witherspoon).

Az első számú meglepő dolog, amit tapasztaltam, hogy Rob nem is nézett ki olyan hülyén. A Twilightos 'krétaporos langaléta köcsög' után most a nap kicsit megkapta a bőrét, és a kosz meg izzadság egy kicsit szexisebbé tette. Tényleg nem az esetem, de ez kifejezetten jól állt neki. Amúgy a karaktere nem nagy szám. Tipikus megvédem az ártatlanokat (ez esetben az állatokat), és a góré nőjét szeretem fiatal srác, szóval túl sok újat nem kellett hoznia. Valahol olvastam, hogy amúgy utálta a forgatást a trágyaszag miatt - na ez nem látszik a filmben, szóval jó pont.

Én személy szerint utálom a cirkuszokat. A produkciók nem vonzanak, a bohócok kifejezetten ijesztőek, és egyszerűen borzasztó, ahogy szegény állatokkal bánnak. Ez ugye az egész filmet átszövi, és nekem nem jött be túlzottan. Az viszont, hogy Jacob és Marlena segíteni próbál szegény állatoknak, pozitív volt.

Amúgy a főszereplők szerelme nem volt valami elragadó, és hatalmas. Olyan tök átlagos. Reese és Robert próbálkoztak egymásra kattanni (ezt elismerem), de nem igazán működött a kémia. Nem tudom, szerintem a Bella és Edward közötti első csóknál jobbat Pattinson nem tud összehozni, még magával Kristennel sem. Az a csók annyira eltalálta a könyvbeli szerepét.

Na, ez nem vágott témához. Szóval a sztori kiszámítható, és szerintem ha titanicosan csinálták voltak, sokkal jobb lett volna (aki látta a WfE-t, érti miről beszélek), de egyszer simán kibírható volt.

6/10

A varázslótanonc

2011-08-12T15:00:00.003+02:00

Ez is egy tipikus mentsük meg a világot-fantasy/akciófilm, csak most éppen varázslókkal. A főszereplő, Dave persze egy átlagos fiú, akivel egy idegen pasi közli, hogy varázsló, és rajta múlik mindenkinek az élete. Dave-nek ezután meg kell tanulnia varázsolni, legyőzni [itt: egy matrjoska babába zárni] a gonoszt, miközben álmai csajával próbál összejönni.

Komolyan, a rom-komok után ez a második legtipikusabb filmfajta. Annyira nincs bennük semmi egyedi, de hát úgy látszik, van rá igény. A főszereplőt egyszerűen rühelltem, idegesítően önbizalomhiányos, hisztis lúzer, aki kábé végigvisítozta a filmet. Fogalmam sincs, végülis hogy jöhetett össze azzal a lánnyal a végén, aki mellesleg úgy nézett ki, mint egy szőke Kristen Stewart. Próbálták a varázslást tudományosan megmagyarázni, de ettől még nem lett eredetibb a dolog. Ja, és elég hiteltelen, hogy napokig nem tud szinte semmit se varázsolni, aztán egyszer csak gyűrű nélkül lazán legyőzi a gonoszt.

De ahhoz képest, amiket most leírtam, annyira nem is volt szörnyű a film. Jó, persze, elég lapos, de viszonylag élvezhető. Őszintén szólva több dolgot nem is tudok mondani róla.

7/10

Picture This

2011-08-11T11:33:00.001+02:00

Nem hallottál még róla? Ne aggódj, én is csak a múlt héten szereztem tudomást a létezéséről. Pedig 2008-as. Az egyetlen ismertebbnek mondható szereplő Ashley Tisdale a HSM-ből. Még annyira sem méltatták a filmet, hogy leszinkronizálják.

Szóval a sztori: Mandy a középiskola szürke egere. Ki másba is lenne szerelmes, mint a suli nagymenőjébe, Drew Pattersonba? Na eddig tök átlagos, de számomra nagyon meglepő volt, hogy Mandy nem olyan tipikus tinicsajként áll hozzá a problémához (jajj, úgysem fog sikerülni), hanem szilárdan elhatározza, hogy akármi is lesz, megszerzi ezt a pasit.

Ebben segítségére van a két barátnője, ellene van a nagyon vicces apja, és a szülinapjára kapott videótelefonja. Ugyanis a nagy küzdelmek árán megszerzett Randiesten, az apukája félóránként becsekkol, hogy tényleg ott van-e a barátnőjééknél, és tényleg tanulnak-e, ahogy Mandy állította. És ezt nagyon poénosan, ötletesen oldották meg a lányok. Tényleg hihetetlenül kreatívak, és akármi akadály áll az útjukba, leküzdik (mert ugye egy ilyen film nem lenne az igazi féltékeny, gonosz menőcsaj nélkül). Még a konkrét randi része is tetszett, a tanulság, a csattanó. Az egyetlen probléma, hogy ezt a tényleg jó kis filmet elrontották az utolsó jelenettel. Ez kb. az egész addig felépített kellemes hangulatot tönkretette, és tiszta letargikusan néztem a végefőcímet.

Szóval alapvetően tök jó kis, jelentéktelen szórakoztató film, aranyos zenékkel, jó poénokkal, félelmetes kreativitással, de a vége nekem nem tetszett. Túl klisés, és nyálas. Pont az, amit mindenki gondol, amikor elolvasta a második bekezdés első két mondatát.

Egy kicsit a Cinderella Storykhoz tudnám hasonlítani (talán a Hilary Duff-verzióhoz jobban, mint a Selena Gomezeshez. Vagy nem is tudom. Mindkettő elég hasonló.).

7/10 (és szerintem érdemes lenne magyar verziót csinálni)

Parfüm: Egy gyilkos története

2011-08-10T15:00:00.013+02:00

Még mindig nem döntöttem el, tetszik-e ez a film. Jó is, de néha annyira nyomasztó, hogy nem tudom szeretni.

Szóval a történet egy francia fiúról szól, Jean-Baptiste Grenouille-ról, akinek kb olyan fejlett szaglása van, mint egy vadászkutyának, vagy nem is tudom, minek. Már a születése után is csak a szagok érdekelték, és később is, miközben felnő, nem foglalkozik semmi mással. Alig beszél, nincsenek barátai, nem szeret senkit és őt sem szereti senki. Egyik nap találkozik egy lánnyal, akinek az illata annyira tetszik neki, hogy követi őt, és miközben a lány ellenkezik, véletlenül megöli. És mivel a halott lányból gyorsan elszállt az illat, Jean-Baptiste életcéljának tűzi ki, hogy "tartósítja" az emberi illatot.

Ez az egész történet annyira bizarr, még ide leírni is furcsa volt. Jean-Baptiste tényleg teljesen beteg, de mégsem, mert ő másmilyen, ezért az értékrendje is más, mint a normális embereknek. Ezért nem jelent neki semmit, hogy idegen lányokat rabol el és gyilkol meg. De a vége a legfurcsább, egyrészt semmi értelme/valóságalapja nincs, másrészt elég morbid.

Amúgy a történet a 18. században játszódik, ami szerintem már elég nyomasztó önmagában is. Azok a mocskos utcák, a nyomor, amiben az emberek élnek, hát, ideális egy ilyen film hangulatához.

Tényleg nem tudom eldönteni, tetszik-e a film. Az biztos, hogy érdekes, de nem szeretem azokat a filmeket, ahol a főszereplő ennyire ellenszenves és muszáj ellene drukkolnom.

Mondjuk 7/10

A szobatárs

2011-08-09T12:29:00.002+02:00

Történet: Sara (Minka Kelly) egyetemre megy, és kap egy szobatársat, Rebeccát (Leighton Meester). Tök jól összebarátkoznak, közös titkaik, élményeik lesznek, az egyetlen probléma, hogy Sarának van pasija (Cam Gigandet), és barátai (többek között Aly Michalka, és Katerina Graham). Rebeccának azonban Sarán kívül nincs senkije, ezért a többieket megpróbálja eltüntetni az útból, és hát elég durva módszerei vannak a csajnak... Természetesen nincs minden rendben vele.

Hát, a film műfaja dráma/thriller elvileg. Én egy pszichohorrornak mondanám. Szóval, Leightont Blair Waldorf karaktere után ilyen szerepben látni felüdítő volt, és ijesztő. Szerintem az egész filmben az ő játéka volt a legkimagaslóbb. Úgy értem, az egyetlen kimagasló. A többiek szerintem elég gyengék voltak.

Már korábban írtam, hogy szerintem a tudatlanságból származó részek a legijesztőbbek, tehát amikor nem tudjuk, hogy mi történik, és miért. Hát... itt egyrészt a bevezető túl hosszú, és mire úgy istenigazából elkezdődne a horror, addigra jé, kiderül, hogy a csajszi skizofrén. Ennél azért eredetibb megoldásra számítottam. Nem értek a pszichiátriához, de a skizofréniát már kezdem unni.

Azt hiszem csak két igazán félelmetes rész volt: az egyik amit a kiscicával tesz (na az tényleg megrázott), a másik meg amikor Tracyt a zuhanyzóban zaklatja. Az egyetlen probléma nekem abban a részben Aly Michalka reakciói. Annyira gyenge színész, komolyan én hitelesebben eljátszottam volna.

A cselekmény kiszámítható, de ezt megbocsátottam volna, hogy ha a végére beraknak egy fordulatot, vagy legalábbis nem az lett volna az utolsó jelenet, hogy egy ágyat tologatnak. Az nagyon nem tetszett.

Szóval horrornak szerintem gyenge, bár van egy-két jobb megmozdulás, de az is csak Leighton játékának köszönhető, pszichónak kiszámítható, na de dráma? Hát az aztán végképp nem.

Mindenesetre szerintem ez egy tökéletes választás, ha ilyen hozzám hasonló 16-18 éves lányok összeülnek, és azon töprengenek, hogy mit nézzenek. Itt ismerős arcokkal találkoznak (ja, például Nina Dobrev is kapott egy egész jelenetet), és végülis horror, mert azok ellenére, amiket leírtam, egyszer simán nézhető, sőt tulajdonképpen egész jó volt.

6/10 (Leightonnak köszönhetően:)

Valentin-nap

2011-08-08T16:22:00.001+02:00

Igazából ezt a filmet egy szóban össze lehetne foglalni: Igazából szerelem-koppintás. Nem tudom, miért gondolják, hogy ha összehoznak 10-15 híres színészt, akkor az tuti siker film lesz. Szerintem ez még egy filmben se működött. Tudom, az Igazából szerelem alapfilm, mittudomén, de nekem nem igazán tetszett. Volt benne 1-2 érdekes szál, például a kisfiú Liam Neesonnal aranyos volt, de ennyi. Valószínűleg a műfajjal vannak a gondjaim, mármint azzal, hogy a cselekmény 6-7 különböző szálon fut, persze kiderül, hogy mindenki ismeri egymást valakinek a valakijén keresztül... Ez egyszerűen nem jött be.

Itt se. Sok hasonló szál van a két filmben, például a kisfiús részek... Meg az ünnep, amit az összes szereplő ünnepel/nem ünnepel. Eleve nem szeretem a Valentin-napot, szóval nyilván filmtémaként se nagyon nyerő nálam. A leginkább az ünnepgyűlölő lánnyal tudtam azonosulni, akit Jessica Biel játszott.
Az egyetlen meglepő szál a focistás volt, erre tényleg nem számítottam, arra főleg nem, hogy a pasi, akit Bradley Cooper játszott, hozzá tart a géppel. Ja és a másik, ami még kicsit furcsa volt, a telefonkurva [Anne Hathaway]...

Amúgy nem értem, Ashton Kutchert minek kell minden ilyenbe belerakni? Annyira idegesítően semmilyen az a pasi, ráadásul általában valami totális lúzert alakít. Nem értem. Bár a film abszolút mélypontja a Taylor Swift-Taylor Lautner-páros volt, főleg Oroszlán Szonja szinkronjával.

6,5-7/10 [nem tudom eldönteni]

Nemsokára megjelenik a New Year's Eve, a harmadik ilyen film, az összes híres emberrel, aki az előző kettőben esetleg nem szerepelt volna. Amúgy érdekes, hogy ezeket a sztorikat csak valami ünnep köré tudják építeni. Attól érdekesebb lesz? [Kivétel a Nem kellesz eléggé, ami egy ugyanilyen típusú film ugyanazzal a központi témával, ugyanúgy a többiből kihagyott híres hollywoodi színésszel.]

Miley Cyrus

2011-08-07T15:00:00.019+02:00

Ezzel az összefoglalóval zárjuk le a Miley Cyrus-hetünket. Nem tudom, hallunk-e róla valamit, tudtommal mostanság Ausztráliában tengetni a napjait a pasijával, néha ad egy koncertet, de se nem forgat, se nem tervez újabb albumot. Lehet, hogy már most több pénze van, mint amire valaha szüksége lehet, de azért remélem nem akarja a következő ötven évben a napon süttetni magát.

Szóval, az értékelő (amit ezúttal mindketten megírunk):

Kriszti: Nem is tudom, mikor szerettem meg Mileyt, valamikor a HM 1. évadja idején. Régen ő volt a kedvenc énekesem, és a sorozatot is állandóan néztem... És zavart, hogy ennyien utálják. Na jó, persze, 13 évesen még tényleg nem volt nagy cucc... Színészkedni szerintem sosem tudott túl jól, és annyi idősen még énekelni se nagyon. Vagyis tudott, de azokat a számokat, amiket a sorozat 1-2. évadában énekelt, hát visszahallgatva nem értem, hogy szerethettem.
Az első változás a HM film környékén volt, kicsit felnőttesebb lett a stílusa, ami főleg az önálló albumain látszott. Szerintem ez volt a legjobb korszaka. De ezután próbált minél jobban elszakadni a Disneytől és a HM-től, amit mellesleg teljesen megértek. Viszont túlzottan próbálja mutatni, hogy már felnőtt, és ez már nem annyira szimpi. Persze őt is meg lehet érteni, de nem szeretném, ha a következő Britney vagy Lindsay lenne belőle. Főleg úgy, hogy az emberek jó része már most szívből utálja, amit egyébként sose értettem meg. Komolyan, még egy kommentet, vagy akármit nem láttam, amiben értelmes okok voltak erre felsorolva. Maximum az utóbbi 1-2 évben adott rá okot, előtte viszont semmi baj nem volt vele.

Szóval remélem, nem kallódik el, és ha nem jön be a színészet neki [valószínűleg nem fog], visszatér az énekléshez, mert ahhoz ért.

Tami: Én szeretem Mileyt, igaz sosem volt a kedvencem, de semmi bajom nincsen vele. Sőt, igazából minél jobban felnőtt, annál inkább megkedveltem a stílusát. A Hannah Montana által ismertem meg, de minél jobban eltávolodott tőle, annál szimpatikusabb volt.
Igazából az sem zavar, ha mindenáron ki akar törni a szerepköréből. Egyszer kipróbált egy füves cigit, egy fokkal mélyítette a dekoltázsát, na bumm. Minden tini ilyen. És hogy néhányan ezért utálják? Azt mondják, hogy rossz példát mutat a fiataloknak? Könyörgöm, a szülőnek a feladata nevelni, nem Mileynak. És mondjuk, Kriszti is pont őket hozta fel példaként, de ellentétben vele, én Britneyt és Lindsayt is minden balhés dolga ellenére szeretem.
Miley tényleg tehetséges énekes, és dalszerző is (ellentétben mondjuk Selena Gomezzel), és kár lenne érte. Mint színész, én sem hiszem, hogy nagy jövő áll előtte, egy-két romkomban még el tudom képzelni, de komolyabb szerepkörben... hát, nem igazán. A Last Songban próbálkozott, és nem is volt annyira rossz, de szerintem nem volt igazi. Amúgy arról kritikát még a régi blogban írtunk, itt el lehet olvasni, és pont ezért maradt ki a Miley-hétből itt.

Szóval, kívánom neki a legjobbakat, kitartást az utálói ellen, és sok boldogságot Liam-mel.
Jövő héten tovább bővítjük a filmes kritikáink listáját (jön a Szobatárs Leighton Meesterrel, A varázslótanonc, a Valentin nap, stb.). Köszönjük, hogy velünk tartottatok! :)

Miley-klipszemle

2011-08-06T15:00:00.000+02:00

Mivel Miley-nak van egy pár klipje, külön bejegyzést szentelek neki, ezeken látszik a legjobban Miley fejlődése.

A legelső klipje, a Start All Over még a Hannah Montana 2/Meet Miley Cyrus című album második részéről származik. Miley itt még nagyon fiatal volt, kb 14 éves, és ez a hangján is eléggé hallatszik. Sose szerettem ezt a dalt, és a klip se nagy szám.

Ezután a 7 things következett, már az első önálló albumáról, a Breakoutról. A szám köztudottan a Nick Jonasszal való szakításáról szól. Ez már jobban sikerült, és szerintem mint énekes, ez hozta meg neki a sikert.

Ugyanarról az albumról származik a Fly On The Wall is, ami a paparazzikról szól, a klip is ezt mutatja be. Szerintem ez az első igazán Mileys klip, és a dal is jobb, mint az eddigiek.

A The Climb igazából csak a Hannah Montana film egyik betétdala, de ez Miley egyik legismertebb száma. A klip amúgy elég szép, de Miley furcsán dobálja magát benne.

A következő albumáról, a Time Of Our Livesról ez az első klip. Igazából ezt nem is Miley írta, látszik is rajta, egyáltalán nem illik hozzá a dal se, a klip se.

És ez a másik klip, a When I Look At You, ami mellesleg a Last Song egyik betétdala is. Ez már sokkal Mileysabb, gyönyörű ruhái vannak a klipben, amiben amúgy a [nem csak] Last Songos pasija, Liam Hemsworth is szerepel.

Ezután jött a nagy váltás, a Can't Be Tamed album, amiről két klip jelent meg: az első a címadó dal. Miley itt teljesen átalakult, és akik eddig utálták őt, most még jobban megutálták/elítélték/leribancozták. Nekem is jobban tetszett a régi stílusa, de végül ezt a dalt is megszerettem.

A másik klip a Who Owns My Heart, ami ugyanolyan stílusú és hangulató lett, mint a Can't Be Tamed. Itt már Miley tényleg túlzásba esik a vonaglással, meg a többivel, de a szám még mindig tetszik. És igaz, hogy ehhez a dalhoz nem kell nagy énekhang, de szerintem látszik, hogy fejlődött az elmúlt 5-6 évben.

Miley Cyrus: Can't Be Tamed

2011-08-05T15:18:00.011+02:00

Krisztivel ellentétben, nekem ez a kedvenc albumom Miley-tól. 2010-ben jelent meg, és hát elég erős stílusváltás jellemzi. Ugye ekkoriban ért véget a Hannah Montana, Miley nyilván ki akart törni a szerepből, és ezt elég radikálisan tette. Tudni kell erről az albumról, hogy szinte az összes dalát ő maga írta (legalábbis részt vett az írásban, és sokkal diszkósabb, keményebb lett, már nem az a nyálas tinipop.

Szerintem a pörgős dalok a legjobbak rajta: a Can't Be Tamed, a Who Owns My Heart, a Liberty Walk, és a Robot. A WOMH-tól eltekintve mindegyiknek normális szövege van, arról szól, hogy mindenkinek a saját útját kell járnia, nem szabad, hogy hagyja, hogy befolyásolják, megszelídítsék. Szerintem ez tényleg borzasztóan fontos. Tehát, ezek nekem is az alapelveim, és ráadásul a zene is megfogó, Miley hangja erős, szóval ezek nagyon jó dalok.

Aztán van egy pár nyálas szám is, ezeket annyira nem szeretem. Ilyen az Every Rose Has Its Thorn, My Heart Beats For Love, Forgiveness and Love, és a Stay. A Stay szerintem a legjobb.

A többi szám is jó, de olyan... zavarosak. A Permanent Decemberben nagyon furcsa Miley hangja, és egy kicsit rappel, ami hát.. furcsa. A Scars meg a Take Me Along tényleg tök átlagos, felejthető számok.

Hát igazából, én jobban örültem volna, ha végig ezt a Liberty Walkos témát erőlteti, de hát igen milyen egy album szerelmes dalok nélkül? Miley elég vegyesen használja a hangját, van amikor szép, és így lágy, van amikor viszont nagyon erőteljes. Ezt gondolom, nem volt egyszerű összehozni.

Szóval az album jó, vegyes, Miley igazán tehetséges, és amit külön értékelek, hogy szinte mindegyik számot ő írta. Elismerésem neki. És sajnálom, hogy most egy időre felhagy a zenéléssel - most, hogy megtalálta a stílusát.

9/10

Kedves PLL-rajongók!

2011-08-04T19:28:00.002+02:00

Amikor múlt héten megcsináltuk, az azért volt, mert egyrészt tényleg megsajnáltunk titeket, másrészt nem voltunk tisztában a pll-online szabályzatával. Akkor láttam, hogy nem szabad beelőzni, amikor már csak két mondat volt hátra. Akkor már megcsináltuk, de ezzel az égadta világon semmi kötelezettséget nem vállaltunk.

Ma egész nap nem voltam itthon, és azt hittem szucsitg megcsinálja (legalábbis tegnap azt írta). Aztán amikor kaptam egy kétségbeesett sms-t, hogy csináljam már meg, akkor elgondolkodtam, hogy vajon egy hét várakozás tényleg ilyen sok-e. És arra jutottam, hogy igen. Tudom, milyen érzés betegesen várakozni.

Mivel most Kriszti elutazott, tök egyedül vagyok. Én tudom magamról, hogy nem igazán tudok fordítani, az angol részét megértem, de magyarra átrakni nem könnyű. Magamtól is tudtam, hogy vannak benne hibák, félrefordítások, (könyörgöm ez volt életünk első felirata), erre amúgy szucsitg is volt oly drága felhívni a figyelmemet. Visszatérve: egyedül vagyok. Sokáig tartana, és valószínűleg még kevésbé lenne magyaros, és 'szar' lenne, meg előző, meg mit tudom én mi.
Sajnállak titeket, de most egyszerűen nem fér bele az időmbe. Egy hét tényleg nem a világ, és az biztos, hogy jó felirat lesz. Tényleg bocsánat.

Miley Cyrus: Time Of Our Lives

2011-08-04T15:00:00.002+02:00

Ez Miley második önálló albuma, bár nem is igazi nagylemez, csak 7 szám van rajta. Tulajdonképpen ez a kedvencem tőle, azt hiszem. A Breakouton is jó dalok vannak, de még nem volt annyira jó hangja, a Can't Be Tamed meg már teljesen más stílusú, és az a dance-esebb zene nem annyira jött be.
Ezen az albumon még keverednek a lázadósabb dalok a lassú, érzelgősökkel. A legelső dal, amit megszerettem róla, az Obsessed volt. A másik kedvencem a Time Of Our Lives, amit mellesleg Ke$ha írt, és szerintem érződik is rajta, legalábbis hogy nem olyan, mint Miley többi száma. De optimista, vidám, és jó a ritmusa. A Kicking and Screaming először nem tetszett, de ha az ember sokat hall egy számot... Ebben is találtam jó részeket, szóval megszerettem.

A Party In The U.S.A. és a When I Look At You a két legismertebb szám erről az albumról, ebből a kettőből készült külön kislemez és klip is. A Party In The U.S.A. sem Miley saját száma, eredetileg Jessie J írta, és nem rossz, de nem is illik Miley-hoz. A When I Look At You pedig a Last Song egyik betétdala, szerintem sokkal jobb, mint a Party In The U.S.A.

Az albumon van egy duett is, amit Miley Nick Jonasszal énekel, és ami a szakítás[uk?]ról szól [valószínűleg a másodikról], tehát az is egy érzelgősebb, lassú dal. Ez már tényleg a Miley-Nick-korszak lezárása, remélhetőleg, örökre.

Én személy szerint nem szoktam a lemezeken összeállított dalok között mindenféle összefüggéseket, mélyebb értelmet keresni, ilyet ne várjatok tőlem. Mindenesetre ez az album abszolút Miley, a dalok és a dalszövegek is illenek hozzá, és nekem ennyi elég.

8,5/10

Miley Cyrus: Breakout

2011-08-03T15:04:00.005+02:00

Miley első önálló, abszolút Hannah Montana-mentes albuma, a Breakout 2008-ban jelent meg, és a legjellemzőbb rá, hogy egyfajta stíluskeresés. Első albumhoz képest nem rossz (Selena, és Demi debütálásánál is százszor jobb), de azért még nem igazi.

Tudni kell erről a korszakról, hogy Miley ekkor élt ilyen se veled, se nélküled kapcsolatban Nick Jonassal. És ezzel el is érkeztünk az első csoporthoz a Nick Jonas-dalokhoz: idetartozik a Full Circle (hogy mindig visszatalálnak egymáshoz), a nyálas, de amúgy szép Goodbye, és az album leghíresebb dala, a 7 Things. Mindháromnak más a stílusa, igazi szárnypróbálgatások, de tényleg abszolút hallgathatóak.

A második a kategória, a bulizós, most hú-de-kitörünk dalokkal. Ilyen a címadó Breakout, a Driveway, a Girls Just Wanna Have Fun feldolgozás is, az átlagos Wake Up America, és a Simple Song. Ezekkel a számokkal nem igazán tudok mit kezdeni. Nem rosszak, csak jelentéktelenek, és felejthetőek.

A Fly On The Wall kicsit pörgősebb, és az oly sokat nyomatott paparazzi-témát dolgozza fel (Lady Gaga, Britney – Piece Of Me, Lindsay Lohan – Rumors), szerintem ez az album egyik legjobb száma.

A harmadik kategóriába csak két dalt soroltam, a lassú számokat. A Bottom Of The Ocean-nak tényleg olyan tengerfenék-hangulata van, furcsa a hangzása. A These Four Walls zeneileg tök rendben van, gyönyörű a gitár-aláfestés.

Szóval ebből látszik, hogy eléggé összecsapott, vegyes témákat dolgoz fel, és szerintem még maga sem tudja, hogy melyik fejezi ki az igazi énjét. A Zúzunk az éjszakában-stílus, vagy a sírunk Nick után? Nincs összetartó ereje, központi szervezőtémája, és habár tényleg nem rossz a végeredmény, de még nem az igazi.

7/10

Hannah Montana: A film

2011-08-02T15:00:00.002+02:00

A film a sorozat második és harmadik évada között jelent meg, tulajdonképpen ez szerintem kicsit átvezető is, mert itt volt egy nagyobb Hannah-stílusváltás.

A történetet nem hiszem, hogy nagyon magyarázni kéne, a sorozathoz képest csak annyi más, hogy itt nem szerepel minden főszereplő és más a helyszín.

Szóval, itt történik meg a nagy szembeállítás: nem jó ez az élet úgy, ahogy eddig volt. Persze, jön a szokásos: döntenie kell, hogy melyik életet akarja jobban stb. stb., vagyis ez a film sem mutat sokkal többet, mint a sorozat. Azért a helyszínváltás jót tett, meg az, hogy az eredeti szereplők nagy része alig tűnt fel néha. Viszont a magyar szinkront hogy ronthatták el ennyire... Mindenkinek sokkal visítósabb hangja lett.
Miley amúgy nem lett jobb színész, mindig úgy gondoltam, hogy maradnia kéne az éneklésnél. Jó, egy ilyen szintű filmhez ez még viszonylag elég, de ha komolyan gondolja ezt a színész-pályát, hát... Nem tudom, mi lesz vele.

A zenéje szerintem sokkal jobb, mint az előző HM-évadoké, kicsit másmilyen a hangulata is ettől az egész filmnek.

6,5/10

Hannah Montana

2011-08-01T14:44:00.009+02:00

Szóval, Krisztivel úgy döntöttünk, Miley Cyrus-hetet tartunk. Kielemezzük a filmjeit, albumait, klipjeit, és úgy őt magát. Tudom, rengetegen utálják őt, de mindenki ismeri, és szerintem ahhoz képest, hogy még nincs 19 éves, elég különleges karriert járt be. Amennyiben a Disney-csatorna sztárok karrierjét érdekesnek lehet mondani.

Tizennégy évesen, 2006-ban kapta meg a Disney induló sorozatának, a Hannah Montanának a címszerepét. Arról szól, hogy van egy átlagos lány, Miley (ezt a fantáziát, öcsém), aki titokban egy világszerte ismert és elismert popsztár, Hannah Montana. Támogatja őt az édesapja, aki valójában is az apja, Billy Ray Cyrus (állítólag híres country-énekes, én a HM előtt nem hallottam róla), és a barátai, Lily (Emily Osment, átlagos Disney színész, két albummal), és Oliver (Mitchell Musso, neki is van zenei karrierje, már miért ne lenne?). A bátyja, Jackson (akit egy most 35 éves pasi játszott) nem kimondottan támogatja, de azért ő is főszereplő.

A sorozat négy évadot élt meg, négy soundtrack-albummal, és hát tulajdonképpen együtt nőttem fel vele. Miley stílusa, és komolysága folyamatosan javuló tendenciát mutatott, ahogy az epizódok minősége is. A poénok... hát a minőségük nem változott, de a mennyiségük szerencsére lecsökkent... Komolyan, ma már ámulok, hogy én miken tudtam röhögni akkor. Annyira primitív helyzetekbe kerültek, és annyira utáltam azokat a mesterséges aláröhögéseket is. (Az amúgy minden hasonló műfajú sorozatban irritál: mintha azt üzenné a nézőknek, hogy héjj ez egy poén, tessék röhögni.)

Miley színészi képessége (amiből teszem hozzá, nincs sok) egy kicsit javul az évadok során. Az utolsó epizódokban képes normálisan (nem a fülig érő idegesítő vigyorral) beszélni, nem olyan heves, és a HM-dalok előadása sem olyan gyermeteg. Valószínűleg azért volt így, mert addigra a sorozat végre igazi cselekményt produkált, nem az volt, hogy Mileyék ide-oda vergődtek, itt-ott adott egy random koncertet, azt csá, hanem rendes cselekményszálak voltak, amik mind arról szóltak, hogy VÉGE. Hogy Miley melyik egyetemre menjen, hogy feladja-e Hannah Montanát, ilyesmi. Egy cseppet sem rázott meg a vége, szerintem épp ideje volt.

Tehát maga a sorozat nagy jóindulattal kap 5/10-et. De visszatekintve akkor hatalmas népszerűségnek örvendett, Miley valódi koncertkörutakon járt 'Hannah'-val, és még a WC-papír is HM-es volt. Lehet, hogy még mindig vannak ilyen termékek, de ez a korszak számomra végérvényesen, és örökre lezárult. Nem hinném, hogy képes lennék még valaha egy epizódot is végigülni.

Amit külön ki kell emelnem az az, hogy ez egy zenés sorozat, és elég fontos szerepet játszanak a betétdalok. Miley-nak vitathatlanul nagyon jó hangja van, és nem is énekel rosszul, azonban én a HM-stílust nem igazán bírom. Olyan igazi Disney zene... és ebből már kínőttem. (Erről majd később fogunk írni, de őszintén én annál jobban szerettem a zenéjét, minél jobban eltávolodott a HM-től)

Hát most így nem tudom megmondani, hogy melyik évad zenéje volt a legelviselhetőbb. Az első az igazán pocsék volt, a második, hát az egy fokozattal jobb (az I Miss You-t ő maga írta, a nagypapájára emlékezve, szerintem az az album legjobb dala). A harmadik évadban icipici változás következett be, a dalok vokálja sokkal szebb, azonban a stílus még mindig távol áll tőlem. A lassú számokat viszont itt már kifejezetten szerettem (Mixed Up, Every Part Of Me, Just A Girl). A negyedik évad soundtrackje hát nekem túl nyögvenyelős. Miley ekkor már láthatóan ki akart törni a Hannah Montana szerepkörből, azonban a Disney ragaszkodott ehhez a jajj-én-is-ugyanolyan-vagyok-mint-ti halálig nyomatott témához. Szóval egysikú, idegesítő, de egy-két elviselhető szám található rajta.

Az előző mondat igaz a HM összes zenéjére, és összességében...

6/10.

Ramona és Beezus

2011-07-30T15:30:00.001+02:00

Hát, eléggé bajba vagyok ezzel a filmmel. Úgy kezdtem el nézni, hogy egy árva szót nem tudtam semmiről. Még a trailerét sem néztem meg. És emiatt olyan érzéssel kezdtem el, hogy nincs története. Legalábbis amit ismernék, és így nem tudtam mire számíthatok. Ami a legfurább, hogy a végére kiderült, hogy tényleg nincs története.

Azért megpróbálom leírni: szóval a 9 éves Ramona egy igazi minden lében kanál kislány, hatalmas fantáziával, és furcsa ötletekkel megáldva. Azonban nem találja a látszólag tökéletes családjában a helyét: van az okos, szép nővére, Beezus (Selena Gomez), és a cuki kishúga, ő meg tipikus középső gyerek. És hát így róluk szól.
Karakterfejlődést senki ne nagyon várjon, a történet sem gazdag fordulatokban, és a színészek sem alkotnak valami maradandót. Selena... hát én elvileg jó színésznek tartom, de ez olyan semmilyen szerep volt, hogy nem tudok mit mondani róla.

Akit kiemelnék, az két mellékszereplő: a Grace klinikából ismert Sandra Oh, aki tök jól hozta a tanárnő szerepét a saját hűvös, lenéző stílusában, és Josh Duhamel, aki szerintem itt mellékszereplőként sokkal jobb volt, mint az Ilyen életben főszereplőként.

Amúgy amellett, hogy az egész történet lapos volt, a karakterek üresek, egész szerethető családi vígjáték lett. Azt hiszem, én már kinőttem ebből a műfajból, de pár éve tuti imádtam volna. Most sikerült egy kicsit visszaemlékeztetnie az én gyerekkoromra. A testvéri kapcsolatra, főleg. Ramona és Beezus viszonya annyira hasonlít az én és a húgoméhoz: húzzuk egymást, piszkálom őt, de ha szüksége van rám, akkor a világon mindent megtennék érte.

Tulajdonképpen jó volt pár órára újra gyereknek lenni. Az imdb-s értékeléssel abszolút egyetértek:

6,5/10

Pretty Little Liars 2x07 magyar felirat

2011-07-28T17:47:00.006+02:00

Ez életünk első feliratfordítása, tehát valószínűleg nem tökéletes, de azért mi mindent megtettünk. Senkinek a feladatát nem akartuk elvenni, csak szeretnénk segíteni a rajongóknak, és magunknak. Jó szórakozást!

Itt tudjátok letölteni.

Richelle Mead: Vámpírakadémia-sorozat

2011-07-27T11:53:00.028+02:00

Most fejeztem be Richelle Mead hatkötetes regénysorozatát. Hát, őszintén mondom, én nem vagyok oda a vámpírokért. Egy kis történelem: az első találkozásom velük a Twilight Sagában történt, de igazából engem totál hidegen hagyott, hogy csillognak-e a napfényben, az érzések miatt szerettem meg. Aztán a Vámpírnaplók jött, ahol a könyv olvashatatlan, a sorozat meg tök jó. De ott sem a vámpírok fogtak meg, hanem a karakterek, az izgalmas cselekmény, és a profizmus, ami az egész szériából árad. A True Bloodot is elkezdtem nézni, és unaloműzőnek jó, érdekes, de nem ragadott magával. Volt alkalmam belekóstolni az Evernightba, de az elhanyagolhatóan felejthetőnek bizonyult. Na most, úgy gondoltam, hogy ennyi vámpír egy életre elég nekem, de nem – jött a Vámpírakadémia.

Az elején nyögvenyelősen olvastam, mindkét főszereplő halálra idegesített (Rose: szexi, alacsony, nagymellű, mindenki álma vagyok, mindenkinek visszapofázom, mert menő vagyok, és én harcolok a legjobban, mindenki rólam pletykál, stb. és Lissa: árva, aranyos, szőke, és áldott jó vagyok, mindenkinek segítek a csodás adottságom és a szívem miatt, brühühü).
Ott kezdődik a sztori, hogy két év szökdösés után az iskolájuk, a St. Vladimir vámpírakadémia kopói elfogják őket, és visszaviszik őket a suliba. Nem fogom leírni az összes könyv tartalmát, nagyon sokáig tartana a társadalmat, a kapcsolatukat, és a mágikus vonulatát is elmesélni, de el kell mondjam, hogy igazán pörgős és kidolgozott. Sötét misztikus titkok, tiltott szerelmek (mellesleg mindegyik főpasit bírtam, ők tényleg szerethetők, és szexik), életveszélyes fenyegetések, harcok, barátságok, ellenségek, és tinédzserek – ahogy felnőnek.
Azt hiszem, az tetszett a legjobban, hogy bár egyszer sincs kimondva így konkrétan, de mindketten megkomolyodnak, megerősödnek, és véglegesen felnőnek. Hogy Rose levetkőzi a flörtölős, pimasz és pofátlanul idegesítő énjét, és Lissa is megmutatja, hogy nem az a bosszantóan törékeny szent, hanem van benne spiritusz (na ja, pont ez a jó szó:) és kitartóerő.

Ami nagyon furcsa, hogy bár az eleje nehézkes volt, mégis az első perctől kezdve láttam magam előtt mindent és mindenkit. Az összes harcjelenet a szemem előtt játszódott le, és ezt eddig egyik könyvnek sem sikerült elérnie. Olyan volt, mint egy film. Egy hihetetlenül akciódús romantikus film. A szerelmes részek egyszerűen annyira jól el voltak találva. A morális dilemmák, a valós reakciók, az, hogy senki sem legyőzhetetlen.

Mindenkinek vannak nehezebb percei, amit le kell küzdeniük, például, amikor Rose szembenéz azzal, hogy meggyilkolt valakit. Annyira emberi. És a legnehezebb döntése, ami tényleg megmutatja, hogy mennyire kemény, amikor eldönti, hogy elmegy megkeresni élete szerelmét – hogy megölje. Sosem bőgtem a Vámpírakadémián úgy rendesen, kiadósan. De rengeteg olyan megható, szomorú, vagy épp boldog rész volt, amikor elsírtam magam egy bekezdés erejéig. Ezek tényleg nagyon rövid ideig tartottak, és nem tudom eldönteni, hogy az írónő szándékosan rombolta-e le a pillanat varázsát, azt a szívszorító hangulatot, vagy egyszerűen így alakult.


Egy viszonylag jó fanmade poszter

Az írói stílus jó, nem kiemelkedő, nem túlrészletező, hanem jó. Tényleg eléri, hogy a világot, a szereplőket, és a szituációkat pontosan magam elé tudjam képzelni, de azért a fantáziám is dolgozzon. És végig hozza ezt a különös film-effektust, amit korábban nem tapasztaltam. Elvileg most készítenek belőle filmet, de én nagyon nem akarom, mert tuti semmi nem olyan lesz, mint az én filmem. És azért sem, mert egyrészt ha filmet készítenek, akkor biztos nem lesz olyan népszerű, hogy megérje az utolsó részeket (amik sokkal jobbak), ha meg sorozatot, akkor tuti tök más lesz, mint a könyv (lásd: Gossip girl, Vámpírnaplók), és minden szálat elhúznak… és nem tudom. Jó ez így, ahogy van. Szép volt, jó volt, legyen vége. Kishitű vagyok a filmstúdiókkal? Lehet, hogy jó adaptációt csinálnak. De akkor sem olyan lesz, mint az én filmem.

Ja, a vámpírokról még nem írtam. Tökre hidegen hagyott – ismét. Remekül fel volt építve a társadalmuk, de egyszerűen nem tud érdekelni a vérszívás. Itt is természetessé silányult a végén, hála a jó istennek. És az akciójelenetek nagyon ott voltak .

A történet fordulatos, és remek csavarok vannak benne, kötetekkel később olyan szereplők térnek vissza, akik előtte egy félmondat erejéig szerepeltek, és ez mindig tetszett, meglepett. De így visszagondolva, túl sok a véletlen egybeesés. Egyáltalán nem kiszámíthatóak, de akkor is… kicsit túlzás. Ez még inkább filmessé tette.

Szóval bátran ajánlom annak, aki kötelezők helyett szeretné lebilincselni az agyát egy letehetetlen könyvsorozattal, nyomozni, együtt gondolkodni, és érezni a szereplőkkel, és egy másik világba csöppenni. Mondjuk ki, vámpíros világba.

Az értékelés nehéz lesz, mert mondjuk az első könyv olvasása után (amikor mindkét főcsajtól herótot kaptam) sokkal kevésbé tetszett, de a sztori miatt nem tudtam abbahagyni. Amúgy a borítók szerintem kiborítóan rosszak, főleg a magyarok. Amikor először láttam a polcon egy könyvesboltban, egyszerűen ódzkodni kezdtem tőle. Nem csábít olvasásra. Emiatt összességében…

8/10

Bruno Mars: Doo Woops And Hooligans

2011-07-26T19:59:00.010+02:00

Nem igazán tudom eldönteni, hogy bírom-e az R&B-t. Tudom, ott van Beyoncé, Rihanna stb, és őket szeretem, de hosszú távon, nagy mennyiségben azért nem az igazi.
Bruno Marsot nem igazán szerettem az elején. Hallottam a Just The Way You Are-t, a Grenade-et, és igazából valamennyire tetszett, de nem ismertem el magamnak. A Bruno Mars-fajta énekeset nem igazán bírom.

Aztán jött a The Lazy Song, és arra komolyan annyira rákattantam, hogy napokig azt hallgattam, énekeltem, kívülről megtanultam a szövegét, még a klipjét is csomószor megnéztem, pedig annyira nem vagyok klipnézegetős. Azt hiszem, egyértelműen ez az idei nyár kedvenc száma nekem. Szóval előbb-utóbb eljutottam odáig, hogy letöltöttem ezt az albumot. Ez eddig az egyetlen nagylemeze, eddig főleg dalszerzőként és zenei producerként működött.

Nagyjából az összes szám hasonló, talán az Our First Time és a The Other Side lóg ki egy kicsit, és pont azok annyira nem is tetszenek. Amúgy dalok elég átlagosak, a dallamuk egyszerű és fülbemászó.

Talán megvárok még egy albumot azzal, hogy eldöntsem, szeretem-e Bruno Marsot, de a The Lazy Song miatt sokat lépett előre a szememben. Emiatt a szám miatt még a Just The Way You Are-t és a Grenade-et is megszerettem. Vagyis rájöttem, hogy tulajdonképpen mindig is szerettem őket.

7,5/10

Ashley Tisdale: Guilty Pleasure

2011-07-25T13:01:00.001+02:00

Ashley először az "elképesztő" Zack és Codyban tűnt fel, azonban a High School Musical gonosz szőke libájaként lett igazán híres. Első szólóalbuma, a Headstrong 2007-ben jelent meg, és hát eléggé felejthető alkotás volt.
Aztán Ashley visszaváltott eredeti hajszínére, a barnára, egyúttal a hangjából is eltűnt az a plázacica-él, elkezdett normális hangszereket használni, és olyan dalokat írni (és íratni, habár a legfontosabbakat maga írta), aminek jelentése, és igazi szövege van. A Guilty Pleasure 2009-re lett kész, és megérte. Először azt gondoltam, hogy boldogan feladhatta volna az énekesi karrierjét, minek ide második album, de ez tényleg jól sikerült.

A két leggyengébb dal (hála a jó istennek) fel sem került az albumra, csak később szivárgott ki. Az egyik a címadó Guilty Pleasure, a másik az If My Life Was A Movie. Mindkettő túlzottan Headstrongos, és ezt szerencsére időben felismerték. A Hairt, és a Hot Messt sem igazán szeretem, mert nem illik a következő sémába, amit én személyesen láttam bele a dalokba. Szóval ezeket leszámítva:

Az album nagyon... koherens. Nem ismerem annyira Ashley családi hátterét, hogy meg tudjam mondani, mennyire őszinte, de annak tűnik. Az Acting Out és a How Do You Love Someone érzelmesek, erőteljesek, és elég személyesnek hangzanak. És az őszinte vágyairól, és hiányosságairól szólnak. Hogy a gyerekkorának milyen hatásai voltak a későbbi kapcsolataira.

Ez egy egyértelműen szakítós album. Tele van olyan dalokkal, amik keresik a választ, hogy miért ért véget a kapcsolat. Van ahol a pasit vádolja, van ahol saját magát, van ahol megoldani próbálja a problémáikat. Van ahol összeomlik, és úgy gondolja, hogy nem tudja túltenni magát a szerelmén (Me Without You, What If), és van az a pár dal, amivel túllépni próbál. Például úgy, hogy bulizik. Ilyen a Crank It Up, és a Blame It On The Beat. Az It's Alright It's Ok mindennek az összefoglalása, konklúziója, megoldása. Épp ezért nem értettem, hogy miért az album második dala lett.

Tényleg nem tudom, hogy egy szakítás után írta-e, de nekem ezek a különböző reakciók annyira természetesek, és annyira összetartják az albumot. Még úgy is, hogy az egyik egy nyálas lassú melódia, a másik meg egy dance-es pörgős dal.

Klip az It's Alright It's Ok-ból készült, és ez egész jó lett, nagyon megmutatja a változását, komolyodását a HSM-es korszakhoz képest. Ez a dala érte el a legnagyobb sikereket. A második kislemez a Crank It Up-ból készült... hát, a klipben sajnálatomra ismét szőke, és nagyon Britney-s. Olyan If U Seek Amy-s az egész (még a ruha is), hogy inkább nem mondok semmit.

Szóval Ashley-nek egyértelműen jót tett a változás, még amellett is, hogy azóta is folyamatosan változtatja a hajszíneit. A zenei változására ez nincs hatással. Jó ez az album, szakítás nélkül is. Olyan jó, hogy végre rendesen kiereszti a hangját.

8,5/10

Grace klinika

2011-07-24T20:35:00.002+02:00

Ez volt az egyik első sorozat, amit néztem, pont ezért nem valami friss élmény, szóval nem tudom, mennyire tudok értékelhető véleményt írni róla. De azért tartom magam a Katherine Heigl-vonalhoz, és ez a legismertebb szerepe, mármint ezzel a szereppel lett ismert, szóval nem lehet kihagyni.

A történet főszereplője ugye Meredith Grey, aki az első évadban négy másik orvostanhallgatóval [Izzie, Cristina, Alex és George] gyakornok lesz a Grace klinikán. Meredith, azon kívül, hogy a híres volt sebész anyjával foglalkozik [és rejtegeti mindenki elől], aki Alzheimer-kóros, rögtön az első nap előtti estén lefekszik Derekkel, akiről később kiderül, hogy a kórház idegsebésze, ráadásul nős.

Szóval, ez egy tipikus kórházi szappanopera [bár másikat még nem láttam], előbb-utóbb mindenki kavar mindenkivel, gyakoriak a szereplőcserék stb. Igazság szerint én ezt csak a Meredith-Derek-szál miatt kezdtem el nézni, valahogy mindig ez a rész érdekelt a legjobban, még később is. Amúgy a sorozat már a 8. évadnál tart, de én még a 6.-at se láttam. Valahol a 4. évad környékén kezdett kifulladni az egész. Már nem volt több összepárosítható ember, nem nagyon tudtak többet kihozni az egészből, ezért be kellett hozni egy rakás új szereplőt [amit úgy oldottak meg, hogy Meredithék rezidensek lettek, és gyakornokokat kaptak]. Valahogy nekem nem jött be ez az újítás. Az egyetlen behozott szereplő, akit bírtam, Mark volt.

Mint sorozat azért jó, az epizódok izgalmasak [voltak], és pont megfelelő az orvosi és a magánéleti rész keveredése. Van benne pár érdekes orvosi eset, például a vesetranszplantációs körlánc, amikor 12 ember kap új vesét a 11 másik ember valamelyikének hozzátartozójától.

Az egész sorozat Derekkel, Markkal, zenével, poénokkal talán ér 8 pontot, de mivel már kicsit unom, és azóta jobb sorozatokat is találtam, csak

7/10

Komolyan, ez az egyik legjobb jelenet a sorozatban :D

27 idegen igen

2011-07-23T16:11:00.006+02:00

Történet: Jane, a legtipikusabb Katherine Heigl karakter (vagyis munkamániás, romantikus, várom a nagy őt, amúgy ha meg elengedi magát, igazi libává válik) már évek óta bele van zúgva a tökéletes főnökébe, Georgeba. A szeleburdi, laza húga, Tess a városba és érkezik, és mit ad isten? Összejönnek Georgedzsal, és pár hét múlva (miután meggyőzödtek, hogy ők a földkerekség legjobban összeillő párja) jön a lánykérés, majd az esküvő.
Apropó esküvő. Ez Jane speciálitása: kiskora óta odavan értük, imád koszorúslánynak lenni, minden barátnőjének készséggel szervezi a nagy napot, de eközben saját magára alig van ideje. A húga esküvőjét is természetesen ő bonyolítja le, és eközben beköszönt az életébe egy arrogáns újságíró, Kevin (James Marsden). Nem nehéz kitalálni, hogy mi lesz a vége.

Na, ez az igazi romantikus komédia. Könnyed, szórakoztató, és végtelenül kiszámítható. Én legalább ötször láttam, és igazából a poénok csak elsőre ütöttek nagyot. Ez végülis logikus, de azért van olyan film, amit tök mindegy hányszor látok, röhögök rajta. Az esküvők giccsesek voltak, és a film tulajdonképpen önmagát és ezt az egész esküvői felhajtás cuccot kiparodizálja.

A zenék nagyon jók, bár amikor berúgnak, és az asztalon énekelnek, na az a magyar verzióban különösen borzasztóra sikeredett. Angolul sem jobb. Amúgy Katherine magyarhangja nagyon idegesítő, a valóságban sokkal mélyebb, és így magyarul a karaktere sokkal vihogósabb. Tényleg, ez a többi filmjénél nem igazán zavaró, de itt igen: felesleges volt szinkronizálni ezt a filmet.

Mellesleg a magyar címe is párját ritkítóan rossz fordítás... Maradt volna 27 dresses, eredeti hanggal. Szóval vannak idegesítő paraméterek, de alapvetően jó film. Olyan ami nem gondolkodtat el. Kikapcsolja az agyat arra a másfél órára, és habár vannak sokkal jobb hasonló műfajú filmek, attól még elmegy egyszer-kétszer.
Ez volt az első film, amit Katherinetől láttam, és rögtön megszerettem. Aztán megnéztem a többi, újabb filmjét is, és valahogy a 27 dresses értékét vesztette. Sokkal gyengébb a cselekmény, a poénok sem olyan jók, a színészek sem az igaziak. Szóval elsőre jó, de nem túlzottan maradandó alkotás.

7/10

Csúf igazság

2011-07-22T17:04:00.002+02:00

Ha már Katherine Heigl-hét van, én is folytatom :)

A történet: Abby egy tévéműsor producere, aki a magánéletét is pont olyan szigorú szabályok szerint kezeli. Olyan pasit keres, aki megfelel a listája minden egyes pontjának [aminek persze lehetetlen megfelelni]. Az új műsorvezető, Mike viszont pont az ellentéte, semmiben sem értenek egyet, mármint ami a nőket, a pasikat meg a párkapcsolatokat illeti. A műsora, a Csúf igazság is erről szól. Fogadást kötnek, hogy kinek a módszere hatásosabb, ezért Mike segít Abbynek összejönni a szomszédjával, miközben persze egymásba szeretnek.

Oké, ez is egy tipikus és teljesen kiszámítható rom-kom, de azért a jobbik fajtából. Az alaptörténet is... hát nem mondom, hogy ötletes, de azért jó volt. A poénok többsége se erőltetett, és a két főszereplő szerintem nagyon jól illett egymáshoz. Gerard Butlernek valahogy testhezálló ez a perverz agglegény-szerep, valamiért a valóságban is így képzelem el őt. Katherine Heigl-t se láttam még más filmben, csak a Grace klinikában, de őt is kicsit ilyennek gondolom. Illik hozzá ez a merevség, és az, hogy mindent irányítani akar az életében, azt is, amit nem tud.
Tulajdonképpen a film háromnegyede tetszett, az utolsó fél órával voltak csak bajaim [túl rom-kom-os kezdett lenni].

7,5/10 [csak mert idegesít, hogy minden filmnek diplomatikusan 8 pontot adok]

Ilyen az élet

2011-07-21T19:31:00.002+02:00

Sztori: Peter, és Alison tökéletes életet élnek: van egy istenien cuki kislányuk, Sophie, imádják egymást, rengeteg barátjuk van, és egy csodaszép házuk. Holly (Katherine Heigl), Alison barátnője azonban gyűlöli Messert (Josh Duhamel), egy bizonyos ősrégi félresikerült randi óta. Peter és Alison egy autóbalesetben életüket veszik, és két legjobb barátjukra, Hollyra és Messerre hagyják a lányukat, a házukat, a barátaikat, és az életüket.

Ez nagyon-nagyon szomorú, a film azonban szerencsére nem húzza el ezt a gyászolós vonalat annyira, hogy lehessen rajta sírni. Pont jó hosszúságú. Hollyék, kezdő szülőként próbálnak új menetrendet kialakítani az életükben, és Sophiet mindenük elé helyezik. Még az egymás iránti utálatuk elé is, ami – mily meglepő – ahhoz vezet, hogy egymásba szeretnek.

Tetszett a táblájuk, ahol felosztják egymást közt a teendőket, a görcsös megfelelési vágy, hogy olyan jók legyenek, mint Alisonék. A legjobb rész szerintem mégis az volt, amikor túllépnek a barátaik halálán. Ez a jelenet is nagyon jól el lett találva: ahogy a régi családi fotók helyére új képeket raknak, amin olyan, mintha ők lennének az igazi szülők. Tulajdonképp szerintem jobb így felnevelni a kislányt, így van esély, hogy nem fog emlékezni a történtekre. És valóban, mikor Sophie megtanul járni, vagy beszélni, Hollyék annyira őszintén – sajátként – szeretik, és saját szülői élményként élik meg. És amikor Sophie Hollyt mamának hívja, na az valóban megható.

Nem tudom, én a trailer alapján valami könnyű rom-komra számítottam. De annyira nem az. Sokkal inkább egy család története – merthogy Holly, Messer, és Sophie igazi családdá lesznek. Vannak persze vicces részek, a gyereknevelés örömteli pillanatai, de alapvetően ez sokkal több.

Hajnali háromkor néztem, lehet, hogy akkor voltam túl furcsa hangulatban, és emiatt hagyott a film ilyen mély nyomokat bennem. Szép volt, jó volt, de nem az, amire számítottam. Habár az előzetes alapján lehet tudni, mi a vége, szerintem az oda vezető út nem ennyire egyértelmű. Kiszámítható, de mégsem. Szóval legyen mondjuk 8/10

Viharsziget

2011-07-20T22:30:00.000+02:00

Újabb, kicsit Eredet-szerű Leonardo DiCaprio-s film [igazából ez jelent meg előbb]. Bocsi, ez a szöveg is spoileres, ezt a filmet szerintem nehéz anélkül értékelni.

A történtet: két amerikai rendőrbíró, Teddy Daniels és Chuck Aule egy elzárt kis szigetre utazik, ahol egy szigorúan őrzött elmegyógyintézetben kattant bűnözőket ápolnak. Teddyék az egyik beteg szökése miatt nyomoznak, de mindenki titkolózik, mintha a börtön/elmegyógyintézet összes lakója együtt rejtegetne valamit. Ráadásul Teddynek folyton hallucinációi és rémálmai vannak a halott feleségéről és a régi háborús emlékeiről. Ki akarja deríteni a sziget titkát, és ezeket a látomásokat is le kell győznie, de kezd beleőrülni az egészbe.

Talán kicsit kezdem unni az ilyen sztorikat, túl sokat láttam mostanában. Leo és az őt hallucinációkkal zaklató halott felesége szinte egy az egyben az Eredetes alapszituáció, a kitalált személyiség az Ismeretlen férfiban is kicsit hasonló, ahogy az Álomháborúban a képzelt környezet, az emberek viselkedése. Persze a sziget valóságos, de Teddy mégis máshogy látja a dolgokat. Vagy nem? Pont ez az érdekes ebben a filmben. A háromnegyedéig azért elég biztos voltam benne, hogy Teddynek igaza van, még ha eléggé meg is őrült azon a szigeten, meg ugye a hallucinációi is... Aztán nem annyira váratlanul, de jött a poén, és már tényleg nem tudtam, mit gondoljak. Mondjuk engem elég könnyű meggyőzni, és az elmegyógyintézet igazgatójának érvelését is el lehetett hinni. Olvastam más véleményeket, volt olyan, aki többféle lehetséges magyarázatot adott a filmhez, de szerintem a legkézenfekvőbb a leglogikusabb. Tehát Teddy tényleg beteg volt azon a szigeten, tényleg kitalálta a személyiségét, megváltoztatta az emlékeit , hogy elfelejtse, mit tett.

A végét nem igazán fogtam fel [mivel a filmet úgy kábé hajnali kettő és fél négy között láttam :D], de az elmagyarázás után megvolt. Érdekes, de nem annyira nyitott, mint az Eredet [bár én ott egyszerűen eldöntöttem, hogy az a cucc igenis megállt].

Amúgy ez a film nem csak történet szempontjából jó, a látvány, a színészek stb. is, csak a zene nem tetszett benne. Leonardo... elég vegyesen állok hozzá, elismerem, hogy nagyon jó színész, de valahogy mégse nagyon szeretem. Talán túl sok ilyesmi filmben láttam már, ami így már kicsit nyomasztó.

8,5/10

Bérgyilkosék

2011-07-19T14:48:00.005+02:00

Úgy döntöttem, hogy Katherine Heigl hetet fogok tartani, és ez az első számú film.

A sztori: Jen találkozik Spencerrel Nizzában, összejönnek, összeházasodnak, Spence feladja a csaj miatt a karrierjét, és három évig happy van. Na most, Spence karrierje a bérgyilkosság, amiből nem lehet csak úgy kiszállni. És ezek után valami miatt mindenki őt akarja megölni, meg persze a kis feleségét.

Hát engem az egész nagyon emlékeztetett az egyik legkedvencebb filmemre, a Mr és Mrs Smith-re. Sztoriban nem is annyira, inkább abban, hogy vicces, és izgalmas. Hogy az akció mellett nagy hangsúlyt fektet az emberi kapcsolatokra.

A megvalósítást is jól összehozták, Ashton Kutcher és Katherine párosa mutatós, és jól működnek. A pasi védelmező, és szexi, a csaj pedig anyáskodó, hisztis, és a reakciói nagyon viccesek. Nem lehet komolyan venni a filmet, de annyira, hogy még az ellenség is humorosan pösze. A forgatókönyv kiszámítható, de nem is törekedik többre, nem akar fantasztikus életbölcsességeket megfogalmazni, csak szimplán, könnyeden szórakoztatni. És ezt a célja mesterien viszi véghez. Komolyan végigröhögtem az egészet.

Amit nem értettem, hogy egy ilyen jó pasi hogy szerethetett bele egy ilyen jelentéktelen, röhögős, szabálymániás, tipikus Katherine-karakterbe. Ezt a film elején próbálják megmagyarázni, de nem igazán sikerül. Már az első randi után, amikor Jen részegen fetreng, akkor is: jajj, nekem nagyon tetszel, veled komolyan tervezek, blabla. Ilyen egyszerűen nincs.

A másik dolog az tényleg apróság: egy nagyon-nagyon kicsit elővették a párterápia-dolgot (Mr és Mrs Smith...). Na jó, ez tényleg csak kukacoskodás, amúgy nagyon jó film volt, könnyed, szórakoztató, vicces, hangulatos, jó zenék, jó színészek, mindenkinek csak ajánlani tudom.

8/10 (a karakterek átlagossága/kidolgozatlansága miatt)

Tök hasonló, nem?

Napi zene

2011-07-18T16:01:00.001+02:00

Megjelent a Paramore új klipje, a Monster. Ez az első videójuk a Farro-tesók nélkül, de szerintem attól még ugyanolyan jó szám, mint az eddigiek. Mondjuk én eléggé elfogult vagyok velük :) Több éve ők a kedvenc együttesem, szóval valószínűleg szinte minden tetszene, amit kiadnak.